Külföldi

Pár hete olvashattatok már tőlem egy kritikát a Dream Theater nem hivatalos albumelőzeteséről ( http://href.hu/x/8t4t - a linket rövidítettem, hogy ne három sort foglaljon el), és ott finoman fogalmazva sem pozitív véleményemnek adtam hangot. Valahogy nem vártam Dimmu Borgir hatásokat egyik kedvenc bandám zenei palettáján, noha kétségtelen, korábban is elég sok dologba belenyúltak már Portnoyék. A lemez hátralévő kétharmada azonban könnyebben utat talált a szívemhez, mint a black metalos...

Paul Dean, a kanadai Loverboy gitárosa 1988-ban úgy döntött, hogy szólólemezt készít. Aki esetleg nem tudná, a kanadai ötös 1980-tól ’85-ig a legnépszerűbb melodikus rockbandák közé tartozott, első 4 albumukból csak Amerikában több mint 10 millió példányt adtak el, a Bruce Fairbaim/Bob Rock producerpáros pedig e munkáknak köszönhetően nyerte el a Bon Jovi Slippery When Wet albumának koordinálását. Persze Paul Dean szólópályára lépésének voltak előzményei, ami arra vezet vissza, hogy...

Talán az ifjúságra oly jellemző lázadás miatt, de én sosem rajongtam a Metallica zenekarért. Az általános iskola felső tagozatára jártam, sőt nagyjából végzős voltam, amikor kitört a ’tallica-láz. Az osztálytársaim mellett még a bevállalósabb tanárok is Hetfieldék pólójában lófráltak. Úgy voltam vele, hogy nehogy már én is „beálljak a sorba”, inkább szétnéztem a hasonló zenét produkáló bandák háza táján (már persze amennyire abban az időszakban erre lehetősége nyílt egy...

A bandatagok mellett engem is megmosolyogtat, amikor a Vesania-t, Lengyelország vezető metal supergroupjaként emlegetik. Akik nincsenek teljesen tisztában eme alulértékelt szimfonikus black metal banda történelmével, hajlamosak ekképp aposztrofálni a (többek közt) Behemoth, Decapitated, Dimmu Borgir, Vader… stb stb… tagokból álló hordát, pedig a történet pont fordítva történt. Bár az elmúlt években lényegesen több aktivitást mutattak Bem József unokái az előbb említett csapatok oldalán, szerencsére Tomasz „Orion” Wróblewskinak még a...

A Hevein szóban forgó Sound Over Matter című mai napon megjelent albuma egyben a finn banda bemutatkozó nagylemeze is. Ez még magában nem is számítana annyira furcsának, de ha hozzáteszem, hogy a csapat idestova 13 éve funkcionál, akkor joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy mi a fészkes fittyfenével mulatták eddig az időt? Persze jöhetnénk a jól elcsépelt klisével, hogy „jó munkához idő kell”, de többszöri korong-átrágás után ez a...

Kamaszkorom óta nagy rajongója vagyok a Paradise Lost-nak, így számomra minden egyes lemezük megjelenése igazi eseményszámba megy. A 2012-es Tragic Idol kapcsán folyamatosan a Shades of God/Icon korszak megközelítését emlegették, az idei esztendőre pedig egy még retrósabb anyagot ígértek, amire bevallom egy kicsit fanyalogtam, hiszen jelen tárgyunk zenekara úgy tért vissza a metal gyökereihez a 10 évvel ezelőtt kiadott cím nélküli lemezzel, hogy az erőltetett múltidézgetés helyett még hozzá is tettek az addigi...

Nem mondható el rólam, hogy a kezdetektől, hű de baromi nagy Stryper-fan voltam. Nem mintha bármi bajom lett volna a keresztény metalarcok dallamvilágával, egyszerűen a beáramló információ hiányában nem jutott el hozzám az általános iskola padjai közé a legendás érájuk (The Yellow And Black Attack 1984, Soldiers Under Command 1985, To Hell With The Devil 1986, In God We Trust 1988). A két László – Cselőtei és Lénárd- még...

Jack Starr az első két Virgin Steele album sikere után úgy gondolta, hogy meg tud állni a lábán egy zenei zsarnok szipolya nélkül is – DeFeis nem éppen a kooperációs tulajdonságairól híres – , és otthagyva a bandát szólókarrierbe kezdett, szépen el is tűnve a süllyesztőben, ahol esetleg néhány ezer ősfan tudta csak, hogy hol szólóban, hol kvázi szólóban, többé kevésbé a jelen felállásban, de alkot még a mester....

Abban az esetben, ha Ausztráliából kellene megneveznünk egy zenekart ezer százalék, hogy fiatal-idős, rocker-nem rocker egyöntetűen az AC/DC-t említené meg. Nincs is ezzel baj, hiszen Angus-ék a világ legnagyobb rockbandájává nőtték ki magukat. Kútfejből, ha engem kérdeznétek, a kenguruk földjéről rajtuk kívül én is az INXS-t tudnám mondani, bár az már kicsit populárisabb vonal, na meg ugye a sosem öregedő, pláne nem csúnyuló Kylie Minogue ugrana be, na de...

Hálás vagyok ennek az EP-nek, noha igazi különlegességet nem rejt. Azon túl, hogy egyik kedvenc bandámról van szó, és imádok majdnem mindent, amit csinálnak, iszonyat mód betalált nálam ez a négyszámos anyag, egyben apropót adott, hogy bemutassam nektek ezt az együttest, amelyre igenis oda kell figyelni, hiszen a most készülő harmadik lemezzel esély van arra, hogy betörjenek a világelitbe, és ezt a legkomolyabban mondom. Nem is kimondott lemezkritika...