A kanadai Three Days Grace második hazai eljöveteléig  három évet kellett várni a rajongóknak a legutóbbi 2019-es buli után. És mint akkor, most sem kellett csalódni az alternatív rock egyik zászlóshajójának számító négyesben.
Lehetne litániákban taglalni, hogy ez a stílus miért rég kifutott már, és mégis miért van még ekkora hype-ja mindig, de szerintem felesleges. Már csak azért is, mert a Three Days Grace sem úgy jött ide, hogy megfejtse a világot a zenéjével. Egyszerűen csak szórakoztatni akarnak, miközben ők is jól szórakoznak. Ebben pedig partner volt a szerencsére esőmentes időben összesereglett   jó pár ezres publikum, akik a kezdeti TDG tinilányos-sikongatós összetételből már egy több generációs  közönsége léptek elő.

A fő attrakciót felvezető 10 Years is tökéletesen beidomult a 2000-es évek végének rádiórock slágerpartijába, amit a  Three Days Grace  másfél órás best of műsora követett, ahol aztán tényleg egy szeptember búcsúztató, fesztivál hangulatú népünnepéllyé változott a Budapest Park tánctere. Hogy aztán tíz óra előtt kicsivel az utolsó taktusok lecsengése, a zenekari meghajolás és fotózkodás után, az időjárás ismét visszavegye szinte csak a koncert időtartamára eldugott nyálkás őszi arcát, és ismét eleredjen az eső. De ez az akkor már élményektől, és némi alkoholtól megrészegült sereget nem tántorította el attól, hogy hajnalig tartó, eső-áztatta bulival üdvözölje a rájuk virradó októbert.

 

További képek IDE KATTINTVA.

cikk és képek: Pásztor Csaba *Kieron*