Eljött ez a nap is kérem szépen, amikor a két kedvenc Tribute zenekarom együtt lép a világot jelentő deszkákra. Szerencsére tele vagyunk jobbnál jobb tribute csapatokkal, akik rendszeresen olyan produkciókat nyújtanak, hogy az “öregeknek” erőteljesen fel kellene kötniük a gatyamadzagot, ha ilyen szintű produkciót szeretnének nyújtani, mégis ez a két csapat áll hozzám legközelebb zeneileg.
Mivel különböző tényezők, mint pl. munka, erőteljesen igyekeztek meggátolni a megérkezésben, így a buli első 20 percről lemaradtam, viszont amikor sikerült leparkolni a Wigwamtól 200 m-re, és kiszálltam a verdából már tudtam, hogy jó helyre jöttem, hiszem a Magnetica hangjai elég erőteljesen beszórták a környéket.
Bár a Magnetica zenekar vendégként lépett fel ezen az estén, szerencsére a szokásosnál több időt sikerült játszaniuk, így nem volt akadálya hogy rögzítsék a bulit, és elkészülhessen a csapat első koncert DVD-je ebben a felállásban.
A hangzással kapcsolatban voltak fenntartásaim, mivel hallottam már a Zoliékat a Wigwamban lényegesen jobban is megszólalni, sőt a fénytechnika, a szép színes is lámpácskákkal is pihent, ami érthetetlen, és nem volt előnyös, főleg mivel rögzítették a bulit.
Szerencsére a srácokat nem befolyásolták ezek a dolgok, és igyekeztek kihozni a legjobbat magukból. A Magnetica bulijának második felére már szépen megnőtt a közönség létszáma, így jó hangulatban nyomták a Metallica legjobb nótáit a publikumnak. Az új albumról is előkerült egy dal, mégpedig a Day that neves comes, amit nemrég vettek fel a repertoárba Hartmann Zoliék.
A Magnetica egy nagyon friss formáció, akik néhány hónapja játszanak együtt ebben a felállásban, de máris olyan kiforrott produkcióval rendelkeznek, ami tökéletesen elég arra, hogy meggyőzzön minden a tribute zenére nyitott koncertre járó rockert, és nem véletlen hogy máris kaptak több külföldi felkérést többek között Ausztriába, és Erdélybe is.
Reméljük, hogy ezen az úton járnak tovább, és akkor néhány év alatt Európa szinten jelzett Metallica tribute csapattá válhatnak. Garancia erre Hartmann Zoli erőteljes hangja, és személyisége, ami által tökéletesen frontemberre lett a csapatnak, Egér lendületes gitárjátéka, ahogy a leghúzósabb szólokat is szinte tökéletesen igyekszik lejátszani, Marci szorgalma, és szerénysége a másik gitár mellett, Dr.White lendülete, és megszállott basszerjátéka, végül pedig és nem utolsósorban Tobola Csaba tanítanivaló tökéletes dobjátéka, amit nem kell bemutatni senkinek aki legalább néhány éve figyeli a magyar Metál és Rock életet. Tobola játéka nem csak a szükséges ritmust szolgálgatja a zenéhez, hanem egy komoly vezérszálat ad a nótákhoz, amire könnyen lehet építkezni. Csaba ez mellett magára vállalta a hangulatfelelős, és “bohóc” szerepét is, dobszólóival, beszólásaival, előrefutásaival.
Ezen az estén 11 nóta fért bele a Magnetica műsorába, ami elegendő volt arra, hogy a csapat megfelelően bemutassa holtart most a zenekar, és megismertesse a Magnetica nevet újabb néhány száz emberrel. Természetesen a záró dal szerepét kötelezően a Seek & Destroy töltötte be, ami mindig óriási hangulatot gerjeszt, és az embernek még másnap is ott kering az agyában a dal.
Arról hogy ez most nem így történt, a mintegy 20 perccel később színpadra lépett Hollywood Rose tehet. 🙂
Sosem voltam
nagy Guns fanatikus, mivel amikor ők berobbantak a köztudatba, akkor számomra a Metallica volt az Isten, és náluk lágyabb zenét csak a Maiden tudott az agyamba sulykolni. Az igazi kemény rockerek között a Guns a lányok divatzenéje volt, de hangsúlyozom, hogy csak felénk 🙂
Ez a nézet a közelmúltban változott meg nálam, ami elsősorban a Hollywood Rose zenekarnak köszönhető.
Ezekből a srácokból akkora őserő sugárzik, mint ami az eredeti csapatot lenghette körül valamikor.
Jesse az egyik legjobb frontember, akit valaha színpadon láttam. Nem egyszerű énekes, hanem igazi frontember, akiből süt a Rock szeretete, a zene iránti alázat, és a szívét lelkét odateszi a csapatért, olyan erővel, hogy gyakorlatilag minden este ott hal meg a színpadon.
Imádja a közönséget, és a közönség is imádja őt, csak úgy, mint az egész zenekart.
