1983. május 25-én jelent meg, a mindmáig rettentően népszerű metal klasszikus, a Holy Diver, melyet Ronnie James Dio munkáját dicsőíti. 1984. szeptember 12-én lett arany-, majd 1989. március 21-én platinalemez (ez 500 000, illetve 1 000 000 eladott példányt jelent). Az Egyesült Királyságban 1986. januárjában kapta meg az ezüst minősítést, ami 60 000 eladott példány után jár.

Ronnie James Dio, azaz polgári nevén Ronald Padavona. Dio, a New Hampsire állambeli Portsmouth-ban született 1942. július 10-én. Már kiskorában komolyan foglalkozott a zenéléssel, trombitált, zongorázott, majd basszusgitárt is megtanulta kezelni, végül az éneklésre tette le voksát. 1970-ben unokatestvérével alapította meg első zenekarát, melyet először Electric Elves-nek, majd ennek rövidítéseként Elf-nek neveztek el. Már ekkor olyan híres zenészek figyeltek fel fantasztikus hangjára, mint Roger Glover és Ian Piece a Deep Purple-ből. Annyira megtetszett nekik a fiatal énekes, hogy nemcsak turnézni vitték el őket, hanem producerei is voltak az első blues-os hangzású Elf korongnak.

Az Elf 1975-ig négy lemezt készített, majd egy óriási fordulat következett be: a Deep Purple-t otthagyni készülő Ritchie Blackmore maga köré gyűjtötte az Elf tagjait, hogy egy szólólemezt készítsen, ami végül Ritchie Blackmore’s Rainbow címmel jelent meg, s ez egyben a Rainbow zenekar megszületését is jelentette. Naná, hogy Blackmore Diot választotta a Rainbow élére. A Rainbow soraiban készített három albuma, a debüt, a Rising és a Long Live Rock’N’Roll a ’70-es évek második felének legfantasztikusabb hard rock mesterművei közé tartozik.

Köztudott, hogy Blackmore elég makacs személyiség, nem csoda, hogy folyamatosan cserélődtek mellette a muzsikusok, Dionál is betelt a pohár, így kilépett a bandából. Épp szólólemezén munkálkodott, amikor csörgött a telefon, a vonal túl végén pedig a Black Sabbath menedzserének lánya, Sharon Arden volt, aki megkérdezte, nem volna e kedve az Ozzytól megszabadult Black Sabbath-tal dolgozni. A dolog pikantériája, hogy Sharon később Ozzy felesége lett. Dio tökéletesen pótolta a pótolhatatlannak tűnő Ozzyt, az 1980-as Heaven And Hell és az 1981-es Mob Rules lemezeket nem csak a szakma imádta, hanem a közönség is megőrült a dalokért. Aztán beütött a krach. Épp a Live Evil című koncertlemez stúdióban lévő csiszolása zajlott, amikor az egyik hülye technikus (erre nem tudok szebb szót) poénból Tony Iommi fülébe ültette a bogarat azzal, hogy állítólag Dio és a dobos Vinny Appice lekeverték a gitársávokat, az éneket pedig feltolták. Szar vicc volt, ugyanis Tony elhitte, bepöccent, ezért mindkét muzsikust kirúgta. Így aztán a rockszakma egyik legjobb torkaként számon tartott énekes Vinnyvel közösen 1982-ben megalakította a Dio-t.




A basszusgitár kezelésére régi Rainbow-beli cimborája, Jimmy Bain érkezett. A legkritikusabb poszt persze a gitárosé volt, mivel Ritchie Blackmore és Tony Iommi után nem lehetett akárkit bevenni a csapatba: maga az énekes is tudta, hogy akárkit is állít maga mellé, az illetőt óhatatlanul is a két gigászhoz mérik majd. Ronnie és a menedzseri tisztet is betöltő felesége, Wendy az elejétől fogva egy fiatal gitárosban gondolkodott, és választásuk az első körben Jake E. Lee-re esett, akit a Rough Cutt nevű fiatal Los Angeles-i csapatban ismertek meg. A banda menedzsere ekkoriban Wendy volt, Ronnie pedig producerként is jegyezte a banda pár korai, válogatáslemezekre szánt dalát. A Lee-vel való együttműködés ugyanakkor nem tartott sokáig, miután a gitáros 1982 végén visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Dio legfőbb mumusától, Ozzy Osbourne-tól, hogy álljon az elhunyt Randy Rhoads helyére. (Érdekesség, hogy a Rough Cuttban Lee-t ekkor az a Craig Goldy váltotta, aki évekkel később szintén Dio mellett kötött ki.) Egy rövid, de annál intenzívebb kereső szakasz után végül gitárosnak a Sweet Savage-ben felbukkant, akkor mindössze 18 éves északír Vivian Campbell szállt be. Villámgyorsan kiderült, hogy ideális megoldást jelent – még annak ellenére is, hogy 1983 elején történt csatlakozásakor a leendő első DIO album dalainak gerince már készen állt. Mai napig hallani olyan nyilatkozatokat, hogy a lemez gitártémáit valójában még teljes egészében Jake E. Lee játszotta fel, de ezt a főszereplőkön kívül más nem igazán tudja. Jake mindenesetre többször is azt állította az évtizedek során, hogy az egyik elsőként megszületett dal, a Don’t Talk To Strangers fő riffjét teljes egészében ő hozta, és az is biztosnak tekinthető, hogy mire Campbell képbe került, emellett már a Holy Diver és a Rainbow In The Dark is készen állt.

