Egy nappal a 13. Rocközön-találkozót követen ismét egy fergeteges bulinak adott otthont a Crazy Mama Music Pub. Tizedik születésnapját ünnepelte ugyanis a Tirpunk. Tudtam, hogy nem leszünk annyian, mint előző este, de ennél azért mégis többre számítottam, bő harminc ember gyűlt össze, amit jómagam elég kevésnek tartok. De utólag egyáltalán nem bántam, hiszen a kislétszámú publikum nagyon jó hangulatot csinált, még pogó és egyéb táncok is kialakultak időnként.

Mondjuk, mikor megérkeztem, még nagyon aggódtam, hisz alig pár ember lézengett a helyiségben, ráadásul ezek 80%-a is valamely zenekar tagja volt. Jattoltam gyorsan Marciékkal, aztán betoltam egy kólát, és mire ennek végére értem, már kezdett is az első zenekar.

A Kötelező közhelyek nyitotta az estét, jó kis ska/punk zenét adagolva a jelenlévők hallójárataiba. Az énekes/basszer Bandi egy állat, elöljáróban ennyit mondanék, természetesen ezt jó értelemben gondolom, totálisan eladta a show-t, melynek végén még szép számban tenyésztett paksimogyoró-állományát (vagy betyárkörte, kinek hogy tetszik) is közszemlére bocsátotta. Viszont a tribute-bandákról alkotott nézeteivel finoman szólva sem értek egyet. Nem, nem csak azért, mert magam is játszom egyben, hanem azért sem, mert szerintem szükség van a jó Maiden-, Metallica-, AC/DC-tribute-ökre, hisz az eredeti csapat átlag öt-tíz évente tolja ide az arcát, így a cover-bandák űrkitöltőként funkcionálhatnak, ekképp igen nagy létjogosultsággal bírnak. Magam is szívesen jártam anno Scary Guyz- és Alcoholica-koncertekre például (akkor még nem volt ekkora választék, mint napjainkban 🙂 ). Ezt a megközelítést is figyelembe kell venni, mielőtt a sárga földig lehordjuk az összes tribute-csapatot! Egyébként nem toltak rossz zenét, különösen a dobosuk ütött feszesen, az egyik dalukban előadott kétlábgép-munkáját sok metaldobos megirigyelhetné.

A Kádereket nem láttam még élőben ezelőtt, azt viszont tudtam, hogy Hangtalan gitár című lemezük igen jó kritikát kapott a Hammerben. Azóta kijött egy másik albumuk, Viharcsináló címmel, erről is játszottak, jól. Sőt, nagyon jól. Énekesük kiállásra is szimpatikus volt, jól énekelt, de minden téren hasonlóan rendben voltak. Az már az én problémám, hogy annyira ki voltam hegyezve a Tirpunkra, hogy mással sem tudtam foglalkozni.

Végre aztán felvonultak Jocóék, és belecsaptak a húrokba. A standard nyitás (Mi lesz) után a cseppet sem standard Fülszöveg jött, ami már jó ideje nem volt része a koncertműsoruknak. Itt már feltűnt, hogy Jocóék nagy formában vannak, azon bulik közül, melyen résztvettem, az egyik legkiemelkedőbb volt ez a mai (a Crazy Mamában mindig megy nekik, emlékeztek, nyáron mit műveltek? 🙂 ). Minden, eddig kiadott anyagukról válogattak Timiék, még a koncertre kiadott EP-ről is. Az eredetileg cím nélküli, direkt a szülinapi bulira megjelent maxijukról is eljátszották mindkét nótát. (Kiderült aztán, hogy mégse cím nélküli az az EP, ugyanis, mikor megkérdeztem Jocót, van-e cím, azt felelte, Nincs! 😀 )

A setlistát nem fogom részletesen boncolni, annyit viszont mondanék, hogy nem csak a Fülszöveg volt az egyetlen kevésbé nyilvánvaló dal. A legmeglepőbb számomra az És kész elővétele volt; a srácok az Újra lemezen másfélperces aprítást kb. dupla tempóban darálták el: hát erre már muszáj volt pogóznom egy keveset. Előkerült a jó négy éve nem vagy alig látszott Viva Forever is a Spice Girls-től, a demós Pank vagyok (2001-ből), valamint a Vészharang is, a kimaradt dalok közül pedig nekem legjobban a Nincs helyem hiányzott, de hát nem lehet mindenkinek megfelelő setlistet összeállítani, különben is, nekem azok a Tirpunk-nóták tetszenek, amit Marciék soha a büdös életben nem tennének műsorba :D. Persze az alapvetések sem maradtak el: Ép testben épphogy, Szemafor, Elbasztad, az új klipnóta Övön alul, Pontpontpontpont (erre és a Számvetésre vendég is érkezett a dobok mögé), előkerült a szaráshimnusz Csendkirály, a Hogyha szólít, valamint a WTC is (első ráadásként, totális őrjöngéssel).

A srácok amúgy három ráadásra jöttek vissza, zárásként a KKBandival előadott Télapó volt terítéken, valamint a Tiprunk lemez metalosabb, dallamosabb vonalát folytató, mégis szélvészgyors Ima a minden ellen az új EP-ről. Jocó hangja végig jól funkcionált, jól is gitározott; egy-két szólót ugyan elrontott, de hát kit érdekel ez egy punk-koncerten? 🙂 Tim a megszokott kockás szoknyájában gitározott, és hozta magas vokáltémáit. Máté a színpad egyik sotétebb sarkában bújt meg, de végig roppant magabiztosan pengetett, Marci komám pedig, amellett, hogy idegbeteg módjára aprította a cájgját, nagyon jól is dobolt, nemegyszer a szám eredeti tempójának másfél-kétszeresét diktálva. De igazából az látszott, hogy ezekben a srácokban félelmetesen megvan a zenekarozáshoz feltétlenül szükséges belső kémia; az esetleges hibákat elvitte fergeteges lelkesedésük és összeszokottságuk.

Egy szó, mint száz: méltóképp ünnepelte a zenekar a tizedik születésnapját. Remélem, még legalább ennyi ideig lesznek a pályán, és örvendeztetnek meg minket a Tiprunk szintjét elérő (az Ima alapján csaknem át is ugró) lemezekkel. Én drukkolok nekik!