Már márciusban megígértem Jesse-nek, hogy amennyiben legközelebb Tatabányára látogatnak, az első sorban leszek. Anyagi nehézségeim miatt ez azzal járt, hogy ki kellett hagynom a másnapi Röffertalit, ami miatt ezúton is elnézést kívánok, de én egy ígéretét megtartani igyekvő faszinak gondolom magam, és mivel már elígérkeztem a hétvégére, adva volt a program.
Kettős céllal mentem oda elképesztően korán, fél nyolcra Tatabánya egyelten rockkocsmájába: először is inni akartam valamit Jesse-vel (lehetőleg sokat és jót 🙂 ), másodszor pedig határozott igényt formáltam a nemrég megjelent Minimal Design albumra, mely tranzakciót – kérésemre – április elejére terveztük Jesse-vel, hogy a hivatalos megjelenés másnapján már felkerülhessen az exkluzív kritikám a Rocközönre. Azonban ez elmaradt, és csak most volt lehetőség arra, hogy lemezt szerezzek tőlük, viszont újfent kudarcot vallottam, javarészt saját magamnak köszönhetően; ugyan Jesse felajánlotta, hogy a buli előtt hoz nekem egy CD-t az öltözőből, visszautasítottam, és kértem, adja oda inkább koncert után, ugyanis a buli közben nem tudnám hová tenni, márpedig én tombolni akartam. 🙂 Utána pedig valahogy elmaradt az egész, a turnébusznál jutott már csak eszembe a dolog, akkor viszont már azt a választ kaptam, hogy a CD-k a halom legalján lévő dobozok egyikében lapulnak. Hazaérve azt gondoltam, sebaj, majd meglesz máshonnan, és mivel Jesse külön megkért, hogy mindenképp írjak kritikát a lemezről, alvás előtt elkezdtem letölteni azt, hangsúlyozottan időleges jelleggel, míg a kezemben nem tudom az eredeti példányt. Mire viszont nagy másnaposságomban kitisztult a fejem annyira, hogy nekiláttam volna az írásnak, észrevettem, hogy Szapy tollából már került fel kritika a Rocközönre a lemezről (amit mondjuk itt láttam harmadjára az interneten, de ez most mindegy), így aztán feleslegesnek ítéltem a munkát, és a koncertbeszámolóra koncentráltam, azt csak nem veszi el előlem senki 😀 (Ha, mire megírom ezt a cikket, kerülne fel egy beszámoló a honlapra, azért szíves elnézéseteket kérem… 😀 ) Mondjuk az egyik road által ígért setlistet még mindig nem kaptam meg a mailcímemre, de ezen már fenn se akadok 😀
Naszóvalakkor, miután elregéltem az engem ért kudarcokat (pozitívum: a koncert előtt elfogyasztott tequila nagyon finom volt .) ), és Jesse-ékkel meg helyi haverokkal vedelve kihúztam a Twin Six kezdéséig hátralévő időt (sajnos fogalmam sincs, ez mikor történt), az első sorba helyezkedtem, ugyanis, ha látni most láttam is őket először, hallottam már a Twin Sixről, és tudtam, hogy jó zenét játszanak. Így is történt, toltak csomó sajátot, köztük az Ébredj! EP anyagát is, valamint egy-két feldolgozást, de legjobban nekem egy, a kislemezen nem szereplő szám, a Legyél nyerte el a tetszésemet, amit szinte teljes egészében a basszer Lacika követett el. A ráadásban Jesse is a színpadra szökkent, hogy együtt nyomják el az Úgy vártalak című Back II Black szösszenetet, amit annó a Jesse James és Bandája tűzött műsorára. Állítólag a Twin Six szüneteltetni akarja működését határozatlan időre; remélem, tényleg csak szünet lesz belőle, nagyon kár lenne értük, ha feloszlanának.
Átszereléssel nem sokat kellett bajlódni, hiszen szinte egy az egyben a HR cuccán játszott a Twin Six, hamar ki is jöttek az öltözőből, és ha jól emlékszem, a Nightrain-nel kezdtek, utána pedig darálták szépen sorban a csaknem két évtizedes Guns-klasszikusokat, volt például Welcome To The Jungle (Vilkó csukott szemmel játszotta a szólót, csak lestem!), Knockin’ On A Heavens Door, a ráadásban pedig asszem a Paradise City is terítékre került, és még nem is szóltam arról, amikre már nem is emlékszem. Nem vagyok őrült G’n’R-fanatikus, így nem ismertem minden számot, ami ma este terítékre került, de az előadásmód profi volt, és nagyon jó volt látni lentről, hogy együtt lélegzik a csapat a színpadon, pontosan tudják, mikor mi következik, és hogy mit csinál a másik, de ez nem is meglepő, mivel minden hétvégén játszanak. A Knockin’ középrészét zseniálisan eljammelték, Jesse a nézőtérről irányította a csapatot, a többiek pedig a megnevezett stílusban játszották tovább a dalt, így a ska és a reggae is előkerült. Kíváncsi vagyok, Jesse egyszer poénból eljátszatja-e Vilkóékkal a dalt grindcore műfajban 😀
Apropó, Vilkó: a fószer megint parádés volt, a gitárszólója pedig tízből tíz pontos, mert nem csak tekert, hanem olyan dolgokat is játszott, amiktől a közönség egyenesen megőrült. Coci mikrofonja már az elején elszállt, így vokálozni nem tudott, de a billentyűzésében hiba nem volt, Viktor és Luki a színpad szélén tolták a dalokat, Zaba hihetetlen energikusan és húzósan ütött, Jesse pedig hibátlanul énekelt, nemegyszer a közönség soraiból.
Saját szám csak egy került elő, a ráadásban felhangzó Addig jó, amit végigtombolt és -énekelt a majdnem teltháznyi közönség. Aki a Minimal Design dalaira éhezik, a Rocktogonban kell tiszteletét tennie szombaton, ahol a hivatalos lemezbemutató apropójából csakis az album dalait játsszák majd a srácok. Remélem, mihamarabb ismét tiszteletüket teszik Jesse Jamesék Tatabányán, és remélem, hogy akkor már több saját dal is a programba kerül. Itt még a Guns-klasszikusokon volt a főszerep, és nem hiszem, hogy bárki is csalódottan távozott volna.
