Ha jól emlékszem még valamikor nyáron kezdődött, mikor is megtaláltam a Dragonforce zenekar honlapján ezt a februári dátumot, és mindjárt ki is találtam, hogy mivel fogom meglepni a két gyerkőcöt Karácsonyra. Akkor még sejtelmem sem volt, hogy mekkora örömöt fog jelenteni majd ez a kb. 10x20cm papírdarab.
Még nem jártam a Diesel Klubban ezelőtt, így picit meglepett a hely mérete, kissé nagyobbra számítottam bevallom, és ami az elején kicsit furcsa volt, hogy ½ 8-kor még alig lézengtünk páran, a koncert pedig 8-kor kezdődött. De nem bánkódtunk nagyon, így ugyanis a két fiammal Vincével (pindur) és Bencével (Pires) közvetlenül a színpad előtt vertünk tanyát, ami mint később kiderült, a lehető legjobb helynek bizonyult. Néhány perc múlva mikor hátra néztünk, igen csak meglepődtünk a nézőszám hirtelen gyarapodásán, tele lett a klub. Nem tudom a Dragonforce járt-e már kis hazánkban, talán még nem, de a Turisas, aki egy finn folk-metál zenét játszó zenekar biztos, hogy először zenélt nálunk.
Őket még nem ismertem eddig, de nagyon kíváncsivoltam rájuk is. Nem is okoztak csalódást, nagyon szimpatikusak voltak és hatalmas energiával és odaadással játszottak, tényleg mindent beleadtak. Az énekes igazi frontember, rögtön igen jó kapcsolatot teremtett a közönséggel, főleg miután az első sorból valaki felé nyújtott egy helyes kis lapos butykost, amiben sejtéseink szerint valami fincsi hazai házitakarmány lehetett, jóízűen meg is húzta, és igen elismerően bólogatott a butykos tartalmát illetően. Elmondhatjuk tehát, hogy igen jó hangulatot alapoztak meg az őket követő Dragonforce-nak.Gyors átszerelés, a monitorokat is levitték a színpadról, amit nem nagyon bántunk, mert nem sokat láttunk volna tőlük az első sorból, legalábbis a 11 éves fiam biztos nem, aki a végén egy kicsit főszereplője is lett a show-nak, de erről később. A közönség hangos „Dragonforce” kiáltására, végre megérkeztek a srácok és rögtön a belecsaptak a lecsóba két igen pörgős nótával az első a Heroes of Our Time, a tavaly megjelent új lemez nyitó dala, amiből klip is készült, a következő pedig a Operation Ground and Pound volt, ami szintén népszerű klipes nótájuk.Az addig is nagyszerű hangulat tovább fokozódott, a 6 úriember nagyon pörgött, és mindegyikükről elmondhatom, hogy szinte szünet nélkül kapcsolatban voltak a közönséggel, még a dobos is igyekezett felhívni magára a figyelmet, ami nem volt könnyű az igen „sűrű” dobcucc mögül, de pindurt már ő is kiszúrta, és jelezte is neki, hogy az egyik dobverő várományosa.
A két fiam szorgosan gyűjtötte a pengetőket, az egyik 7-et
a másik 4-et gyűjtött be. Főleg a kisebb gyerkőc lett nagy kedvenc, hamar kiszúrták, ami nem volt nehéz, mert ott nyújtózkodott az első sorban. Az utolsó számnál a Through the Fire and Flames-nél ami talán a legismertebb nótájuk, a basszer felhúzta pindurt a színpadra és ott csápolt a színpad közepén, sőt még Frédéric azt is megengedte, hogy a pengetőjével „zúzzon” a basszusgityón. Nyilván ezek után nem volt véletlen, hogy a dobostól is megkapta az ajándék dobverőt, ami aztán még Hermann Li szólógitáros és Frédéric Leclercq basszusgitáros is dedikált. Ezen kívül, Hermann Li törölközőjét Pires kapta el, és Pires mind két karján ott díszeleg az egész zenekar aláírása. Az egyetlen szépséghibája a történetnek az én feledékenységem volt, ugyanis az autópályán vettem észre, hogy az asztalon felejtettem a fényképezőgépet! Nagy kár, mert a telefonokkal nagyon rossz minőségű képeket tudtunk csak készíteni, elég szomorúak is vagyunk emiatt! De összegezve a történteket, nincs okunk panaszra, a srácok odatették magukat, végig pörögték a koncertet folyamatos kontaktusban a közönséggel. Iszonyatos virtuóz gitárszólókat láthattunk, hallgattunk, fantasztikus hangszereket vizslathattunk karnyújtásnyi távolságból. Biztos vagyok benne, hogy a srácaim nem felejtik el míg élnek! Persze én voltam a legboldogabb, hogy a karácsonyra kapott jegyekkel ilyen felejthetetlen élményt és örömet szerezhettem nekik!GraffityPirespindur
