Szédületeche show-t villantott a Depeche Mode az MVM Dome-ban

Miközben a legnagyobb stadionzenekarok egyre csak fogynak és nyugdíjba vonulnak, a Depeche Mode évtizedek óta stabil állócsillagnak számít az egyetemes popzenében. Ez idő alatt nyilván mindent megírtak és elmondtak már az angol bandáról, amit csak lehetett, és egy pillanatig sem szeretném azzal áltatni se magamat, se bárki mást, hogy pont én, pont itt, pont most fogok bármi újdonságot megfogalmazni róluk. Viszont talán 2024-ben is lehet relevanciája annak, hogy hogyan...
img_5694

MetalFest Open Air Hungary – 3. nap

Két nap iszapfürdő után, igazából már bármire fel voltunk készülve, de szerencsére az időjárás ezúttal megkegyelmezett. Nem kegyelmeztek viszont a zenekarok. Kaptunk zúzdát az arcba dögivel. A harmadik - koncertélmények tekintetében utolsó - napon meglehetősen korán kezdődött a program. Egy jóleső reggeli beszélgetés és az elmaradhatatlan napindító kávé után a Rocközön csapata újult erővel vetette magát a zenei élvezetek halmába. A nagyszínpadon 12.20-kor a sokunk számára ismeretlen kanadai Cauldron kezdett...

Hatalmas Aréna-showt hozott a Volbeat-Koncertbeszámoló

Hosszú ideje már, hogy a Volbeat tiszteletét tette nálunk, azonban ezt maradandóan kárpótolták.Az utoljára több mint négy éve Magyarországon koncertező dán-amerikai country-metalként címkézett zenekarra akkora érdeklődés volt, hogy hamar át is került az esemény a Barba Negrából az MVM DOME-ba. A csapatot kísérő  Bad Wolves és a Skinred sem új a hazai közönségnek, borítékolható volt tehát a nagy érdeklődés, és a mögötte húzódó minőség is.  Legelső látogatásom volt a Dome-ban, nulla tapasztalattal a helyszínnel kapcsolatban,...
4136110703_7d5be30158

Rammstein – 2010.03.16. – Papp László Sportaréna – beszámoló

Szakmámból adódóan nekem reggel 7-kor kezdődött ez a buli, ami kissé meglepő lehet az átlag koncertrejáró számára, de hát ilyen ez a rock'n'roll.  Tehát reggel hétkor már ott várt minket az 21 kamion, amiken a szerény kis cájg érkezett.  A kipakolás után engem a piróhoz osztottak be.  A munka kezdetén a pirotechnikus tartott egy kis oktatást. Ne dohányozzunk, tűzszerszámot ne használjunk, illetve ne telefonáljunk. Ezt először nem értettük,...
3030318377_d406207a0c

AC/DC Black Ice Tour a Sportarénában! (2009.03.23.)

  92' után ismét kis hazánkba látogatott a világ egyik legjobb rock bandája!Sokak örömére, és persze sokak bánatára. A jegyek pillanatok alatt elfogytak,ami nem is csoda. A teltház garantált volt, és ahogy sejtettük, a szomszédos országokból is tömegesen érkeztek a banda fanatikus rajongói.   Nekem hihetetlen szerencsével sikerült jegyet szereznem a koncertre, ami életem egyik legszebb pillanatai közé tartozik! Lázasan lázasan vártam a napot, amikor az Aréna kapuin belépve majd megpillanthatom az...
DSCF9457

Aerodrome fesztiválon jártunk.

Amikor az első morzsákat bejelentették, hogy a nagysikerű Aerodrome sorozat idén végre Magyarországra is ellátogat, nagyon megörültem, hiszen akkor még Rob Zombie és a Megadeth neve volt a csalogató eszköz, illetve ehhez társult később a Limp Bizkit. Aki ismer tudja, hogy én elkötelezett Megadeth rajongó vagyok, így számomra nyilvánvalóvá vált, hogy ez a buli kihagyhatatlan lesz. Aztán pár hete érkezett a hír, hogy a Dave Mustaine vezette thrash legenda...
anathemafront

Ez nem volt e világi-Anathema koncertbeszámoló!

Október 23-án országszerte az 56-os Forradalom hőseire emlékeztek az emberek, de ettől még azért a könnyűzenei élet nem állt meg. Annyira nem, hogy az A38 hajón egy olyan kultikus zenekar lépett fel, akik a doom-metál stílus egyik alapvetései, akik ugyan már elhagyták a kezdeti keményebb gyökereket, de azóta is, vagy éppen ezért folyamatos teltház kíséri őket, amerre járnak. A jövőre 25 éves Anathema egyike azon kevés zenekarnak, ahol az...
20110331_children_of_bodom

Children of Bodom – Pecsa (2011.04.22.)

2011. április 22-én együtt tombolhattak az alternative, folk, és death metal szerelmesei a PeCsában a The Ugly World Tour követező turnéállomásán. Habár sokan panaszkodtak a magas jegyárakat illetően, és az új Children of Bodom korong, a Relentless, Reckless Forever is igencsak langyos fogadtatásban részesült, mégis szép számmal gyűltek össze a lelkes metálface-ek egy felejthetetlennek ígérkező koncertre. A fénytechnikaA fénytechnikusok az elvárásoknak megfeleltek. A villódzások tökéletesen idomultak...

Five Finger Death Punch Koncerten jártunk.

Ahhoz képest, hogy a Five Finger Death Punch az utóbbi tíz évben a bombasikerek ellenére jóformán lemezről-lemezre egyre csak érdektelenebbé válik, egészen üdítő, sőt rendesen szívet melengető volt látni, hogy a 2020 elején megtartott legelső budapesti koncertjük mekkorát szólt és mennyire tökéletesen működött. Gyakorlatilag tízezer ember egyként ünnepelte azt, hogy Báthory Zoltán gitáros, aki a ‘90-es években állítólag mindössze egy darab gitárral a hátán hagyta itt az országot, sok...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...