Van az a világhírű zenekar, alakulását alapul véve idestova 38 éve, melynek említésére csak néz üres tekintettel – már számolni sem tudom hány – ember körülöttem, mondván, nem ismeri. Ennek ellenére van az együttesnek három olyan dala, melyek közül legalább egyet garantáltan felismer, ahogy meghallja, már az elején vidáman szólal meg: ’Jajj ezt imádom!’ Ugye milyen érdekes? A PECSA szabadtéri színpadának talán utolsó nagy fellépőjére kétlem, hogy így indult volna a nézőteret megtöltő több ezres közönség, ők nagyon is jól tudták mire számítsanak. Pontosabban sejthették, mert a TOTO idei koncertje a tapasztaltak alapján bőven felülmúlta a várakozásokat! Olyan maradandó élményt nyújtott, mint ahogy a ’zenekart nem ismerők’ emlékezetébe is beleégett az ’Africa’, a ’Hold The Line’ vagy a ’Rosanna’…

 Varázslat a zene nyelvén – talán így lehetne röviden és egyértelműen leírni azt, amit a PECSA szabadtéri színpada előtt tapasztalni lehetett. Semmi extra nagy díszlet, látványelem, mindössze egyetlen zenekar a színpadon, mely teljesen betölti a teret. Kerek két órára odaláncolva a közönséget. ’Csak’ azt tették a ’nagy öregek’, amihez igazán értenek: muzsikáltak. Olyan formában, hogy azt tanítani lehetne. Elfogultság, túlzott rajongás? Talán. Egy ilyen koncertről viszont nem hinném, hogy lehet negatívan vélekedni. Ha mégis akad, akit ne győzött volna meg a produkció, felmerül a kérdés, egyáltalán szereti a zenét?

Ntoto1 20150630em egy tipikus hakni, hogy régi dicsfényükből előnyt kovácsolva gyűjtsenek még pár dollárt a számlájukra, hanem egy valóban hiteles produkció. Éltek a színpadon, érezni lehetett, ahogy maguk a tagok is élvezték, amit csináltak. Az első percektől kezdve, a hatás pedig nem maradt el. Velük együtt örült mindenki, kortól, származástól (jó néhányan érkeztek a környező országokból is) függetlenül egy nagy vidám közösséget alkottunk. Bizony, ilyen jó hatással bír a valódi zene.

Az elmaradhatatlan régi slágerek mellett az új nagylemez több tétele is helyet kapott a műsorban, s bármily frissek – hiszen márciusban jött ki az album -, mégsem hatottak idegenként. Azok is mind jellegzetes TOTO szerzemények, ellenben önismétléstől mentes remekbe szabott új dalok, melyek bizonyítják – minden túlzás nélkül -, ez a zenekar még mindig tud mit letenni az asztalra, ennyi év után is.

Rögtön a nyitó ’Running out of time’ (a nagylemez első dala) remek fogadtatást kapott ahogy a kiírt kezdésnek megfelelően, pontban este nyolckor felcsendült. S már ütemes taps fogadta a folytatást (I’ll supply the love) – valljuk be, amilyen hangulatos nóta, még pont úgy is indul, hogy mozgásra készteti a kezeket.  Majd a harmadik dalnál hirtelen felkapom a fejem: Úristen, ez hogy szólal meg?  Valami hihetetlen jól, pedig – tömegiszonyomnak is köszönhetően – nem a színpaddal szemben, a keverőpult közelében helyezkedtem el, hanem inkább az oldalsó részen, mégis legalább olyan jól hangzott, mintha lemezről szólna! Minden egyes hang tisztán, egyik hangszer sem nyomja el a másikat, becsatlakozik az ének… Mire kibontakozik, teljes az ámulat. Hátborzongatóan jó – akárcsak maga a lírai hangvételű, erőteljes nóta. A hozzáértők hamar észrevették (felismerték), mi is van a színpadon: a világszerte elterjedt német D&B Audio termékei. Mindehhez megfelelő kezelőszemélyzet, s innen kezdve az egész koncert valami leírhatatlan varázslattá alakult, és még mily messze volt a vége. Pedig gyorsan elrepült az két óra, szinte fel som fogtuk, mikor a végére ért…

