Négy év telt el az utolsó stúdiólemez óta és az átlagos rockerek már kezdték elfejteni a német bandát, a kitartó törzsrajongók pedig reménykedtek és folyamatosan követték a négy éve készülő új korongot. „Minden új lemezzel szeretnénk egy újabb szintre helyezni magunkat” – nyilatkozta Hansi a lemez megjelenésekor. Ahhoz nem vagyok elég nagy Blind Guardian rajongó, hogy ezt a nyilatkozatot értékelni tudjam. Meghagyom ezt a feladatot nekik, inkább leírom mit hallottam a 2010-es albumon:
Ahogy peregnek a másodpercek a Sacred World majd 10 perces tételéből, azon gondolkodom, hogy milyen zenét is szeretne játszani Hansi Kürsch 2010-ben? A túlnyomó többségében a prágai szimfonikusokra és operai kórusokra építkező dalból erősen háttérben maradnak a heavy metal elemek. Egyedül talán a gitárszólók törik meg a nagyzenekar és a vonósok lendületét, amihez a sok lírai lassulás is még hozzájárul. 1992-ben már Hansi életében előkerült a Tanelorn kifejezés, amikor a Quest For Tanelorn című dalt írta a Somewhere Far Beyond albumra. Álljunk meg a pillanatra és vizsgáljuk meg mi is ez a Tanelorn…
Michael John Moorcock nevű angliai származású Sci-fi író tollából jön a kifejezés. (Moorcock egyébként még arról híres, hogy a Tarzan történetetek is hozzá kapcsolhatók). Az író egy elképzelt világot állít fel, ahol többszintű univerzum létezik, ezen belül pedig több világ. Itt harcol egymással a jó és a rossz (törvény és a káosz). Ebben a rendezetlennek tűnő multiverzumban létezik egy Tanelorn nevű város, ami időben és térben folyamatosan változtatja a helyét és mivel nem lehet lerombolni így ezt örök városnak is hívja a szerző néha. Egyáltalán nem vagyok sci-fi rajongó, így bocsássák meg nekem a műfaj elkötelezett hívei eme egyszerűsítést.
Most, hogy már nyugodtan alszom én is, folytassuk a lemez hallgatását. Na, végre, nekem ez a BG tetszik, ahogy a Tanelorn (Into The Void) is kezdődik, gyorsan, tempósan, sok kétlábgéppel megalapozva emlékeztet a bevezetőben említett koncert estéjére. Hansit én nem sorolnám a nagy metal énekesek közé, mégis teljesen egyedi orgánuma kilométerekről nyomja rá a zenére a bélyeget. Itt is sokszor kúszik fel a magaslatokba, ahonnan csak a kórus tudja visszarángatni a multiverzumban lévő Tanelorn szomszédságában lévő Föld nevű bolygó rögös talajára. Többszöri meghallgatásra is van valami idegen, sötétben bujkáló, mégis a felszínre kívánkozó a Road Of No Release-ben, Hansi hangja vezérfonalként kúszik a hallójárataimba, ahonnan nem is tudom kiűzni. A szolid zongorával kísért dallamos gitárszóló érdekesen hangzik, nagyon tetszik. Ebben a dalban is száműzték a nagyzenekari elemeket az előtérből, szerencsére egy darab zongorára korlátozódik a metal érán kívülről jövő UFO (ha már a sci-finél tartunk) hangszer. A refrénnel próbál maradandó emléket idézni bennem a Ride Into Obsession, ami tény, hogy elég fogósra sikerült, izgalmas a dal szólója, innen már a zongorát is száműzték, teljes mértékben visszatérve a 90-es évek elejére. A sokszínű kórus hozza a verzéket, és Hansi hangja itt – ott már kezd idegesítően sipító lenni, mintha szét akarná énekelni az egész bandát. A lemez feléhez közeledve meg kell emlékeznem Charlie Bauerfeind-ről, aki összekeverte ezt a műanyag hangzást. A dobok és a bőgő nagyon hátul és műanyagszerűen szólnak, az ének és háttérvokál sávok pedig legyalulják a fejemet. Tegnap írtam a Blackmore’s Night új lemezéről, így a Curse My Name szintén középkort idéző hangjai most egy kicsit ismerősen csengenek vissza, mégis a Candice Night – Ritchie Blackmore műhelyhez képest ezt csak egy silány másodvirágzásnak minősíteném. Talán a lemez eddigi témáitól is idegenül üt el, nem illik bele a képbe nekem. Tegyünk ismét egy kis kitérőt a Valkűrök előtt…
