Új albummal jelentkezett a metalcore egyik legkiemelkedőbb és legismertebb csapata a Hatebreed. A zenekar a 90-es évek elején/közepén alakult. Pontos évszámost nem tudnék mondani, mert ahány forrást néztem meg mind más időpontot adott meg (93, 94, illetve a banda 10. évfordulóját ünnepelendő, 2005-ben adott koncertet. Így legyen okos az ember.). A zenekar átesett nem egy tagcserén, volt tragédiában is részük (a korábbi gitáros 2006-ban öngyilkos lett), de töretlenül nyomják a zúzós, szigorú, brutális, hardcore gyökerű metalmuzsikát. Igazából ők már akkor metalcore-t játszottak, amikor ez a stílusirányzat még nem is létezett.

A csapatnak ez a hatodik stúdiólemeze és most jutottak el odáig, hogy kifogytak a címötletekből, így szerényen a zenekar nevét viseli az album. Szerénységre egyébként nincs okuk, mert eddig igencsak jó albumokat hoztak össze.

hatebreed-press-photo-2009-line-up1

Nézzük tehát a legfrissebbet! A lemez a Become the Fuse-zal indít, ami brutális riffelésével egyből a gyomorba vág. Következik a Not My Master, mely számban visszatértek a hardcore punk gyökerekhez, mind zeneileg, mind a szám hosszában. Nekem csak a lezárás tűnik elkapkodottnak. A Between Hell and a Heartbeat lassabban kezd, de bedurvul, viszont Jamey nem csak hörög és üvölt, hanem megtalálta az énekhangját is. A következő öt nóta tipikus Hatebreed féle destruktív építőipari metal; falbontáshoz, betontöréshez, láncfűrésszel való munkákhoz kiváló. Csordavokálok, együtténeklős részek, kőkemény riffek, eszeveszett dobok.

Az első meglepetés ezután következik az Every Lasting Scar képében. Ez egy jó értelemben vett populáris nóta. Az üvöltés kevesebb benne, annál több a dallamos ének. A gitárok is vékonyabbak és dallamokat is játszanak. Szerintem az amerikai rockrádiók egyik slágerszáma lesz. Sajnos nálunk erre esély sincs, pedig ez egy olyan szám, amit még azok is szívesen meghallgatnak, akik amúgy utálják ezt a fajta, zúzós zenét.

Következik az As Damaged as Me, ami egyszerűen letépi az arcod, valamint a Words Become Untruth egy kicsit lassabb, de nagyon szigorú. Az ezt követő Undiminishednél viszont igencsak felszaladt a szemöldököm, mivel ez a dal egyáltalán nem illik bele a banda eddigi munkásságába. Először is nincs benne szöveg. Másodszor abszolút nem metalcore, inkább doom metal.  Lassú, kicsit szomorkás, elgondolkodtató. Szerintem remek ötlet volt felrakni, megtöri a sok zúzást, kicsit megpihenhet a fül.

Annál inkább pusztítja a hallójáratokat az utána következő két szám és a végére a Metallica Escape-jének Hatebreed féle verziója. Úgy látszik annyira tetszett nekik ez a szám, hogy a For the Lions feldolgozásalbum után ide is felrakták, csak egy kicsit más verzióban.

Összegzésül elmondható, hogy ez egy nagyon profi, kőkemény, ízig-vérig Hatebreed album, kis meglepetésekkel és a szokásosnál jóval több énekdallammal. Sajnos így se tud a Perseverance vagy a The Rise of Brutality nyomába érni. Nálam egy erős nyolcas.

8/10