Szerintem mindenki tisztában van azzal a pillanattal, amikor élete során először találkozott a Guns N’ Roses zenéjével. Bennem 1987 egyik éjszakáján, fülhallgatóval a fejemen hagytak olyan maradandó nyomot, hogy azóta sem tudok szabadulni a rockzene bűvöletéből. Örök hála nekik! Ma már hihetetlennek tűnik, de egy magyar rádióban hallottam elsőnek a zenéjüket. Volt a Petőfi Rádióban egy Metál Éj névre hallgató műsor, melynek műsorvezetői az akkor még csak szárnyait bontogató Metal Hammer Hungarica magazin két főszerkesztője, Cselőtei László és Lénárd László voltak. Cselőék akkor letolták a frissen megjelent Appetite korongról a Welcome To The Jungle és a Mr. Brownstone dalokat, hozzátéve, hallani fogunk még a bandáról. Nem kellett nagy kockázat a kijelentéshez, bár azt akkor még nem tudhattuk, hogy ez az öt srác alapjaiban rázta fel a poshadt zeneipart.
Bár a klasszikusnak számító felállás csupán 1985 júniusában szerepelt első ízben Guns N’ Roses néven, a zenekar története egészen 1982-ig, Jeff Isabelle és Bill Bailey Los Angelesbe érkezéséig nyúlik vissza. Jaj, bocsánat, így nem mindenki számára ismerősek a zenészek, maradjunk a jól bevált Izzy Stradlin és W. Axl Rose neveknél. Megalakították a Hollywood Rose zenekart (ugye milyen ismerős a név), de tapasztalatlanság miatt hamar fel is oszlottak. Az azonban történetünkhöz hozzátartozik, hogy ekkor írták az Anything Goes című dalt, aminek egy továbbfejlesztett változata felkerült a debütáló GN’R lemezre. 1985 márciusában összeszűrték a levet Tracii Guns gitárossal, ezzel lerakták a későbbi banda alapjait. Olyan zenekarneveken agyaltak, mint az AIDS és a Head Of Amazon, de szerencsére hamar elvetették ezeket. A dobos ekkor egy Rob Gardener nevű csóka volt, basszusgitárosnak pedig egy hirdetés útján Michael „Duff” McKagan jelentkezett. Duff pont egy Road Crew névre hallgató bandát hagyott ott, amikor felfigyelt Axl Rose hirdetésére. Érdekesség, hogy a Road Crew csapatában mindössze két tag tartozott állandónak, a gitáros Slash, és a dobos Steven Adler. Alakul ez kérem szépen! Innen már egyenes út vezetett a klasszikus felállásig: Duff nagy nehezen megszervezte a banda első turnéját, ám az 1985-ös keleti parti klubkörút előtt Tracii és Rob bepánikolt, és leléptek. A turnét nem akarták lemondani, így Duff felhívta két korábbi Road Crew társát, hogy segítsék ki őket. Így alakult kérem a világ egyik legsikeresebb zenekara.
Persze oldalakon lehetne még ecsetelni a történteket, a lényeg, hogy a Guns N’ Roses híre futótűzként terjedt el Los Angelesben, és a hihetetlenül sikeres klubkoncerteknek köszönhetően viszonylag gyorsan nyüzsögni kezdtek körülöttük a kiadók. 1986 végén saját gondozásban, de a Geffen gondozásában, a UZI Suicide kiadó neve alatt kiadtak egy négy számot tartalmazó ál-élő EP-t Live ?!*@ Like A Suicide címmel, rajta két feldolgozással (Rose Tattoo – Nice Boys, Aerosmith – Mama Kin) és két saját szerzeménnyel (Reckless Life, Move To The City). Ez amolyan időkitöltésként funkcionált, mert a háttérben már íródtak az első nagylemez dalai. Itt azonban a kiadó elkövetett egy hibát. A lemezkészítés gyorsítása miatt nem engedték, hogy koncertezzen a zenekar, a banda tagjai pedig a felgyülemlett szabadidőt a heroinnak és a mérhetetlen alkoholfogyasztásnak szentelték. Az Appetite For Destruction végül 1987. július 21-én jelent meg.