toto3 20150630Azok a szép ’80-as évek, avagy nosztalgia a ’Stranger in town’ révén, no meg a fülbemászó ’I won’t hold you back’ – csak hogy néhányat említsek – ékes bizonyítékai a csapat remek összeállításának. Az egy dolog, hogy az énekes Joe Williams is jól is teljesít, de gyakorlatilag többen is betöltik e posztot, a dalok váltakozása közben. Nem egy tipikus zenekari felállás, de ez is csak őket igazolja: lehet így is, sőt! Ahogy David Paich előrébb oson, miközben mélyebb hangján ejt rabul, ahogy Luke gitárjátéka közben zendít rá – mindenkinek megvan a maga ’szerepe’ amit mondhatni hibátlanul teljesít, S ne feledkezzünk meg , ott van még Steve Porcaro szintén jellegzetes hangja- vagy a később még inkább kibontakozó két vokalista: Jenny Douglas-Foote és Mabvuto Carpenter. (A hangszeres rész jellemzése pedig megérdemelne egy külön elemezést, attól függetlenül, hogy egyesek szerint ez egyszerű zene. Mit is mondjak, lehet próbálkozni!) Többen úgy vélték még most is, Bobby Kimball hiányzott azért a színpadról. A tapasztaltak alapján inkább úgy vélem, innen csak ketten hiányoztak: Mike és Jeff Porcaro. Igaz, így is tökéletes produkciót kaptunk, de ők már csak odafentről figyelhetik a történetet 🙁

Visszatérve kicsit a vokálokra: amikor a ’Hold The Line’ következett, épp csak füleimmel kísérhettem a történéseket, de az már egyértelműen hallatszott, hogy a nagyérdemű minimum ejakulált, már magától az örök érvényű slágertől is. De a klasszikus még tetézni is tudták, ahogy aktívabb szerepet kapott benne az addig hátul látható Jenny. Ezek után a később sorra kerülő (új lemezes) Orphan pedig egyfajta csúcspont volt. Nem csak a dal, hanem maga az előadásmód is zseniális. Mabvuto került előre, ugyanis ebben enyhén érces hangjával viszi a fő énektémát, de még hogyan! Mindezt vidáman és oly lendületesen tolták ki, miközben maguk is ropták a ritmust. Lehet erre nyugton maradni, unott képpel szemlélni? Jól megérdemelt taps közepette ment le végül, amin meg sem lepődök. Az új lemez méltó darab a TOTO életművében, minél többször kerül elő, annál inkább csak érlelődik. Egyszerűen nem tudok belekötni, s ugyanez az érzés fogott el a koncerten is. Netalán Luke félrepengetett itt-ott, Paich vagy Porcaro keze odébb csúszott volna a billentyűn? Shannon Forrest késett talán 1/30-addal? Ugyan? Ezt kiszúrják a vájtfülű, mindent kritizáló alakok, nekünk, halandó zenerajongóknak ez nem számít, miközben valóban maradandó audiovizuális élménnyel gazdagodunk. Ez velejár, nem hogy megbocsátható, sokszor észre sem vesszük, ha a zenészek nem tesznek róla 🙂

Közben persze kihagytam pár nótát a menetrendből, nem szándékosan, mindössze saját gondolatmenetem is nehezen követem, miközben ömlengetni tudnék. Bevallom, a legutóbbi – és nagy eséllyel utolsó – Puskás Stadionban átélt Roger Waters (The Wall) koncert előtt és óta nem volt részem ilyen élményben.

toto4 20150630Az idei nagylemezről még helyet kapott az élőben szintén nagyon ütős Great Expectations és a Holy War, a régebbiek közül pedig olyan darabok, mint pl. a Pamela, Never Enough, lehetne sorolni. S közben egy-egy apró bővítés, kisebb szóló, túlzások nélkül, csak annyira, hogy mindenki picit többet mutasson magából, mennyire mestere hangszerének. Ügyesen beépítve a dalokba, kerülve az időnként untatónak ható hosszabb kiállásokat, de még Lukather játékához belefért egy Little Wing (Jimi Hendrix cover) is. Záráshoz pedig egy szintén nélkülözhetetlen klasszikus, melyről sejthettük, hogy a végéhez közeledünk: Rosanna. Szerethető, még mindig, de mindannyiunkban ott motoszkál, hogy ez még csak a ’fő’ műsoridő vége, ennyivel nem mehetnek. Nem is tették, nem is hagytuk. A maradék időre tartott visszavonulás hozta a koncerteken jól bevált levezetést. Ez gyorsabb, majd egy lassú. Goodbye Eleore/On the run ’egyveleg’ után az örök érvényű Africa, s mindenki széles mosollyal arcán, vidáman, elégedetten távozhat haza. Hiányérzet vagy csalódás nélkül. Egy varázslatos este, ráadásul péntek, megalapozva a hétvégét. Kell ennél jobb? 

Fotók: Kieron
További képek IDE KATTINTVA!