Mägo de Oz – Gaia III: Atlantia (2010, Warner)
Amire öt éve vártam, megtörtént: Ózék befejezték a Gaia-sztorit, amivel lényegében az új évezred nagy részében foglalkoztak. A monumentális, háromrészes koncepció első fele még 2003-ban látott napvilágot, épphogy szimpla albumként (Txusék akkor még nem akartak dupla CD-t, két nótát le is hagytak a végleges verzióról), ám a Gaia II: La Voz Dormida két évvel később már két diszken terpeszkedett el, mint ahogy a trilógia befejező része, az Atlantia...
Testament – Dark Roots Of Earth (2012)
Bevallom, az idei év egyik legnagyobb szívfájdalma számomra, hogy nem láthattam élőben a FEZEN fesztiválon a Testament zenekart. Pedig a csodálatos 80-as években, amikor virágkorát élte a thrash metal és szinte az egész ország Metallica lázban égett, én a Testament/Exodus/Overkill triumvirátusra tettem a voksomat. A Bay Area öböl bandái sorban jelentették meg a király albumokat. Az 1983-ban, akkor még Legacy néven alapított Testament debütáló The Legacy című nagylemeze 1987-ben...
Mark Sweeney – All In 2010
Ki lehet ez a fickó? Őszintén megmondom nem ugrott be elsőre, hogy a svájci Crystal Ball énekeséről van szó. A tengerentúlon bizonyára sokkal előbb emlegetik a hasonló nevű baseball játékost, de Svájcban és talán az öreg kontinensen is, mindenképpen Mark Sweeney neve a Crystal Ball-al egyenlő. Három lemezt készített Mark a zenekarral, több mint 500 koncertet adott és olyan nevek előtt játszott, mint a PRETTY MAIDS, DOKKEN, DORO, U.D.O.,...
Fear Factory – Genexus (2015)
Megmosolyogtattak azok a Fear Factory rajongók, akik nemtetszésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy kedvencük az előző, The Industrialist című lemezt dobgép használatával vették fel. Most komolyan. A Demanufacture dobhangzása élőbbnek hat? Ne fárasszuk egymást! A Christian Wolbers/Raymond Herrera által komponált Archetype és Transgression lemezek kivételével, egyetlen egy FF album dobsoundjára sem lehetett eddig ráfogni, hogy "élő". Burton C. Bell énekes és a 2009 óta visszatért Dino Cazares gitáros legnagyobb bűne az volt, hogy sok más (sok esetben...
Redemption-This Mortal Coil
Két éve mikor először hallottam a Redemption zenekarról, az akkortájt megjelent Snowfall On Judgement Day albumuk kapcsán, egyből felkaptam a fejem, hogy na végre egy kiemelkedő zenekar akiknek tényleg van jövője az egyre jobban feltöltődő progresszív rock zenei piacon.Tökéletesen ötvözik a Dream Theateres változatosságot a thrash metálos elemekkel, mégsem mondhatni azt , hogy kaotikus lenne a zene.Mégis azt mondtam akkor,hogy jó,jó de van még hova fejlődni,sok az üres járat a cd-n,inkább vettem le a...
KlasszikuShock: Black Sabbath – Headless Cross (1989)
Hivatalossá vált, hogy a 13 című album, és a lemezen található, idén januárban Grammy- díjjal jutalmazott God Is Dead? dal után 2015-ben új lemezt készít a Black Sabbath, azt követően pedig egy nagy búcsúturné következik. Az örömteli hírt még szeptember végén maga Ozzy Osbourne közölte a brit Metal Hammernek. Naná, hogy ő, végtére is a banda az Ozzy-s korszak második éráját éli. Érdekes, de ha csak a frontembereket vesszük alapul,...
Bloodbath – Resurrection Through Carnage (2002)
A svéd Bloodbath története 1998-ig nyúlik vissza. A projekt eredetileg úgy jött össze, hogy Dan Swanö beszerzett egy friss stúdiócuccot otthonra és ezt valahogy kiakarta próbálni. Felhívta a Katatoniás haverjait, Anderst és Jonast, hogy mit szólnának egy klasszikus death metal hétvégéhez, és ha van kedvük hozzá, akkor cipeljék már el magukkal Mikaelt is az Opethből. Így is lett. Sörözgettek, régi demókat, kislemezeket hallgattak, mellesleg pedig megírtak és felvettek két...
KlasszikuShock: Kreator-Endorama (1999)
Nehéz megítélni azt, ha egy zenekar, az addig bevált stílusát félredobva, valami újba vág bele. Ez vagy nagyon rossz eredményt szül, vagy nagy sikert arat, de legtöbb esetben a fogadtatás is nagyon vegyes. Szinte biztos azonban, hogy idő kell, mire a rajongók megszokják a változást. Gondoljunk csak a Paradise Lost - One Second című albumára, ami mára megkerülhetetlen mérföldköve a zenekarnak, de akkor mindenki átkozta, hogy a jól bevált...
Satyricon – Live at the Opera (2015)
A tekintetben, hogy mi számít zenei fejlődésnek, illetve egyszerű váltásnak, valószínűleg sohasem lesz konszenzus, kiváltképp ha egy olyan műfajról van szó, mint a black metal. A Satyricon, hasonlóan a többi vezető skandináv hordához, örökké napirenden tartja ezt a kérdést, maga mögé parancsolva az olyan, mára már bagatell vitákat, mint a szintetizátor vagy a női vokál létjogosultsága a ”true” black metal zenékben. A Frost és Satyr által közel 25 éve...
Marduk – Frontschwein (2015)
Nagy reményeim vannak 2015-re az előre várható lemezek miatt, főleg azért mert a 2014-es év jó, ha öt olyan lemezt produkált, amit biztosan hallgatni fogok a jövőben is. Az idei évet nem is indíthatnánk jobban, mint Svédország első számú fekete fém exportjával, a Marduk új lemezével a Frontschwein-nal. Az elsőként kiszivárogtatott felvételek jócskán megnövelték a lelkesedésemet, és nem is csalatkoztam. Az előző, Serpent Sermon című albumukat az általam amúgy sem piedesztálra...

















