Sebastian Bach tavalyi Kicking & Screaming szólólemezének beharangozójában arra célzott, hogy az új szerzemények erősen hajaznak majd korábbi bandájának, a Skid Row-nak első két lemezén található gyöngyszemeire. Nem kell ahhoz személyesen is ismernünk a frontembert, hogy rájöjjünk a nagyotmondására. Állítólag amúgy is hajlamos Münchausen bárót is megszégyenítő füllentésekre, de itt másról van szó. A debütáló, illetve az 1991-es Slave To The Grind című Skid Row lemezt egyszerűen nem lehet felülmúlni. Sőt, még csak hozzá hasonlóakat is nehéz készíteni. Én most a debütáló lemezről írok pár sort, amely egyértelműen egy metal alapkő, amely olyan brutálisan megfogalmazott zenét tartalmaz, amely 23 év után is képes lezúzni az arcunkat.
A 80-as évek végén kétségtelenül az egyik legeredetibb és legéleterősebb banda a Skid Row volt. Pedig ez a zenekarnév már korábbról foglalt volt, hiszen szegény Gary Moore első zenekarát hívták így, még 1967-ben. Mivel azonban az öt lázadó zenésznek nagyon tetszett a név (a külvárosnak azt a részét nevezik így, ahol a munkanélküliek és az alkoholisták élnek), ezért felkeresték az ír gitárost, hogy engedélyt kérjenek a név használatához. Gary Moore már régóta nem használta ezt a nevet, ráadásul érezte a fiúkban a lelkesedést, a bizonyítási vágyat, így áldását adta a névhez. Amúgy nemcsak a gitármágusnak tűnt fel a New Jersey-ből származó banda, hanem Jon Bon Jovi is felkarolta őket és ahol tudott segített a fiatal zenészeknek. Jon-nak amúgy is nagy érzéke volt a tehetségek felkutatásában, hiszen korábban a Cinderellat is ő fedezte fel. A bandát 1986-ban Dave „The Snake” Sabo gitáros és Rachel Bolan basszeros alapította, akik különböző formációkban már korábban is együtt zenélgettek. Szétnéztek Jersey-ben, ahol rögtön rábukkantak Rob Affuso dobosra és Scotti Hill gitárosra. Már csak egy tökös frontemberre volt szükségük, a megtalálásáig azonban Bolan énekelt. Azután a Madam X nevű bandánál felfigyeltek egy kanadai származású, fékezhetetlen természetű énekesre. Ő volt Sebastian Bach és vele elindultak a siker felé vezető úton. A Skid Row semmit sem bízott a véletlenre.
A debütáló nagylemezük készítéséhez Michael Wagener sztár producert kérték fel, aki előtte már olyan nagyágyúkkal készített nagylemezt, mint az Accept, a Dokken, a White Lion vagy Alice Cooper. 1988 július 9-én aztán a Wisconsin állambeli Geneva tónál található Royal stúdióban elkezdték felvenni az első nagylemez dalait. Akkor talán még ők sem sejtették, hogy ezzel a lemezzel beírják magukat a rockzene aranybetűvel írt sztárjai közé. A vagány kinézetű fickókba irdatlan intenzitás szorult, ami a lemez hallgatása közben bele is mászik rendesen az arcunkba. Olyan brutális Rock’n’Roll-t tartalmaz, ami még a halottakat is táncra képes perdíteni. Ki ne emlékezne az olyan dalokra, mint a Big Guns, az I Remember You, a 18 And Life vagy az örök himnusznak számító Youth Gone Wildra? Az alapvetően Kiss-en (őket többször is példaképeiknek nevezték), Aerosmith-en felnőtt zenészek kiválóan vegyítették a magukban rejlő kemény ritmusokat a power metalos riffekkel, gyönyörű szólókkal és emellett totálisan kihasználták az énekesük torkában rejlő lehetőségeket is. Torka acélszálakat rejt és a legcsodálatosabb dallamokat is képes olyan erővel, energiával énekelni, hogy a lírai dalok is metalos jelleget öltenek.
A lemez hazájában ötszörös platina lett, nem is csoda, hogy felkérést kaptak a moszkvai béke fesztiválra, ahol olyan bandákkal zenélhettek egy színpadon, mint a Mötley Crüe, a Bon Jovi, a Scorpions vagy Ozzy Osbourne. Aztán sajnos megérkeztek a gondok. Jovi mester egy fityinget sem juttatott a bandának a milliós nagyságrendű lemezeladásokból, így a zenekar lelépett a Bon Jovi-val zajló közös turnéról. Saját maguk urai lettek és az 1991-es Slave To The Grind lemezzel végképp kétvállra fektették a világot. Az első két albumukat még ma is érdemes hallgatni. Minőségük miatt a műfaj legfontosabb albumai között a helyük!
Pontszám: 10/10