Akárhogyan is állt végül össze a lemez végső dallistája, annyi bizonyos, hogy az 1983. május 25-én kiadott Holy Diver kilenc számából ötnél már Campbellt is társszerzőként tüntették fel, Lee neve pedig – természetesen – sehol sem szerepelt. Dio a korábbi bandáiban történteken okulva kihasználta, hogy itt végre teljes egészében ő a főnök, és producerként is irányította a munkálatokat. Dio teljes mértékben irányítása alatt tartotta az albumot, és mint producer nagy hatással volt a dalok hangzására, hangulatára. Számomra úgy tűnik, hogy az énekes szerette volna ötvözni a Rainbow és a Black Sabbath elemeket és nagy szerencséjére Vivian Campbell segítségével sikerült tovább lépnie, megteremtenie saját hangzásvilágát.

A kilenc dal közül a legszigorúbban nézve is három nem csak a legnagyobb Dio-slágerek közé sorolható be, hanem rocktörténeti jelentőségű. A Stand Up And Shout indítja az albumot. Lendületes, pergő ritmusú nóta, amely annyira jól sikerült, hogy még jónéhány évig minden koncertet ezzel nyitottak. A címadó Holy Diver-en egyértelműen hallatszik, Dio azzal a szándékkal írta, hogy majd szerepel a következő Black Sabbath stúdióalbumon. Ez egyébként szinte az egész Holy Diver albumra igaz. Az epikus, történetmesélős címadó után érkező Gypsy inkább kirobbanó, lendületes darab, igazi arénákba kívánkozó heavy metal. A Caught In The Middle már-már AC/DC-sen szimpla hangokkal kezdődik, majd Vivian teker egyet a témán, így egy némileg könnyedebb, de Ronnie hangjának köszönhetően újabb drámai ívet leíró darabot kapunk. Monumentalitásban, nagyívű énektémákban, hihetetlenül emlékezetes refrénekben nincs hiány. A csodaszép lírai bevezetőből kibontakozó Don’t Talk To Strangers riffje tényleg nagyon Jake E. Lee-ízű, ezt kár is lenne tagadni, simán el tudom képzelni, hogy valóban tőle származott. A Rainbow In The Dark a lemez egyértelműen legslágeresebb témája, ami elsősorban a jellegzetesen ’80-as évek-beli megszólalású billentyűtémának köszönhető.




Az albumot a kritika nagyon jól fogadta, és korrekt helyezésekkel debütált a listákon is: a Billboard Top 200-on az 56. pozícióban nyitott, Nagy-Britanniában pedig a 13. helyig verekedte magát. Dio 1983 júliusában kezdte meg a lemez turnéját, kiegészítve csapatát az újfent a Rough Cuttból lenyúlt Claude Schnell billentyűssel. A DIO ezt követően gyakorlatilag megállás és szünet nélkül turnézott egészen a következő év januárjáig. Amerikában egy sor közös koncertet adtak az ekkoriban épp karrierje mélypontján lévő Aerosmith legénységével, előzenekarként pedig a Rough Cutt és a szárnyait bontogató Queensryche is rendszeresen fellépett előttük. Első európai koncertjüket Doningtonban, a Monsters Of Rock fesztiválon adták, ahol abban az évben a Whitesnake játszott headlinerként, a DIO pedig – elsőlemezes bandaként – alulról a második helyre szorult, ám a közönség euforikusan fogadta a bandát.

Mindent egybevetve, a Holy Diver egyszerre jelképezi Dio pályájának folyamatosságát és egy új, modern korszak beköszöntét. Ez az album méltán követi a sorban Dio korábbi mesterműveit, a Rainbow Rising és Long Live Rock’n’Roll, valamint a Black Sabbath Heaven And Hell és Mob Rules albumait.

Pontszám: 9/10

Az együttes tagjai:
Ronnie James Dio – ének, szintetizátor
Vivian Campbell – gitár
Jimmy Bain – basszusgitár, szintetizátor
Vinny Appice – dob

A lemezen hallható dalok listája:

01. Stand Up And Shout
02. Holy Diver
03. Gypsy
04. Caught In The Middle
05. Don’t Talk To Strangers
06. Straight Through The Heart
07. Invisible
08. Rainbow In The Dark
09. Shame On The Night

Kapcsolódó cikkekTöbb ettől a szerzőtől