Azt a lemezt pedig ugye senkinek sem kell bemutatni?! A debütáló lemez elhúzódó turnéja – és a tagok önpusztító életmódja – miatt a második teljes hosszúságú album elkészítése egyre csak távolodni látszott, így a kiadó világosan látta, hogy új anyagra nem számíthatnak tőlük a közeljövőben. Hasonlóan az érdeklődés fenntartása miatt kiadott Live?! Like A Suicide EP-hez, 1988 november végén megjelentettek Lies címmel egy minialbumot, amin nyolc tétel kapott helyet. Az első négy a már korábban kiadott EP hanganyaga volt, amiből 1986-ban csak 10.000 példány készült, és azok is nagyon hamar gazdára találtak, így ekkorra elég borsos áron juthattak csak hozzá a vásárlók a gyűjtőktől. A másik négy dal pedig egy akusztikus csokor volt, olyan – mára klasszikussá vált –dalokkal, mint a Patience, a Used To Love Her, vagy a szövegével nagy botrányt kavart One In A Million. A minialbum világszerte nagy sikert aratott, és világosan megmutatta, mekkora igény van a bandára továbbra is. Tény, hogy rockzenekar sem azelőtt, sem azóta nem ért el ilyen rövid idő alatt ilyen magasra. A banda mindössze egyetlen lemezzel és a félig akusztikus Lies minialbummal a háta mögött háborítatlanul, komoly vetélytárs nélkül ült a rockvilág trónusán: alig két év leforgása alatt több mint 150 millió dollárt kerestek.
A második teljes értékű albumot eleinte még 1988 végére ígérték, de a nagy siker és a folyamatos turnézás miatt ez a határ folyamatosan későbbre tolódott. Az anyag megjelenését annyit halasztgatták, hogy az évtizedforduló környékén már sokakban felmerült: talán nem is lesz következő lemez. A csapat tagjai látszólag semmit sem csináltak, csak kedvenc foglalatosságuknak, az önrombolásnak hódoltak, a kiszivárgó hírek szerint igen-igen szorgalmasan. Mivel a munka nem haladt, kitalálták, hogy egy időre áttelepülnek Chicagóba, hátha a környezetváltozás segít ráhangolódni a dalszerzésre. A dolog nem jött be, ugyanis Axl és Izzy nem is utazott oda egyszer sem, Slash és Duff, de főleg a dobos Steven Adler pedig egyre lejjebb csúszott a kábítószerek mocsarába, miközben a többiekre vártak. Mindezek ellenére azért néhány szám alapjait sikerült megírniuk, amíg ott várakoztak. 1990 tavaszán a Farm Aid fesztiválon bemutatták első új szerzeményüket, a Civil Wart, ami később meg is jelent egy jótékonysági albumon, majd Tom Cruise Mint a villám című autóversenyzős filmjének albumára is felvették a Knockin’ On Heaven’s Door című Bob Dylan feldolgozást, ez azonban aligha volt igazi újdonság, hiszen élőben évek óta rendszeresen játszották.
A látszólagos tétlenségnek persze megvolt a maga oka: egyrészt egyre mélyült a szakadék a frontember W. Axl Rose és a hangszeresek között, másrészt a notórius heroinmániás Steven Adler dobos elérte azt a szintet, ahonnan egyszerűen nem lehetett folytatni vele tovább. Steven 1990 júliusában kikerült a zenekarból. Társai utólag elismerik: távozása kis híján a zenekar halálát okozta, és beindította azokat a folyamatokat, amelyek évekkel később elvezettek a Guns N’ Roses tetszhalálba merevedéséhez. A dobos posztra több név is felmerült, de a kép akkor állt össze, amikor Slash és Duff egyik este elmentek megnézni a The Cult koncertjét. Azonnal feltűnt nekik az ütősük, Matt Sorum játéka. Felkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk, amit Matt rövid hezitálás után végül elfogadott, és a tagok elmondása szerint ettől újra lendületet kaptak, mivel kb. egy hónap alatt megtanulta az összes új dalt. Azonban a csapat soraiban emellett további változások is történtek. Néhol már az Appetite For Destruction-ön is szerepeltek billentyűs hangszerek amolyan effekt-jelleggel, ám ezeket rendszerint Axl kezelte, és szinte észrevétlenek is maradtak. Az ekkor már végre folyamatosan formálódó új dalok némileg eltértek a bemutatkozó anyag irányvonalától, és ez szükségessé tette egy önálló billentyűs bevételét Dizzy Reed személyében, ami a legtöbb rajongónak komoly meglepetést okozott. Pedig Axl már az Appetite felvételeinél szerette volna, ha csatlakozik hozzájuk, hogy játékával színesítse a dalokat. Pont aznap, amikor megbeszélték a dolgot, Dizzy eltörte a karját, így nem tudott zenélni. Utólag talán elmondhatjuk, jobb is így, mert akkor talán az első album sem lett volna olyan nyers hangzású, mint amilyen végül lett.
