Jack Starr az első két Virgin Steele album sikere után úgy gondolta, hogy meg tud állni a lábán egy zenei zsarnok szipolya nélkül is – DeFeis nem éppen a kooperációs tulajdonságairól híres – , és otthagyva a bandát szólókarrierbe kezdett, szépen el is tűnve a süllyesztőben, ahol esetleg néhány ezer ősfan tudta csak, hogy hol szólóban, hol kvázi szólóban, többé kevésbé a jelen felállásban, de alkot még a mester. A hősökről és fantasy világokról éneklő Burning Starr nevű saját csapata ’84-ben indult, New York-ban. A kezdeti időkben négy nagylemezt adtak ki, majd 1989-2004 között szüneteltette a bandát. Most visszatért, és azok, akik szeretik ezt a hősies, pátosszal teli, archaikus amerikai heavy metalt, minden bizonnyal kedvtelve fogják fogadni a Defiance-t is.
Nem véletlen, hogy a Manowar által istápolt Magic Circle Music égisze alatt jelent meg az album, szimpatikus gesztusként felvillantva a szegény rokon felkarolásának tipikus példáját. Érdekes eredettörténeti kutatásnak lehetünk fültanúi, hiszen a felhangzó szerzemények olyan erősen idézik a Manowar világát, hogy akár lopást is kiálthatnánk, ha nem tudnánk, hogy Starr már 1979-ban is ezt a zenét játszotta. Van itt minden, mit az egyszeri ‘owar fan szeme-szája megkívánhat: doomolós, ősriffel felvezetett és “klasszicista” gitárszólóval megspékelt nagyepika – Black Clouds And Thanos, indián “szellemidézéses” metal sámántánc-Indian Nation. Eric Adams torkára kívánkozó orbitális sláger- Once And Future King, és speedelős csatába hívó himnusz -The King Must Die, valamint egy amolyan kakukktojásként a Ritchie Blackmore’s Rainbow Catch The Rainbow-jának ügyes és hangulatos feldolgozása. Starr persze remek gitáros, kinek a szakma ott van a kisujjában, kezdve a bluestól – van egy ilyen irányultságú projectje is – a rockon keresztül a heavy metalig, ráadásul nagyon érzi a dalkészítés metódusának a fanok által elvárt módját.
A maga köré gyűjtött stáb is impozáns: a banda énekese 2004 óta Todd Michael Hall (Riot, ex-Reverence), a basszer Ned Meloni, a dobos pedig az ex-Manowar ütős Rhino (Ross The Boss). A keményen és monotonan menetelő ritmus alapjai, a hősi énekek, no és a Manowar mércével mérve is nagyszerűnek tűnő gitártémák stílusos dalokká állnak össze. Jack Starr remek formában van, dalszerzőként és gitárosként is nagyszerűen teljesít, és a csapat is felnő a feladathoz! Todd Michael Hall énekes magas hangja például kellően érett ehhez a hősiességhez, Rhino harciasan kemény ritmusait pedig tanítani kellene! Persze nincsenek itt nagy megfejtések, de nekem már annyi is elég, hogy ez egy méltó hős-metal lemez lett a Virgin Steele egykori gitárosától és a Manowar egykori dobosától!
Pontszám: 7/10
Az együttes tagjai:
Jack Starr – ének, gitár
Ned Meloni – basszusgitár
Todd Michael Hall – ének
Közreműködő zenészek:
Rhino – dob (kivéve a Black Clouds Of Thanos és az Evil Never Sleeps (live) dalokban)
Chris Schaefer – dob (csak a Black Clouds Of Thanos dalban)
Falko Reshöft – dob (csak az Evil Never Sleeps (live) dalban)
A lemezen elhangzó számok listája:
01. Inquisitor
02. Once And Future King
03. Defiance
04. Day Of The Reaper
05. Indian Nation
06. Black Clouds Of Thanos
07. The King Must Die
08. Ancient Ones
09. Catch The Rainbow (Rainbow feldolgozás)
10. The Beast Inside
11. Evil Never Sleeps (Live)
