Tankcsapda – 2009.12.19.SYMA
Nem első, s vélhetően nem is utolsó alkalommal jutottam el Tankcsapda koncertre, ahogy történt ez december 19-én. Nem véletlen mondható el róluk, hogy letettek valamit az asztalra, azaz nem is keveset. 20 évük alatt alkottak annyit, s hiába látni őket az összes nagy hazai fesztiválon, mellé rengeteg más helyen lépnek fel, telhetetlen és hatalmas a rajongók tábora. Mennyire? Hazai rock zenekarként, olyan estén, mikor szakad a hó, behal...
Royal Hunt koncertbeszámoló. 2014.03.13.
Úgy vágtam neki a Royal Hunt koncertnek, hogy addig igazából nem ismertem őket. Néha leadtam egy-két daluk a rádióban, de semmi más élmény nem köt hozzájuk, és ugye tapasztalatok nélkül, az ember mindig kétkedőbben látogat meg egy-egy eseményt, koncertet. A végére aztán vagy jól sül el a dolog, és pozitívan csalódom, vagy maradok ott ahol addig voltam, és nem foglalkozom mélyebben a zenekarral. Szerencsére itt az előbbi történt…. ...
Tears of the dragon- Betegen is hibátlan koncertet adott...
Bruce Dickinson neve önmagában garancia arra, hogy egy jó buliban lesz részünk. Az Iron Maiden frontembere ugyanis valami olyat tud a hangjával, így közel hatvanhat évesen is, amit kevesek. Egyszerűen nem öregszik, nem hibázik. Ráadásul akkor sem amikor beteg, de erről majd kicsit később. The Mandrake Project címmel március elején jelent meg a legendás énekes hetedik szóló lemeze, és mivel klasszikus értelemben véve szóló lemezeinek turnéjával harminc éve volt utoljára...
Aurora – PONT FM Klub Orczy kert (2008.07.10.)
Kicsit megkésve bár, de örömmel adom közre Ozzy barátunk koncertbeszámolóját a július 10-i Aurora koncertről.
Hányas vagy?
Te is 67-es?
Huhhh, akkor Te is tanultál egy baromi nagy hajóról, amin minden olajozottan működött, katonás rend volt, és a fegyverzete legendás. A vizet úgy szelte, mint kés a vajat és csillogott, erőt sugárzott.
Július 10-én az Aurora az Orczy kert partján vonultatta fel fegyverzetét. Kicsit kisebb, kicsit már kopottabb, mint a névadó szovjet hadihajó...
Kígyók hétvégéje – Koncertbeszámolók
Avagy Scani és Nelli koncert élményei a Mikulásos hétvégéről... Úgy kezdődött, hogy december negyedik napján a Whitesnake Tribute Band lépett fel a Wigwamban. Ahová hívtak minket, hát miért ne mentünk volna el?!?! Lőrincz Karcsit és társait nagyon szeretjük, a Whitesnake-et is nagyon szeretjük, és a Wigwamban fotózni is nagyon szeretek. Tehát minden adott volt a jó hangulathoz ;) De mivel egy másik kígyó is fellépett péntek este, a...
Road 2010.05.18. ZP beszámoló
A beszámoló az a dolog, amit objektíven kéne megfogalmazni, mégis óhatatlanul szubjektívvé válik, tehát kéretik nem megkövezni. Napok óta azon ment az agyalás: elmarad, nem marad, átteszik az időpontot.... végül megtartották. A rutinosak nem bízták a véletlenre: 3 pulcsi, kesztyű, vagy télikabát, de mentünk! Időben érkeztünk és meglepetten tapasztaltuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen szent őrültek. A "hely" adottságaiból kifolyólag a koncertek 8, max fél 9-kor kezdődnek...
Megszólalt a világ összes hangja.. kétszer. The Winery Dogs...
Az a helyzet, hogy az úgynevezett szupergruppok tevékenysége nagyon ritkán tudja felkelteni az érdeklődésemet és az sem mellékes, hogy az ilyen jelzővel emlegetett produkcióknak sokszor több a füstje, mint a lángja. Márpedig a The Winery Dogs a szó legszorosabb értelmében vett szupergrupp, amit három olyan élő legenda, név szerint Richie Kotzen - gitáros / énekes (többek között Poison, Mr. Big), Billy Sheehan - basszusgitáros (többek között Steve Vai, David...
Szombat este a Mamában
Bevezetés - Crazy Mama Belépésünkkor János fogadott az ajtóban, és már akkor alakult a hangulat. Rubiconék egy asztalnál ülve várták az első két koncertet, pár szót váltottunk egymással, majd Szabesz, Szapy és én felültünk az emeletre, néminemű fogyasztanivaló társaságában. Ugyanis bulizni indultunk... De végül megbeszéltük, hogy ha már itt vagyunk, akkor akár "dolgozhatnánk" is egy kicsit, úgyhogy jegyzettömb és fényképezőgép elő, és hajrá... Sebtében még egy...
ScerrA koncertbeszámoló – 2014.03.15.
2014. Március 15. Nem csak nemzeti ünnep, hanem a Scerra zenekar "születés" napja is. Ebből az apropóból fogtuk a magunkat és a meghívásnak eleget téve, tiszteletünket tettük eme nemes eseményen a Kék Yuk nevezetű szórakozó helyen. Az Omega Diatribe dobosuk megbetegedése miatt sajnos nem tudták vállalni a koncertet, de kedden, március 18-án 20:00-tól vendégeink lesznek az OffRoadban, kifaggatjuk őket, Dávid hogylétéről és további terveikről. Sajnos a...
BreakThru és Slamo – a zene rabjai lettünk az...
Szerda este (február 24-én) az Alcatrazban rabul ejtette a közönséget a BreakThru és Slamo. A helyszín – vagy stílszerűen, inkább a „tetthely” – a San Francisco-öbölbeli börtönszigetről kapta a nevét, és gondosan kialakított belső megjelenésével, berendezésével híven tükrözi is a hírhedt névadó hangulatát. Láthatunk például lépcső alatti kis cellát paddal, "villamosszékeket" az asztal mellett és folytathatnánk a szellemesen összeválogatott kiegészítők hosszú sorát. Már a látványért megéri legalább egyszer...

