https://www.youtube.com/watch?v=ZAOmxtwoEjw
Az évek hosszú sora alatt megírt lemezanyag minden túlzás nélkül félelmetesen nehezen állt össze: a zenekar többször is elvonult a világ szeme elől dalokat szerezni, ám ezek a próbálkozások néha semmiféle eredményre nem vezettek, és a stúdióban is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Axl és a többiek kissé másképp képzelik el a munkát. Szinte csodával határos módon 1991 elejére végre eljutottak odáig, hogy rögzítették az új album nagyrészét – legalább hét különböző stúdióban –, és a közönség lassan elhitte, hogy tényleg lesz kézzel fogható folytatás. A csapat 1991 legelején a brazíliai Rock In Rio II fesztivál főattrakciójaként szerepelt, ahol már számos új szerzeményt is bemutattak, és az új tagok is debütáltak a világ vitathatatlanul leghatalmasabb rockzenekarában. Mivel már az első lemez idején is rendelkeztek akkor ki nem adott dalokkal – és az évek alatt rengeteg új is született –, így 1991 elejére a felvételek dupla albumnyira híztak. Axl és Slash is esküdött, hogy minden számot fel akarnak tenni az új lemezre. A kiadó először persze nem örült ennek, mert úgy gondolták (akkoriban még a bakelitlemez volt a mérvadó), hogy két dupla albumot egyszerre kiadni nem túl jövedelmező. Attól féltek, hogy a rajongók nem tudják majd kifizetni, mivel két LP tenné ki az egyik, és szintén két LP a másik albumot, így jóval többe kerülne, mint egy szimpla lemez. A Geffen azt szerette volna, ha először kijön egy szimpla lemez, majd egy év után még egy, és esetleg utána egy EP, vagy kislemezek, amik B-oldalán szerepeltek volna a maradék nóták.
Ekkortájt Axl javaslatára kirúgták menedzserüket, Alan Nivent, és felvették helyette Doug Goldsteint, ami aztán végleg beindította a bandán belül az összeomlást. Slash szerint a Guns N’ Roses széthullásáról ők tehettek, de Goldstein volt az egész motorja, mivel csak a pénz motiválta. Ekkor már tudni lehetett, hogy tényleg két dupla lemezen jelenik meg az új anyag szeptember közepén Use Your Illusion I-II címmel. Eredetileg már tavasszal kijöhetett volna, de őszre halasztották a megjelenést, mivel megkeresték Bill Price hangmérnököt, hogy keverje készre a felvett anyagot. Mivel eredetileg áprilisra volt betervezve a lemezek megjelentetése, így a banda közvetlenül az új lemez megjelenése előtt amerikai arénaturnéra indult 1991 nyarán, amely a hangzatos Get In The Ring Motherfucker címet kapta. Ezen a körúton azonban valami végérvényesen eltörött: Axl rendszerint több órát késett a koncertekről, ami önmagában is komoly problémákat okozott, de St. Louisban következett be az igazi fordulópont. Az énekes a Rocket Queen előadása alatt megtámadott egy nézőt, mert az fényképezni merészelte őket a közönség soraiból, de ez sem volt elég: miután visszamászott a színpadra, a „köcsög” biztonsági őrökre hivatkozva levonult onnan. A feldühödött nézősereg cseppet sem meglepő módon darabokra szedte a körülbelül 20 ezer férőhelyes arénát.
