Iron Maiden koncerten jártunk.

Alapvetés. Kihagyhatatlan. Legalább egyszer mindenkinek muszáj. Szokták ezeket mondogatni filmekre, könyvekre, meg persze zenekarokra is, és ha utóbbiakról van szó, igazából nem nagyon tudnék olyan nevet mondani, akikre jobban illene ez a közhely, mint az Iron Maiden. Habár a több mint negyven éve töretlenül nyomuló angoloknál sokkal későbbi, modernebb bandákon nőttem fel, de amikor először láttam őket a 2018-as Volt fesztiválon, kénytelen voltam megállapítani, hogy tökmindegy, mi a kedvenc...

„Ködbe vész a nap sugára…” Taake – Nattestid 20th...

Október 17-én igen különleges születésnap vendégei lehettünk az A38 fedélzetén: a norvég black metal szcéna egyik meghatározó zenekara, a Taake ünnepelte 25 születésnapját és ebből az alkalomból kifolyólag az ünnepelt egy bivalyerős ajándék-showt hozott magával számunkra. E jeles évfordulón három előzenekar is segítette a ráhangolódást, ami véleményem szerint közel tökéletesen sikerült és kifogástalanul megalapozták az este hangulatát.             A birthday partyn elsőként, kapunyitás után nem sokkal a szintén norvég Slegest...
148257_175945769099969_100000536411858_519833_4604763_n

Oasis este volt Budapesten

Kicsi, ám annál lelkesebb közönség gyűlt össze december 4-én a New Orleans Music Pub-ban az olaszos punk zene, valamint az Oasis feldolgozásokat játszó Sisao zenekar tiszteletére. A bulit a The Posh kezdte, egy kezdőnek mondható budapesti banda, akikről jót csak az énekesnőjük lecserélése után lehetne írni. Maguk a zenészek egész jók voltak, de Zsófi... Egy hangon próbált énekelni, de azt sem tudta tartani. Ennyit róluk. Folytatásként...

F.O.System koncert-2009.02.21.

Tegnap (02.20-án) a Pecsában volt egy nagy buli, amit az F.O.System adott.19 éves korom ellenére nekem ez a 3. F.O. koncertem volt. Voltam egyszer 2007-ben a Pecsában, 2008-ban a Volt fesztiválon, és most szintén a Pecsában.Úgy indultam útnak, hogy remélem egy nagyon jó koncertet láthatok, hallhatok. Elég korán érkeztünk, olyan 1/2 8fele. Annak ellenére, hogy az előzenekar (Hangmás) 20:00-ra volt a kiírva, alig voltak emberek. Hogy teljen az idő gurítottuk a...

Cult-ikus este a Budapest Parkban

Először is: Elnézést szeretnék kérni mindenkitől a címválasztásért, de kihagyhatatlan volt, még úgy is, hogy ez a poén legalább olyan idős, mint a tegnap fellépő zenekar maga. Másodszor: Mindenki, aki a tegnap estéjét a Budapest Parkban töltötte, egy stílusilag igen kétarcú, viszont zeneileg mindenképpen kiemelkedő estének lehetett szem- és fültanúja. De nézzük kicsit részletesebben… Este hét után egy bő húsz perccel sikerült odaérnem a Parkhoz, miközben magamban azt a 2-es...

Két órára 15 évesnek lenni: Sum 41 koncerten jártunk.

Mint oly sok más embernek, nekem is volt fiatalabb koromban egy rövidebb skate-punk időszakom. Aztán egyszer csak vége szakadt a dolognak, és csak nemrég kezdtem el újra felfedezni, hogy tudtak-e megújulni a stílust mai napig képviselő zenekarok. És míg azt láttam, hogy például a Blink 182 egy igen erőteljes irányváltás keretében, ma már rapperekkel turnézza körbe Amerikát, addig a Sum 41 bő egy hónappal ezelőtt kidobott egy ízelítőt, a...
hr_tolteny_logo

7 éves a Hollywood Rose – beszámoló a Club...

2010. október 16-án, szombaton ünnepelte fennállásának 7. évfordulóját hazánk legnépszerűbb Guns N' Roses tribute zenekara, a Hollywood Rose. A jeles eseménynek a Club 202 adott otthont, ahol az ünnepi hangulat, a telt ház és a kiváló zene jellemezte az éjszakát. Az utóbbi években cirka ötven alkalommal láttam az apránként cseperedő, immáron hétéves zenekart, így elmondhatom azt, hogy a dalokat, a színpadképet, a zenészek mozgását is kívülről ismerem, de...
img_1485

XI. Rockozon.com találkozó – Stress – Cool Head Klan...

Indulnak már a koncert felé a városból a rockerek. És kíváncsian tekingetnek, hogy autónk már megjelent. Ki motorral, ki gyalog csoportokba verődnek És lelkesen várják már, hogy elkezdjem a koncertet ROCKVÁROS - gyönyörű fények ROCKVÁROS - emberek ROCKVÁROS - Nektek zenélek Fantasztikus bulinak lehetett részese mindenki, aki tegnap este ellátogatott a Crazy Mama Music Clubba, és részt vett a XI. Rockozon.com (anti-fotelrocker) találkozón. A januári születésnapi összeröffenéssel elég...
slipknot2 20150208 600 x 450

Rajongói koncertbeszámoló a Slipknot buliról!

Be kell, valljam ez az első koncertbeszámoló amit írok, ezért elnézést kérek, ha nem teljesen szakmai szemmel néztem az egész műsort, de igyekszem. Furcsa cikkíróként résztvenni egy koncerten egy koncertfotós számára, persze mindez pozitív irányban, de nagyon hiányoltam a fényképezőgépet a kezemből. A KING810 zenekar számomra nem mutatott fel túl sok mindent az eddigi múltamban. Ismertem őket, volt pár dal amelyiken nem egyszer buliztam, de konkrétan ennyi. Mikor megtudtam,...

200 percig zakatolt a nosztalgia vonat-Guns N’ Roses koncerten...

Nem mondom, hogy őszinte nyugalommal érkeztem meg tegnap a Puskásba, hogy megtekintsem a Guns N' Roses harminc év utáni visszatérését Magyarországra. Mert ugye azt a 2006-os, igazából csak Axl szóló Gunsja-ként aposztrofált bulit nem tekinteném igazi GnR koncertnek, ráadásul a főhős nyűgjei miatt ott felhalmozódott három és fél órás késéssel, a mai napig keserédes emlékként él bennem. Ugyan abban azért mertem reménykedni, hogy most ekkora csúszás nem lesz, de...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...