Junkies szeptember 7. ZP beszámoló
Szeptember 7-én, a délelőtt folyamán még egész szép idő volt. De, ahogy megszokhattuk, ha a Junkies akar a színpadra lépni a Zöld Pardon-ban, szakad az eső, potyog a jég, metsző hideg szél fúj. Akkor sem történt másképpen. Természetesen. Fél 8 magasságában sikerült megérkeznem eme szabadtéri rendezvényre, és leesett állal vettem tudomásul, hogy alig lézeng pár ember a placcon. Elérkezett a várva várt koncert kezdésének az ideje, negyed kilencet ütött...
Fezen első nap. Német pusztítás, a gyönyörű Tarja és...
Miután a fesztiválozók nagy része kikászálódott víz áztatta sátrából, eljött az ideje, hogy embert varázsoljunk magunkból. Zuhany, kávé, miegymás. Abszolút pozitív, hogy végig a négy nap alatt volt meleg víz a vizes blokkokban, így nem szibériai körülmények között kellett a reggelt kezdeni. Az viszont már csalódásra adott okot, hogy reggel tízig a Fornettisen kívül semmi nem volt nyitva. Értem itt azt a két darab pultot is, ami a kávé...
Dust N’ Bones, Vicky Sunday – Ötödjére sokan találkoztunk!
Nos, kérem, örömmel jelenthetjük, hogy igen jól sikerült pénteken az V. Rockvilág.hu Találkozó. Sokan voltunk és fantasztikus hangulatban telt az este, a nagyjából este tíz órakor kezdődő koncertektől egészen a hajnal ötös záróráig. Volt itt minden: zúzhattunk egy jót egy kemény metalkoncerten, aztán visszarepültünk a '80-90-es évekbe, a Guns 'n' Roses fénykorába, végül pedig, ihletet kapva a színpadot benépesítő két csapattól, saját kezünkbe ragadtuk a mikrofonokat és...
Von Hertzen Brothers, Opeth. Varázslat a zene nyelvén
Hét hosszú év után ismét Budapestre látogatott az európai progresszív rockzene vezető csapata, a svéd Opeth. Arra, hogy mekkora rajongótábora van hazánkban a zenekarnak, és hogy mennyire hiányolta a közönség már őket, nagyszerű példa, hogy fél nyolc után nem sokkal, mikor megérkeztünk a Club 202 bejáratához, már majdnem teltház volt, de kinn még hosszú sor várt a bebocsátásra. Nem sokkal nyolc óra előtt, alig, hogy az utolsó ember...
Hollywood Rose – Twin Six, 2009. 05. 15. Roxxy...
Már márciusban megígértem Jesse-nek, hogy amennyiben legközelebb Tatabányára látogatnak, az első sorban leszek. Anyagi nehézségeim miatt ez azzal járt, hogy ki kellett hagynom a másnapi Röffertalit, ami miatt ezúton is elnézést kívánok, de én egy ígéretét megtartani igyekvő faszinak gondolom magam, és mivel már elígérkeztem a hétvégére, adva volt a program.
Kettős céllal mentem oda elképesztően korán, fél nyolcra Tatabánya egyelten rockkocsmájába: először is inni akartam valamit Jesse-vel (lehetőleg sokat...
Enslaved koncerten jártunk – 2016.10.23. Dürer Kert
Október 23 idén nem csak egy nemzeti ünnepet takart, hanem két erős metálbulit is. Egyrészt a Wisdom-Delain-Evergrey-Kobra and the Lotus négyest, másrészt az Enslaved-Ne Obliviscaris-Oceans of Slumber hármast. Én az utóbbi meglátogatása mellett döntöttem, mert bár mindkét felhozatal csábító, de számomra a Ne Obliviscaris egy olyan banda, akiket muszáj volt megnéznem élőben. Eljöttek hozzánk tavaly is, viszont akkor csak bő fél óra állt rendelkezésükre a Cradle Of Filth előtt,...
House Of Lords koncerten jártunk – Backstage Pub, 2015.10.15.
Eleve úgy rugaszkodtam neki a csütörtöknek, hogy a nosztalgia jegyében zajlik majd a napom. Délutánra adva volt ugyebár egy premier vetítés a Corvin moziban. Századszor is átélhettem Marty és az őrült, dilis doki barátjának kalandjait a Vissza a jövőbe sorozat első részében. Hiába nézem meg évente ezt a filmet, mozivásznon még sosem láttam, így nem is volt kérdés, hogy ott kell lennem a premieren. Amúgy meg ne higgyétek, hogy...
25. Rockmaraton – 2015 Dunaújváros – Élménybeszámoló/ 2. nap
Felejtsétek el a kávét, energiaitalt, vagy a speedet, ébresztőnek a legjobb löket a Remorse showjával vérbeli, ütős thrash metal banda, ami kielégíti mind a régi thrash iránti igényt, mind a modern hangzás szerelmeseit. Ez az ébresztő úgy tűnik a hangtechikusoknak is bevált, a nap folyamán teljesen korrekt volt a koncertek technikai háttere. Ha az első napra írtam, hogy ütős, a másodikra nehéz szavakat találni. Paks is megirigyelhette volna azt...
Ensiferum koncerten jártunk
Ha Ensiferum koncert, akkor Token-nek ott a helye! Most se volt ez másképp, a hazánkat igen csak gyakran, legalábbis nem ritkán látogató együttes koncertjein mindig szeretek ott lenni. Az időpont nekem meglehetőségen fura volt, a vasárnap még oké, ezen túl sokat nem lehet variálni, de koncert várható vége jó pár embert visszatántorított, ha másokat nem, azokat igen, akiknek nem lett volna jármű ami hazaviszi őket. A bejutás...
Magnetica, Hollywood Rose – Wigwam, 2009.02.28.
Eljött ez a nap is kérem szépen, amikor a két kedvenc Tribute zenekarom együtt lép a világot jelentő deszkákra. Szerencsére tele vagyunk jobbnál jobb tribute csapatokkal, akik rendszeresen olyan produkciókat nyújtanak, hogy az "öregeknek" erőteljesen fel kellene kötniük a gatyamadzagot, ha ilyen szintű produkciót szeretnének nyújtani, mégis ez a két csapat áll hozzám legközelebb zeneileg.
Mivel különböző tényezők, mint pl. munka, erőteljesen igyekeztek meggátolni a megérkezésben, így a buli első...


