A Use Your Illusion I és Use Your Illusion II című albumokat a második anyagra felkerült You Could Be Mine dal vezette be az év júliusában. A dal a Guns N’ Roses rajongó Arnold Schwarzenegger kérésének eleget téve a Terminator 2 betétdala lett. A színész meghívta az egész bandát a házába vacsorára (aminek végül egy óriási piálás lett a vége), és megbeszélték, hogy egy videoklipet is forgatnak az augusztus 16-án mozikba kerülő filmhez. Ennél hatásosabb promócióról alighanem egyetlen zenekar sem álmodhatott. Miközben a világ lélegzetét visszafojtva várta a teljes lemezeket, a tagok a háttérben újabb lépéssel kerültek közelebb a végromláshoz: Axl Goldstein segítségével szép lassan, folyamatosan átvette a jogi és gazdasági irányítást. Ennek egyik első jele a részesedések korábban arányos rendszerének átvariálása lett, ha nem is igazán lényeges mértékben, de mégis jelzésszerűen. A minden korábbinál komolyabb érvágást azonban végül Izzy Stradlin távozása hozta el. Az utolsó csepp a pohárban az volt neki, amikor augusztus 21-én a mannheimi koncerten Axl levonult a színpadról, és a show abbamaradt. Az incidens után el is mondta a többieknek a döntését, de egy ideig még halogatták a bejelentést, hátha meggondolja magát. Izzy utolsó bulija, az augusztus 31-ei londoni fellépés után nyilvánvalóvá vált, hogy innentől kezdve semmi sem lehet olyan, mint utána. A lassan elkészült lemezbe, valamint az állandó balhékba beleunt zenésznek elege lett, még annak ellenére is, hogy a megjelent harminc dalból tizenegynek ő volt a szerzője, és ezek közül néhányban még az énekesi posztot is elvállalta. A Don’t Cry videójának forgatására már el sem ment, ezért tűnik fel benne a „Where’s Izzy?” felirat. Axl öccse, Stuart Bailey viszont szerepel a klipben.
1991. szeptember 17-én végül megtört a jég, és boltokba került a már az előző anyagoknál is bevált Mike Clink producerrel készített új Guns N’ Roses mű, a Use Your Illusion első és második része. A rockvilág alighanem soha korábban nem látott még olyan hisztériát, mint ami a két új anyag megjelenését kísérte. Az elkövetkezendő hetekben minden magazin – és nemcsak a zenei lapok – címoldalán a Guns N’Roses feszített, mindenhonnan a You Could Be Mine és a második single Don’t Cry ballada szólt, mindenki róluk beszélt. A Use Your Illusion dalainak egy része akár az Appetite For Destructionön is szerepelhetett volna, de a folytatás összességében jóval sokszínűbb volt elődjénél. A bemutatkozó anyag hamisítatlan ’80-as évek-beli Los Angeles-i rocklemez volt, a két új album azonban jóval messzebb merészkedett ennél, méghozzá egyszerre számos irányba. A Guns N’ Roses világában megnyílt igazán új dimenziókat az epikus témák jelentették, hiszen ezek a hosszadalmas, komplex hangszerelésű szerzemények a legkevésbé sem következtek az Appetite For Destruction vonalából, ám ugyanakkor szervesen illeszkedtek a banda stílusához.
