Hosszú ideje már, hogy a Volbeat tiszteletét tette nálunk, azonban ezt maradandóan kárpótolták.Az utoljára több mint négy éve Magyarországon koncertező dán-amerikai country-metalként címkézett zenekarra akkora érdeklődés volt, hogy hamar át is került az esemény a Barba Negrából az MVM DOME-ba. A csapatot kísérő  Bad Wolves és a Skinred sem új a hazai közönségnek, borítékolható volt tehát a nagy érdeklődés, és a mögötte húzódó minőség is. 

Legelső látogatásom volt a Dome-ban, nulla tapasztalattal a helyszínnel kapcsolatban, így abszolút nem tudhattam mire számítsak. Kellemes meglepetés fogadott, a profi logisztika és szervezés hamar megmutatkozott. A becsekkolàs, beengedés minden eddigi tapasztalatomat fölülmúlta, és a helyek megtalálása is gördülékenyen ment. Megfelelő számú személyzet és informatív tökéletes táblás megoldások terelték a jegyek birtokosait a lelátók, és az állóhelyek felé egyaránt. Noha a küzdőtér kisebb mint az Arénában, ez inkább pozitív, hiszen a túl hosszú placc bizony akusztikai hátrányokkal jár, a leghátul maradók vizuális élményéről nem is beszélve./ Nem, nem kisebb, csak a színpad elhelyezés miatt tűnt annak-a szerk./

Külön meglepő volt a színpadi kialakítás, a hosszú kifutó középen összekötve, és a belül helyet elfoglaló Parasite Pit egyedi látványt nyújtott.

Pontban hétkor elsötétült a Dome nagyjából félházzal, és a húrok közé csapott a Los Angelesből érkező Bad Wolves és pillanatok alatt birtokba vették a teljes színpadot. A hangzás eléggé kásás volt, a gitárok elvesztek az éterben induláskor, de nagyjából a negyedik-ötödik dalra megjöttek.Kár, pedig ha hamarabb szállnak be, a Killing me slowly hatalmasat tarolt volna, így viszont a dob kiütötte szó szerint a hatását. Ez nem a zenekaron múlt, Max Karon és csapata mindent megtett a szórakoztatás ügyében, folyamatosan mozogtak. Max a VIP közé is lefáradt, és minden négyzetcentiméterét kihasználta a színpadnak. Több-kevesebb sikerrel megénekeltették a közönséget, amár szokásos telefonos zseblámpás akció sem maradhatott ki, de igazán nagy hatást csak a Zombie-val tudtak elérni. Kár érte, mert az ének bizony toppon volt elejétől a végéig, és a legvégére összeállt az a hangzási egység is, amit megszoktunk tőlük, de valamiért nem volt teljesen egyben most a produkció.

Kereken fél órát voltak színpadon, majd hatalmas köszönetnyilvánítás után levonultak, s habár a publikum akarta volna még, a ráadás elmaradt.

A tizedmásodpercre pontos, negyed órás technikai átszerelés után, minden sallangot mellőzve robbant a Skinred az arcunkba, hozva magukkal azt a megszokott bulit, amit várhatunk tőlük. Habár a hangzás még itt sem volt száz százalékos, már sokkal jobban szóltak mint a Bad Wolves. Benji egy szempillantás idejére sem hagyta nyugodni a közönséget, folyamatosan kontaktolt kifelé , a többiek pedig hátulról hozták a stabil ragge-metalt. Megmondom őszintén, nem egészen értettem, hogy kerül ez a formáció a turnéba, de meg kell hajolni előttük, szórakoztatni nagyon tudnak. Ugyanakkor idegesíteni is, a hajókürtnek ezúton üzenem, hogy a tengeren van a helye, nem a szárazföldön, minden második mondat után már csak fájt tőle a fülem. Negyven perc műsoridő alatt hibátlanul elvégezték a nekik szánt feladatot, feltüzelték a kedves egybegyűlteket, noha itt-ott pár csalódott vagy értetlenkedő arcot véltem felfedezni.

A Volbeat már tinikoromból ismerős volt, ugyan nem tartozom aktív hallgatóik közé, a pályafutásuk alakulása megindokolta, hogy ezt a bulit ne hagyjam ki. Az eddigi ütempontos sort ők sem szakították meg, kereken fél kilenckor mérhetetlen energiával rohantak be az aréna deszkáira. Akkora fényshowt hoztak magukkal, hogy ha lett volna nálam napszemüveg, bizony instant fel is raktam volna, Az összes ledfal, a dob emelvénye, a Dome felső karéja, a színpad széle, minden világított, akkora összhangban a zenével, hogy sírni tudtam volna a boldogságtól. Túlzás nélkül mondható el, hogy az idei legszebb, de esélyes , hogy az évtized egyik legszebb show-elemeit láttam, minden millimétere mestermunka volt.

Persze külföldön ez nem nagy szám, de itthon mindenféleképp, és már csak emiatt megérte áthozni a bulit a Barba Negrából, ennek itt volt a helye. Szinte teltház fogadta a csapatot, akik meg is háláltàk ezt. A látványvilágon túl a teljes hangzás is annyira patika volt, hogy elgondolkoztam azon, hogy nem sikerült ezt az előző kettőnél, mert bebizonyosodott hogy a Dome alkalmas a teljes albumminőség megszólaltatására is. A zenekar kitett magáért egytől egyig. Ugyan látszott a kivetítőkön, mennyire kimeríti Poulsen-éket ez a fajta minőség, de fáradhatatlanul adták meg az abszolút vegyes korosztályból felépülő nézőknek amit vártak. A külön kiemelt “Köszi hogy ránk vettetek jegyet, és nem a számlákat fizettétek be ezekben a nehéz időkben” hatalmas ovációt váltott ki, és meg is hálálták ezt egy nagyon profin összerakott setlisttel. Jogosan mondták azt, hogy “ebben a két órában csak bulizzunk, és felejtsük el a hétköznapi gondokat”! El is felejtettük. a Fallen megtetőzve a Jetekkel, a Wait a Minute My Girl a lufikkal együtt robbant mindenkire, a Seal the Deal pedig tényleg kikapcsolt.

Tovább tetőzték az amúgy is fenomenális estét, hiszen a Devil Rages On és a For Evigt is konfettivel lepett be mindenkit, ugráljon lent a színpad előtt, vagy tomboljon a lelátókon. Nem láttam unatkozó arcokat, mindenki megkapta amiért érkezett, a Still Counting pedig pazar lezárása volt az estének. 

A levonulás alatt a ledfal lángoló betűkkel ontotta magából a hálát: “Köszönöm Budapest”. Repültek a mérhetetlen mennyiségű pengetők, dobverők sőt, két szerencsés bizony dobbőrt is kapott!

A Volbeat maximális erőbedobással hozta azt amit idén csak elvétve kaptam meg, és tény, hogy nem ők a topcsapat a számomra, ekkora showt, ilyen minőségben nagyon rég láttam, és kiosztom nekik az abszolút tíz pontot mindenre is! Bő két óra valódi csemege és minőség jutott belőlük mindenkinek. Kíváncsian várom, mikor kaphatom el őket újra.

Cikk:Wimi
Fotók: Pozsonyi Dóra
További képekért katt:

Bad Wolves
Skindred
Volbeat