bad religion1 20150823

Bad Religion koncerten jártunk – Budapest Park, 2015.08.18.

Bevallom, sosem voltam valami hú de nagy punk rocker. Lényegében a punkzenében pont az volt számomra taszító, amely épp a stílus velejárója. A minden ellen való lázadás, az anarchisztikus szövegvilág, az agresszivitás és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a glamzenéhez szokott steril füleimnek túl kásás, csörömpölős volt a Sex Pistols, a Dead Kennedys, a G.B.H. és hason szőrű bandák előadásmódja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért a...
Labrie 20150711

Az Álom Színház ismét elvarázsolt- Dream Theater koncertbeszámoló

Kedden este progresszív örömünnepre készült Budapest. Három olyan zenekar vette birtokaiba a Barba Negra Track színpadát, akik igazán elitnek számítanak a szakmában, még úgy is, hogy a nyitó Special Providence hazai banda. Utánuk az amerikai Kamelot zenekar következett, akik a poweresebb riffeket ötvözték némi progresszív elemmel. Igaz hozzá kell tenni, hogy az estén ők játszották a legkevésbé stílusban ideillő zenét. Az est zárója és egyben főattrakciója pedig nem volt...
suicidal 20150703

Suicidal Tendencies, Bandanas, Action – Budapest Park (2015. június...

Mit is mondhatnék, a jót könnyű megszokni. OK, hogy harmadszor látom és hallom szinte ugyanazt, és azzal sincs a világon semmi baj, hogy a klasszikus műsor szinte semmit nem változik, akárcsak a show elemek és az előadásmód, de ezt akkor sem lehet megunni, ugyanúgy, mint a rántott sajtot tartárral, ezt is ezerszer megkajálom, azért mert kegyetlenül jó. Nem elég, hogy a Suicidal Tencies egy három évtizedes élő hardcore/crossover legenda,...
toto2 20150630

Varázslat a zene nyelvén-TOTO koncerten jártunk

Van az a világhírű zenekar, alakulását alapul véve idestova 38 éve, melynek említésére csak néz üres tekintettel – már számolni sem tudom hány - ember körülöttem, mondván, nem ismeri. Ennek ellenére van az együttesnek három olyan dala, melyek közül legalább egyet garantáltan felismer, ahogy meghallja, már az elején vidáman szólal meg: ’Jajj ezt imádom!’ Ugye milyen érdekes? A PECSA szabadtéri színpadának talán utolsó nagy fellépőjére kétlem, hogy így indult...
dwload-flyer 20150627

Az idei Download fesztiválon jártunk – Donington, 2015.06.12.

Andy Copping idén is kitett magáért, kimondottan erősre sikeredett a Download 2015-ös felhozatala. Idén a pénteki Hellyeah – At The Gates – Lacuna Coil – 5FDP – Judas Priest – Slipknot összeállításra sikerült kijutnom, személy szerint az összes fellépőnek nagy tisztelője vagyok, hatalmas elvárásokkal érkeztem a helyszínre. Aki látta a Slipknot téli (vagy bármelyik korábbi) turnéját nagyjából kitalálhatja, mi várható a főzenekartól, Corey és csapata borítékolhatóan lezúz minden arra...
room 3 560

Hellyeah koncerten jártunk

Június 7-én, vasárnap érkezett el hozzánk a Hellyeah európai turnéja keretében, ami, vasárnap ide vagy oda, igazi csemegének ígérkezett. Megkésve érkeztünk, az első zenekar már kezdett, bár mint kiderült még az elején jártak, mert elég sokáig játszott. Nagyon egyik zenekart sem ismertem az előzenekarok közül. A Room of the Mad Robots egy két ponton így is megfogott, bár azt nem tudom, hogy a sör ütött meg olyan gyorsan -...
papa-roach1 20150414

Papa Roach koncerten jártunk – Norwich, 2015.03.08.

Rossz Papa Roach koncerten még nem jártam. Jackoby-t a mai aktív frontemberek egyik legjobbikának tartom, megvan az a képessége, hogy egy teljesen töketlen közönségből is kihozza az állatot, ezért minden koncertjükre hatalmas elvárásokkal érkezem. A zenekart ez alkalommal Norwich-ban sikerült elcsípnem a F.E.A.R. bemutató turnéján, nagy valószínűséggel azzal a programmal, amit majd júniusban Budapesten is láthatunk. A kezdetektől követem a banda tevékenységét, az Infest / LoveHateTragedy /...
death1 20150326

DTA koncerten jártunk – Dublin, The Academy, 2015.03.03.

Ebben a hónapban lesz 20 éve, hogy a Chuck Schuldiner vezette Death a világra szabadította azt a mesterművet, amire zenekarok és zenészek ezrei hivatkoznak méltán, mint meghatározó inspirációra. A lemezen közreműködő Gene Hoglan, Bobby Koelble, az előmunkálatokban résztvevő Steve DiGiorgio, valamint Max Phelps és az Obscura/Thulcandra főnök, Steffen Kummerer e jeles jubileum alkalmából élőben róják le tiszteletüket a klasszikussá vált Symbolic album, illetve a megboldogult Chuck Schuldiner életműve előtt. ...
ensi1 20150317

Finn portya a Nemzeti Ünnepen. Ensiferum Koncerten jártunk!

A tőlem egy köpésre lévő Barba Negrában a 6 órás kapunyitás után sem voltak valami sokan, bár az első sort befoglalták már páran. Pár pohárka után nagyjából 7 körül el is borított az Omnium Gatherum szürkeségével, és meglepően minőségi zenéjükkel. Első fellépőnek én azt mondanám, hogy túlkvalifikáltak, bár az Insomnium és az Ensiferum bizton állíthatom, hogy előkelőbb helyen állnak. Az Omnium a két utóbbi klasszishoz képest kicsit lassabb, kicsit...
drliving 20150309

Thrash Volt a Dürerben! Suicidal Angels / Dr. Living...

Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy „én a SUICIDAL ANGELS miatt jöttem”… Na ugye, hogy nem! Akkor igazán underground az underground, ha magasról leszarod, hogy egy négy zenekaros bulin ki a kijelölt headliner. Már az elején tudtuk, hogy egy ilyen lineup mellett ez gyakorlatilag lényegtelen, ugyanúgy ahogy az is, hogy a bulit egy nagyjából tömött kisteremben tartják, bármennyire is nagyszínpadra való. Bár hozzáteszem, a kisterem a kezdeti...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...