A skandináv mitológiából erednek a valkűrök, akik kisebb istenek szolgálói voltak. Ők választották ki a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, hogy utána a Valhalla-ba juttassák őket. A modern művészetekben néha szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzekként ábrázolják őket, de előfordul farkasokon utazó holló formában is ábrázolás. Hansi Kürsch mellett Richard Wagner is sokat foglalkozott ezzel a témával a XIX.század végén. (Die Walküre – három felvonásos opera)
A Valkyries egy középtempós nóta, pont kellemes volt ahhoz, hogy a kis irodalmi kutatásomat elvégezzem, nem kaptam fel a fejem semmi nagy dologra, végighömpölyögtek a hollók a farkasok hátán a kisszobámban. Mintha egy 80-as évekbeli diszkó nótát rockosítottak volna fel a Control The Divine-ban, itt is a refrén fogja meg a hallgatót, a kétlábgép unalmas megfáradt kattogásával kísérve. A lemez abszolút mélypontja a Hansi egójától szabadulni nem tudó War Of The Thrones, egy borzasztóan unalmas, epikus művet ereszt ránk a german, ettől inkább mentsen meg minden istenség onnan a nagy északi skandináv területekről. Remek töltelék nóta kerekedett a már ezerszer eljátszott A Voice In The Dark-ból minden BG márkajegyet magán visel , de pont ettől válik rendkívülien fárasztóvá, a már unalomig ismert dallamszerkezetekkel. Ez a dal biztos kiűzne a vendéglátó ipari helységbe egy BG koncert alkalmával. A lemezt újra egy szimfonikus, sok keleties motívummal feldíszített majdnem 9 perces tétel zárja, ami ikertestvére a nyitódalnak. Így akár mondhatjuk azt is, hogy keretbe zárja a régi BG-re emlékeztető speed vadulásokat és mű-epikus, reneszánsz töltelék „izéket”.
Hosszú volt ez a lemez és akkor még nem is hallgattam a bónusz diszket, ami a 62 perces eddig hallott művek mellett csillog. Ellenben megtudtam mi a Tanelorn és a Valkűrökről is tudtam bővíteni ismereteimet, és ezek nem jöhettek volna létre Hansi nélkül. Zenei szempontból nem mondom, hogy többszörösen a csúcsra jutottam volna, voltak pillanatok, amik tetszettek és sajnos sokkal több ami csak időkitöltésre volt jó. A reneszánsz kalandozásokat szerintem már nem kellene erőltetni a speed és szimfonikus metal mellé, mert hiteltelenné válik az egész mű. A 62. perc végére megértettem miért is kellett 4 évet erre a lemezre várni. Talán Hansi és André kereste azt a pennát, amivel anno a nagy sikereiket jegyezték. Megmondom őszintén nekem még mindig a Valhalla, Damned For All Time, Banish From Sanctuary jelenti a Blind Guardiant. Nem tudom innen hova vezet tovább az út, talán még az űrmetal, a matek metal, a prog metal jöhet számításba, de azért az már elég nehezen emészthető lesz, ha ezeket összekeverik a középkor lovagi tornáival, ami mellé a prágai szimfonikusok fújják majd a csatába hívó kürtöket.
[7/10]
Tracklist:
1. Sacred Worlds
2. Tanelorn (Into The Void)
3. Road Of No Release
4. Ride Into Obsession
5. Curse My Name
6. Valkyries
7. Control The Divine
8. War Of The Thrones
9. A Voice In The Dark
10. Wheel Of Time