Aki kétségbe meri vonni a tribute zenekarok létjogosultságát, annak mindenképp javaslom, hogy egy hasonló bulit látogasson meg, és rögtön elmúlik ez a téveszméje. Sok első vonalbeli nem tribute csapat is égett már be a Wigwamban, hiszem nem kis feladat megtölteni azt a “hangárt”, és bizony sok zenekar állt már remegő lábakkal a színpadon, hogy vajon hányan jelennek meg a bulin.
Nos, tegnap este erre nem volt szükség, hiszen a HR a tökéletes előadásainak, és a több éves múltjának köszönhetően valószínűleg az egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező magyar zenekar, akik lazán megtöltötték a Wigwamot már nem egyszer.
Ezen az estén is rengetegen döntöttek úgy, hogy áldoznak néhány órát a Rockzene oltárán, és biztos vagyok benne, hogy nem bánták meg.
Dalonként nem érdemes kitérni egy két órás koncert részleteire, de annyit el lehet mondani, hogy a legnagyobb Guns nóták mind előkerültek, és néhány kevésbé slágeres is. A közönség teljesen együtt élt Jesse-ékkel, óriási volt a hangulat, és hibátlanul “vették az adást”. Természetesen Vilko mester gitárjátéka ma is kicsapta a biztosítékot, és jó szokása szerint megszaggatta a húrokat rendesen. Ezt a srácot valamelyik hangszergyártónak kellene szponzorálnia, hiszen egy komolyabb szólója után a legtöbb ember fejében megfogalmazódik a gondolat, hogy mennyibe is kerülhet egy gitár, és vajon nem késő-e még elkezdeni gitározni tanulni…
Vilko nem gitározik, Ő együtt él a gitárral, szinte Ő maga a gitár, mintha egy harmadik keze, vagy egyéb végtagja lenne. 🙂
Ez a srác belülről játszik, és valami félelmetes energiát sugároz ki magából, gyakorlatilag extázisban éli végig az egész koncertet. Óriási szerepet vállalt a Hollywood Rose hamarosan megjelenő saját anyagának megalkotásában is. Mindezekhez tessék elképzelni, hogy nem tanártól tanult gitározni, hanem autodidakta módon saját maga. Talán még nem késő venni egy gitárt… 🙂
Említsük meg a többieket is, akik nélkül nem lenne egész a Hollywood Rose cirkusz, hiszen Luki basszus játéka, és folyamatos poénjai a színpadon, ugyanannyira hozzátartoznak a csapat egészéhez, mint Zaba megszállott dobolása, és Viktor obab*szós ritmusgitározása. Természetesen Cocót se felejtsük el megemlíteni, aki a billentyű, és minden egyéb csörgő zörgő hangszer mágusa. Számára a legnagyobb próbatétel az volt, hogy teljesen önmegtartóztató módon, egyetlen korty tüzes víz nélkül tolta végig a két órás bulit.
Részemről leginkább azt vártam, hogy halljak valamit az új, saját lemezről is, és végül Jesse-ék meghallották a fohászomat, meg egyszer csak belecsaptak az Addig jó című nótába, ami ugyan már nálunk is rendszeresen hallható, de eddig nem képezte a zenekar koncertprogramjának részét. Számomra ez volt a koncert csúcspontja, és szerencsére a közönség túlnyomó része is kívülről fújta a szöveget.
Türelmetlenül várom az április 6.-t amikor megjelenik a saját nagylemezük Minimal Design címmel, és játszhatjuk az anyagot nektek is. Volt már szerencsém hallani az anyagot, és úgy gondolom, hogy lazán vinni fogja a lécet, a legkényesebb ízléssel megáldott rockereknél is.
Változatos nóták, a laza Rock’n Rolltól, a húzósabb riffeken keresztül, egészen a pörgős punk témákig minden megtalálható lesz az anyagon. Külön érdekesség, hogy az este vendégként fellépő Magnetica zenekar frontembere Hartmann Zoli is hallható a korongon, háttérvokálként, és néhol énekel is. Nem titok, hogy Jesse és Zoli óriási barátok, nem csak a színpadon, hanem a magánéletben is, mivel zenén kívül is könnyű megtalálni a közös pontot ha ember szeret pecázni, szereti a jó bort, és a bográcsozásokat.
Köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem a tegnapi bulin, és megírhattam saját szájízem szerint a látottakat.
Az öltözőkben történt sztorikat most ki kell hagynom sajnos, pedig onnan is lenne mit mesélni, de mégis csak Egeret, a Magnetica szólósát emelném ki, aki a buli után 10 perccel, már a sarokban gitározott… természetesen Metallicát. Még szerencse, hogy nem fanatikus.
Az est sikerére, és a Hollywood Rose népszerűségére jellemző, hogy amíg ezt a szösszenetet írtam, és hallgattam a saját rádiónkat, épp felcsendült a HR Addig jó című nótája, kérésre természetesen. Addig jó, amíg ilyen bulik lesznek, és ilyen zenekarok léteznek.
Long live Rock ‘n Roll
(a képek a csapatok korábbi koncertjein készültek)