A zenekar ugyanolyan spontán és egyéni, mint annakidején. Sikerült a dalok hangzását is hasonlóan egyszerűre, de mégis ízesre keverni, mint régen. Szinte hihetetlenül jó az írói kontaktus a bandán belül. A témák jellegzetesek, mégsem ismétlődnek soha. Hangulatilag és tempóilag is sokrétűt alkottak a fiúk. Fontos szerepet kapott a bluesosabb oldal, ami olyan csodákat eredményezett, mint a borzongató Dust N’ Bones vagy az Izzy által énekelt, akusztikus You Ain’t The First. Duff is mikrofon mögé állt a szintén balladisztikus So Fine-ban, míg az első lemezen szereplő Bad Obsessiont Michael Monroe szaxofon- és harmonikajátéka tette még fílingesebbé. A dal a kábítószerekről szól (ez is igazolja a debütáló albumhoz hasonló témákat), és ez az egyik Izzy szerzeményei közül, amit West Arkeennel közösen írtak, aki az együttes jó barátja volt egészen az 1997-ben drogtúladagolástól bekövetkezett haláláig. Szintén West Arkeennel közösen készült a The Garden, aminek megírásában Axl személyes jó barátja és a Guns N’ Roses turnémenedzsere, Del James is közreműködött. A dal érdekessége, hogy Alice Cooper vendégszerepel benne Shannon Hoonnal együtt. Grandiózus módon exhumáltak néhány ős-dalt, amelyek még az Appetite előtt íródtak: ilyen volt a Back Off Bitch, vagy épp az imént említett The Garden. És persze pár monumentális eposz is született, a Coma, Axl imádott lírája, a November Rain, vagy az egyik egyértelmű csúcspont, az Estranged. A November Rainhez forgatott klip Del James ’Without You’ című rövid történetén alapul, melyet Andy Morahan rendezett. Több mint egymillió dollárba került leforgatni, és ezzel felkerült a 10 legdrágább videoklip listájára. Axl eredetileg azt szerette volna, hogy Slash első gitárszólós jelenete egy mezőn játszódjon, ezt azonban elvetették, mivel télen készült a klip, így végül egy templom mellett döntöttek Új-Mexikóban. (Az 1985-ös ’Silverado’ című westernben ugyanez a templom látható.)
A Use Your Illusion albumokat mai füllel hallgatva voltaképpen az a feltűnő, hogy igazából két évtized távlatából sincs rajtuk sok töltelék. Mondhatja bárki, hogy a szerzemények jelentős része még a csapat korai korszakában öltött első alakot – jellemző, hogy a Don’t Cryról még az ősidőkben tag L.A. Guns főnök, Tracii Guns is a mai napig azt állítja: ő írta –, de a banda így is képes volt két teljes lemezanyagot telepakolni kellően változatos és jó dalokkal. A lemezek forgalmazását számos amerikai áruházlánc megtagadta a dalok szövegvilága miatt. Ha csak a szövegek lettek volna szókimondóak, bizonyára még nem okoz problémát, hiszen az ilyesmit egy tokra ragasztott figyelmeztető matricával szokás megoldani, itt azonban már ez is tartalmazott egy fuck off-ot, így aztán egyes helyeken úgy határoztak, inkább nem rendelnek a lemezekből. Ezzel persze csakis maguknak ártottak, mert a két kiadványt mindenütt cukorként kapkodták szét a boltokból. A két album gyakorlatilag a világ összes országában a listák első két helyére került, általában számozásuktól eltérő sorrendben, és hosszú heteken át ott is maradtak. A Use Your Illusion II megjelenésének hetében 770 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban, világszerte pedig a két lemezt egy hét alatt összesen több, mint 4,2 millióan vásárolták meg.
Ma már tudjuk, kisebb siker volt az is, hogy egyáltalán ki tudták gyötörni belőlük (magukból) ezt a két lemezt. Ahogy aztán végeztek, iskolapéldája lett egy kivételes karrier eltékozlásának. A Use Your Illusion albumok fénye azonban sosem fog megkopni.
Pontszám: 10/10
Az együttes tagjai:
W. Axl Rose – ének, zongora, szintetizátor
Slash – gitár
Izzy Stradlin – gitár, vokál
Duff McKagan – basszusgitár, vokál
Matt Sorum – dob
Dizzy Reed – billentyű, szintetizátor
A lemezen hallható dalok listája:
’Use Your Illusion I’
01. Right Next Door To Hell
02. Dust N’ Bones
03. Live And Let Die
04. Don’t Cry
05. Perfect Crime
06. You Ain’t The First
07. Bad Obsession
08. Back Off Bitch
09. Double Talkin’ Jive
10. November Rain
11. The Garden
12. Garden Of Eden
13. Don’t Damn Me
14. Bad Apples
15. Dead Horse
16. Coma
’Use Your Illusion II’
01. Civil War
02. 14 Years
03. Yesterdays
04. Knockin’ On Heaven’s Door
05. Get In The Ring
06. Shotgun Blues
07. Breakdown
08. Pretty Tied Up (The Perils of Rock n’ Roll Decadence)
09. Locomotive (Complicity)
10. So Fine
11. Estranged
12. You Could Be Mine
13. Don’t Cry
14. My World
