Az idei Download fesztiválon jártunk – Donington, 2015.06.12.
Andy Copping idén is kitett magáért, kimondottan erősre sikeredett a Download 2015-ös felhozatala. Idén a pénteki Hellyeah – At The Gates – Lacuna Coil – 5FDP – Judas Priest – Slipknot összeállításra sikerült kijutnom, személy szerint az összes fellépőnek nagy tisztelője vagyok, hatalmas elvárásokkal érkeztem a helyszínre. Aki látta a Slipknot téli (vagy bármelyik korábbi) turnéját nagyjából kitalálhatja, mi várható a főzenekartól, Corey és csapata borítékolhatóan lezúz minden arra...
Hellyeah koncerten jártunk
Június 7-én, vasárnap érkezett el hozzánk a Hellyeah európai turnéja keretében, ami, vasárnap ide vagy oda, igazi csemegének ígérkezett. Megkésve érkeztünk, az első zenekar már kezdett, bár mint kiderült még az elején jártak, mert elég sokáig játszott. Nagyon egyik zenekart sem ismertem az előzenekarok közül. A Room of the Mad Robots egy két ponton így is megfogott, bár azt nem tudom, hogy a sör ütött meg olyan gyorsan -...
Papa Roach koncerten jártunk – Norwich, 2015.03.08.
Rossz Papa Roach koncerten még nem jártam. Jackoby-t a mai aktív frontemberek egyik legjobbikának tartom, megvan az a képessége, hogy egy teljesen töketlen közönségből is kihozza az állatot, ezért minden koncertjükre hatalmas elvárásokkal érkezem. A zenekart ez alkalommal Norwich-ban sikerült elcsípnem a F.E.A.R. bemutató turnéján, nagy valószínűséggel azzal a programmal, amit majd júniusban Budapesten is láthatunk. A kezdetektől követem a banda tevékenységét, az Infest / LoveHateTragedy /...
DTA koncerten jártunk – Dublin, The Academy, 2015.03.03.
Ebben a hónapban lesz 20 éve, hogy a Chuck Schuldiner vezette Death a világra szabadította azt a mesterművet, amire zenekarok és zenészek ezrei hivatkoznak méltán, mint meghatározó inspirációra. A lemezen közreműködő Gene Hoglan, Bobby Koelble, az előmunkálatokban résztvevő Steve DiGiorgio, valamint Max Phelps és az Obscura/Thulcandra főnök, Steffen Kummerer e jeles jubileum alkalmából élőben róják le tiszteletüket a klasszikussá vált Symbolic album, illetve a megboldogult Chuck Schuldiner életműve előtt. ...
Finn portya a Nemzeti Ünnepen. Ensiferum Koncerten jártunk!
A tőlem egy köpésre lévő Barba Negrában a 6 órás kapunyitás után sem voltak valami sokan, bár az első sort befoglalták már páran. Pár pohárka után nagyjából 7 körül el is borított az Omnium Gatherum szürkeségével, és meglepően minőségi zenéjükkel. Első fellépőnek én azt mondanám, hogy túlkvalifikáltak, bár az Insomnium és az Ensiferum bizton állíthatom, hogy előkelőbb helyen állnak. Az Omnium a két utóbbi klasszishoz képest kicsit lassabb, kicsit...
Thrash Volt a Dürerben! Suicidal Angels / Dr. Living...
Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy „én a SUICIDAL ANGELS miatt jöttem”… Na ugye, hogy nem! Akkor igazán underground az underground, ha magasról leszarod, hogy egy négy zenekaros bulin ki a kijelölt headliner. Már az elején tudtuk, hogy egy ilyen lineup mellett ez gyakorlatilag lényegtelen, ugyanúgy ahogy az is, hogy a bulit egy nagyjából tömött kisteremben tartják, bármennyire is nagyszínpadra való. Bár hozzáteszem, a kisterem a kezdeti...
At the Gates koncerten jártunk – Dublin, Academy 2015....
A '90-es évektől kezdve, Skandinávia fokozatosan alakult át a nehézfém ipar legszilárdabb regionális bástyájává Európában. Sohasem voltam ugyan a göteborgi metal nagy rajongója, noha nem vitás, mindig is tiszteltem azokat svéd ifjakat, akik akkoriban újszerűnek számító zenei vérfrissítéssel vittek életet kontinensünk metal színterébe. Ha mégis ki kellene emelnem egy zenekart a legklasszikusabbak közül, akkor az egyértelműen az At the Gates lenne. Rokonszenvemet pedig csak növelte a tavalyi At War with...
Megnéztük az Őrült gitár mestert- Michael Angelo Batio beszámoló
Emlékszem, mikor egy cimborám először mutatta a No Boundaries-t úgy 10 éve. Nem értettem mi történik. Pumukli megragadott egy Dean-t, és olyan tempókat játszott le, hogy elsírtam magam. Nem beszélve arról, hogy konkrétan nem látod a bal kezét a cirkuszi mutatványok közepette. Nekem ugyan nem sok közöm van a gitározáshoz, de már akkor éreztem, hogy emberünk nem szarral gurigázik. Majd eztán belehallgattam a többi dalába és leborultam a székről,...
Slipknot/Korn koncerten jártunk – Dublin, 3Arena, 2015.01.14.
Vajon mennyire nevezhető nyugati színvonalú rendezvényközpontnak egy olyan aréna, ahol nincs ruhatár? Sebaj, az acélszívűeknek az sem jelent gondot, ha szétizzadják magukat a télikabátban, vagy ha a több kilós dzsekivel a kezükben őrjöngenek. Ezt a kis felvezetőt leszámítva, semmi okom sincs a panaszra, hiszen cirka 10 év után a legrettegettebb 9 tagú metal zenekar tért vissza Dublinba, nem akárkikkel, mint az őket is inspiráló adidas-metal keresztapáival, a Korn-al. A...
Black Metal, Slowly We Rot- Venom féle sötétség és...
Két dolog foglalkoztatott, miközben a Dürer Kert felé vettem az irányt szerda este. Az egyik az volt, hogy vajon hányan érnek oda a már fél hétkor a színpadot tépő első zenekar koncertjére, hiszen kicsit túlzásnak éreztem ennyi zenekart. A másik pedig az, hogy én, aki fotózik is, hogyan éli majd túl az Obituary zúzdáját azon a helyen, ahol nincs számunkra elkülönített árok, hanem a tömeg elejéből kell legjobbunkat nyújtani....


















