Ebben a hónapban lesz 20 éve, hogy a Chuck Schuldiner vezette Death a világra szabadította azt a mesterművet, amire zenekarok és zenészek ezrei hivatkoznak méltán, mint meghatározó inspirációra. A lemezen közreműködő Gene Hoglan, Bobby Koelble, az előmunkálatokban résztvevő Steve DiGiorgio, valamint Max Phelps és az Obscura/Thulcandra főnök, Steffen Kummerer e jeles jubileum alkalmából élőben róják le tiszteletüket a klasszikussá vált Symbolic album, illetve a megboldogult Chuck Schuldiner életműve előtt.
A Herr Kummerer-el készített interjú és a rég nem látott cimborák üdvözlése miatt sajnos lemaradtam a teljes Loudblast és az Abysmal Dawn fellépésenek a feléről. Utóbbit azért sajnálom kicsit, mert mint kiderült, egy valóban figyelemre méltó vendéget sikerült meghívni erre a turnéra. Nem sűrűn támadom be az előzenekarok merch pultját, viszont a kaliforniai négyes úgy lezúzta az arcomat, mint az ipari húsdaráló. Technikás death metal zenéjük lényegesen fogósabb a nagyátlagnál, amiben én személy szerint nem kevés lengyel death hatást is érzek. Nyilván többek közt ezért is tetszett annyira. 🙂 Summa summarum, ha szeretnél modern felfogásban fogant, minőségi death metalt hallgatni, akkor az Abysmal Dawn-nal nem fogsz mellé. Decapitated rajongóknak különösen ajánlott!
Sose felejtem el, amikor legutóbb a Human felállást volt szerencsém ugyanitt látni, ráadásul teltház előtt. Max akkor pillanatnyi optikai zavart okozott, úgy éreztem, Chuck morbid tréfát űzve velünk, félretéve a bújócskát, megmutatta magát. Sajnos a Legenda halott, de legendája él! Az Out of Touch nyitóhangjaira léptek barátaink a deszkákra, ami egyenletes átfolyt a The Philosopher-be. A ’80-as évekbe invitálva minket a Leprosy/Left to Rot egyveleggel ízelítőt kaptunk abból az ős-death metalból, mely minden mai halálbrigád zenéjének alapját képezi. Átvezetve minket a korai ’90-es évekbe, felcsendült a Suicide Machine, Overactive Imagination és a Trapped in a Corner. Symbolic emlékturnéról van szó, így természetesen közben sorra érkeztek a ’95-ös alapmű gyöngyszemei, kezdve a 1,000 Eyes-zal és a Without Judgement-tel. A fő vendégzenekarhoz hasonlóan, a DTA is kristálytiszta hangzást produkált a műsor egésze alatt. Max a múltkori karótnyelt attitűdjével ellentétben, most kimondottan
vidáman és lendületesen játszott. Bobby derékig érő rasztáinak köszönhetően már nem bajlódik a fésülködéssel, viszont hallhatóan nem felejtett el gitározni az elmúlt két évtized során. Gene, nos… ő Gene Hoglan, aki pontosabb a japán vonatnál és olyan erővel püföli a dobokat, hogy ha az mazochista lenne, sikítana a gyönyörtől. Steve volt egyértelműen a legállatabb mindenki közül. Miért? Mert senki sem tud nála hitelesebben death metalt játszani szandálban, ráadásul a frontember szerepét átvéve, végig hergelte a tömeget. A Spiritual Healing-et nem hallgattam ronggyá, de mint minden elhangzott Death klasszikusnak, így a Spiritual Healing/Within the Mind kettősnek is örültem. Szélesebb mosoly terült szét a fejemen, amikor Steve belekezdett a Human lemez Lack of Comprehension basszus intrójába, majd a 1991-es album egyetlen megklipesített dala után a Flattening of Emotions következett. Visszatérve a Symbolic-hoz, a zseniális címadó mellett a Zero Tolerance-t is együtt énekelhettük, immár Steffen Kummerer-rel a fronton, aki ezenkívül a számomra legkedvesebb lemez, a Sound of Perseverance egyik húzónótáját, a Bite the Pain-t adta még elő a veteránokkal. Bár a Spirit Crusher is rajta volt a setlisten, valamiért mégsem hangzott el. A szokásos levonulás/visszatapsolás után Max-szel visszatérve újra a régebbi monstrumok kerültek terítékre: Zombie Ritual/Baptized in Blood. Utolsóként még egy szimbolikus dalra, a Crystal Mountain-ra is maradt idő. Zárásként természetesen mi más lehetett, mint a személyes old school Death favorit Leprosy-ról a Pull the Plug.
Steffentől megkérdeztük a koncert előtt, hogy miként foglalná össze Chuck örökségét. Szavak nélkül is beszédes az a tény, hogy majd’ másfél évtizeddel Schuldiner halála után is képes egy autentikus tribute zenekar akkora helyeket megtölteni, mint anno az élő legenda a Halál alakulattal. Ha közhely, ha nem, de Chuck krisztuskorához érve teljes életművet rakott le az asztalra, mely olyan zenei és szellemi örökséget jelent, melynek tüze mellett nem csak menedéket talál a lélek, de fényességet gyújt az inspiráció ösvényén azoknak, akiknek van ehhez hallásuk.
