Tisztelt Röffer Társadalom! Fogadjátok szeretettel új kritikámat, melyet egy zseniális amerikai progresszív bandáról írok nektek! Ez a banda nem más, mint a Shadow Gallery!
Ha jól sejtem, nektek ez a név nem mondd semmit, pedig nem akárkikről van szó. A Shadow Gallery napjaink, illetve az elmúlt évtized egyik legjobb progresszív rock/metal zenekara. Furcsa egy banda ez, mert még sosem mutatták be koncerten mit tudnak, a lemezeket „zsigerből”, szinte könnyedén, „csak úgy” készítik el…
Ha jól sejtem, nektek ez a név nem mondd semmit, pedig nem akárkikről van szó. A Shadow Gallery napjaink, illetve az elmúlt évtized egyik legjobb progresszív rock/metal zenekara. Furcsa egy banda ez, mert még sosem mutatták be koncerten mit tudnak, a lemezeket „zsigerből”, szinte könnyedén, „csak úgy” készítik el. A tagok egyébként mind játszanak más zenekarban, így tulajdonképpen akkor készül album, ha összetrombitálják őket. Aztán ha elkészült a lemez, mindenki megy a saját dolgára. Nem semmi!
Egy igazi válogatott csapatról beszélhetünk, mindenki hangszerének mestere, és nem ritka hogy egy valaki több hangszeren is játszik.
Az általuk megszólaltatott zenéről csak annyit, hogy sok-sok együttes és stílus képviselteti magát benne, igazából egy nagy egyveleg az egész. Mindenki megkapja, amire vágyik! Van itt Yngwie Malmsteen, Rush, Pink Floyd, Dream Theater, Iron Maiden, Gamma Ray. Hihetetlen virtuozitás, dallamosság, billentyű témák, és vokálok a jellemzőek.
Előzmények:
A gyökerek egészen 1985-ig visszanyúlnak, amikor is Mike Baker, Carl Cadden-James, Ron Evans, és John Coonie megalapították a Sorcerer nevű bandájukat. Kezdetben olyanoktól játszottak feldolgozásokat mint pl. Yngwie Malmsteen, vagy a Rush. Aztán érkezett 2 új tag: Chris Ingles és Brendt Allman gitárosok, de Ingles azonnal áttért a billentyűs hangszerekhez. Ennek örömére meg is változtatták a nevüket a mostanira gyorsan.
Első lemezüket 1992-ben jelentették meg a banda nevével azonos címen. Az eurrópai és japán sikereken felbuzdulva egy magasabb szintre akartak jutni, így újabb tagok érkeztek. Gary Wehrkamp gitáros/billentyűs, és Kevin Soffera dobos (ő elődjét váltotta).
Már ezzel az új felállással készült el 1995-ben a Carved In Stone nagylemez.
Következő albumok: 1998 – Tyranny, 2001 – Legacy, 2005 – Room V.
Az albumról:
A Tyranny minden kritikus, és rajongó szerint a legjobban sikerült anyaga a bandának. Sok-sok érdekességgel szolgál a hallgatónak.
Először is egyetlen koncepcióra épül: az amerikai hadügyminisztérium egy képzelt, bennfentes műszaki munkatársának sztoriját meséli el. A CD-t hallgatva ott csöppenünk bele a cselekménybe (in medias res), hogy a főhős egy véres háború következtében épp kiábrándul munkájából, és hátat fordít hivatásának. Az ezt követő csaknem egy évet dolgozza fel az album, amely idő alatt hősünk élete teljesen felfordul, ám mégis azzal a reménységgel ér véget a történet, hogy az átélt megpróbáltatások egy új, jobb, boldogabb élet számára nyitottak kaput. A szerzők szerencsére nem törekedtek az események tényszerű közlésére, jelentős hangsúlyt kapnak a főszereplő lelkében dúló konfliktusok, érzelmi megrázkódtatások, vívódások, meg persze a képbe bejövő szerelmi vonal. Igaz ez így összegezve nem feltétlenül hangzik valami izgalmasnak, de a Shadow Gallery-nek megvolt a tehetsége ahhoz, hogy egy pillanatot se unatkozzunk.
A vendégzenészek tekintetében is jól teljesítettek, ugyanis 1 szám erejéig beszáll énekelni James Labrie (Dream Theater) – ő alakítja a főhős édesapját, D.C. Cooper (Royal Hunt) pedig a gonosz katonai/politikai gépezet képviselőjének megtestesítője. A főszereplő szerelmét egy kitűnő énekesnő, Laura Jaeger formálta meg. Vendégzenészként közreműködött továbbá Paul Chou hegedűn, így az ugyancsak Carl-Cadden James által megszólaltatott fuvola és a nagy szerephez jutó zongora mellett tovább bővült a klasszikus zenei hangszerek száma. A lemezt két felvonásra osztották, az első hét szám az elsőbe, a többi a másodikba tartozik.
A számokat nem szeretném külön-külön kivesézni, mert akkor több oldalon keresztül kéne olvasnotok, azt meg ugye senki sem szeretné…
Csak egy-kettőt szeretnék kiemelni, személyes kedvenceim:
Stiletto In The Sand – bitangerős albumkezdés
War For Sale – hihetetlen pörgös szám, igazi SH-motívumokkal
Hope For Us – gyönyörű ballada, nagyon szép vokálokkal
Spoken Words – érzelemgazdag duett az énekesnővel
New World Order – jól felépített, progresszív csoda, D.C. Cooper vendégénekes szereplésével
Csak szépet és jót tudok mondani! Egyszerűen imádom ezt a lemezt, egy pillanatra sem gondolkodom azon hogy leállítsam a lejátszót. Mestermű és kész!
Legszívesebben 20 pontot adnék rá 10-ből, de ilyen nincsen, úgyhogy csillagos 10-est kap.
Track lista:
ACT I.
01. Stiletto In The Sand
02. War For Sale
03. Out Of Nowhere
04. Mystery
05. Hope For Us?
06. Victims
07. Broken
ACT II
08. I Believe
09. Roads Of Thunder
10. Spoken Words
11. New World Order
12. Chased
13. Ghost Of A Chance
14. Christmas Day
Zenészek:
Carl Cadden-James – basszusgitár, vokál, fuvola
Brendt Allman – gitár, vokál
Chris Ingles – zongora, szintetizátor
Gary Wehrkamp – gitár, zongora, szintetizátor, vokál
Joe Nevolo – dob
Mike Baker – ének
És sajnos most nem így végződik a kritka…
Gyászhír: Mike Baker énekes elhunyt tavaly október 29-én. Mindössze 45 éves volt. Mindezek ellenére a zenekar nemsokára új lemezzel jelentkezik. Nagyon várom!
Sok érdekességet olvashattok, és a zenébe is bele tudtok hallgatni a csapat honlapján:
www.shadowgallery.com
Köszönöm a figyelmet!
