Chuck Schuldiner hagyatéka ismét nagyot szól!-Death DTA bulin...
A death metal színtér iránt egyre többen és többen kezdenek érdeklődni hazánkban, és erre egy gyönyörű példát láthattak a következőkben tárgyalt koncert résztvevői is.Már-már szokásommá vált, hogy a bulik előtt legalább egyszer végighallgatom a várható setlisteket. Ez most sem történt másként, így hamar szembesültem vele, hogy az Obscura igencsak erre az új Akroasis című albumukra építette fel a rövid műsorát. Ezt személy szerint nem is bántam, ugyanis a többi...
Hogyan változik egy logisztikai rémálom egy majdnem tökéletes estévé,...
Már első körben is elég hosszúnak ígérkezett az este azok számára, aki November elsején úgy döntöttek, hogy a Dürer Kertben szándékoznak jóféle fémmuzsikát hallgatni, de a délután folyamán érkező hírek még ezt a késői hazajutást is húzták, nyújtották megállás nélkül. Történt ugyanis, hogy a négy fellépni vágyó zenekar: Ryujin, Eleine, Ensiferum, Pain az előző este tartott szófiai koncert után, a szigorított határellenőrzések miatt egyszerűen nem tudott eljutni Magyarországra. Először...
Five Finger Death Punch koncerten jártunk – The SSE...
A Five Finger Death Punch munkásságát az első albumuktól kezdve követem, az egyik legizmosabb és legígéretesebb zenekarnak tartom őket a mai mezőnyben. A Way of the Fist annak idején első hallásra megfogott, az első három albumukat rongyosra hallgattam. Volt már hozzájuk szerencsém fesztiválokon és előzenekarként, azonban mostanáig kellett várnom hogy főzenekarként láthassam őket. A tavalyi donington-i fellépésük alapján két-három éven belül akár főzenekarként is el tudtam volna őket képzelni...
Amikor a lengyel ördögök és a svéd vikingek behajóztak...
Végre egy nagyszabású szabadtéri esemény, ahol nem erőltették a “(mini) fesztivál címkét”...pedig erre most tényleg teljes joggal ráaggathatták volna ezt a jelzőt. Egy nyári hétfő, két összehangolt színpad, bitang erős zenekarok a nemzetközi és a hazai felhozatalból, rengeteg metal arc, fülledt meleg, drága sör és minden ami a fesztiválozó életérzéshez kell, a beázott sátrakon, a hajnali napfényre ébredésen, és a lestrapált zuhanyzóknál sorbanálláson kívül.
A délután ötórai, a felhozatalhoz mérten...
Scorpions koncerten jártunk – Syma Csarnok, 2009.04.21.
Mókus Master ma este egyébként is beszámolót tart majd a tegnap (2009.04.21.) meglátogatott Scorpions koncert tapasztalatairól. Mivel a zenekar által előadott művek listáját többé-kevésbé sikerült jegyzetelnem, hiányosságaim miatt egyébként is egyeztetnem kell majd Vele - már csak annál is fogva, mivel tudatlanságom miatt nem ismertem fel egy-két (na jó, 4-5) dalt. Ennél fogva a listát inkább nem itt, hanem egy hozzászólásban fogom majd prezentálni.
A helyszínre érve volt némi érdekesség...
Pop-punk dzsembori part one – Simple Plan koncerten jártunk
A 2023-as év koncertszempontból kifejezetten kegyes a jelenleg másodvirágzását élő pop-punk stílus kedvelőivel, Június hatodikán a Charlotte Sands, Set It Off, Zebrahead, Simple Plan kvartettet tekinthettük meg a Budapest Parkban, míg Június hetedikén a Sincere Engineer, The Menzingers, Frank Turner, Billy Talent négyes teszi tiszteletét a Budapest Parkban. Mivel amikor ezek a sorok íródnak, az időutazást még nem találták fel, így egyenlőre fókuszáljunk a korábban említett bandákra, Tehetséges Vilmosékról...
Sick Of It All koncertbeszámoló, Budapest Park, 2014.07.22.
A Hatebreed tavalyi koncertjének hangos sikerét követően az idei szezon sem maradhat hardcore/punk buli nélkül a Parkban, így aztán július 22-én hosszú kihagyást követően ismét Budapestre látogatott a NYHC legenda, a Sick Of It All! A vendégzenekar az Evergreen Terrace volt. Szerencsére az új Sick Of It All lemezre sem kell már sokat várnunk, a Tue Madsen producerkedésével az USA-ban felvett lemez The Last Act Of Defiance címmel szeptember 29-én jelenik meg. Most...
Best of slágerparti és szeptember búcsúztatás a Three Days...
A kanadai Three Days Grace második hazai eljöveteléig három évet kellett várni a rajongóknak a legutóbbi 2019-es buli után. És mint akkor, most sem kellett csalódni az alternatív rock egyik zászlóshajójának számító négyesben.
Lehetne litániákban taglalni, hogy ez a stílus miért rég kifutott már, és mégis miért van még ekkora hype-ja mindig, de szerintem felesleges. Már csak azért is, mert a Three Days Grace sem úgy jött ide, hogy megfejtse...
House Of Lords koncerten jártunk – Backstage Pub, 2015.10.15.
Eleve úgy rugaszkodtam neki a csütörtöknek, hogy a nosztalgia jegyében zajlik majd a napom. Délutánra adva volt ugyebár egy premier vetítés a Corvin moziban. Századszor is átélhettem Marty és az őrült, dilis doki barátjának kalandjait a Vissza a jövőbe sorozat első részében. Hiába nézem meg évente ezt a filmet, mozivásznon még sosem láttam, így nem is volt kérdés, hogy ott kell lennem a premieren. Amúgy meg ne higgyétek, hogy...
Bad Religion koncerten jártunk – Budapest Park, 2015.08.18.
Bevallom, sosem voltam valami hú de nagy punk rocker. Lényegében a punkzenében pont az volt számomra taszító, amely épp a stílus velejárója. A minden ellen való lázadás, az anarchisztikus szövegvilág, az agresszivitás és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a glamzenéhez szokott steril füleimnek túl kásás, csörömpölős volt a Sex Pistols, a Dead Kennedys, a G.B.H. és hason szőrű bandák előadásmódja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért a...


















