Lacuna Coil – „A Delirium dalait nagyon pozitívan fogadta...

A Lacuna Coil legutóbbi, Delirium címmel kiadott albumának budapesti lemezbemutató koncertjét május 7.-én vasárnap lehet majd elcsípni az A38 Hajón, az olasz zenekar a Moldovából érkező Infected Rain társaságában lép majd fel. Cristina Scabbia énekesnő egy kötetlen beszélgetés keretében válaszolt Humel kérdéseire. A Delirium eddigi pályafutásotok egyik legsúlyosabb lemeze lett, a hangzás és a stílus nagyon hasonlít a korai kiadványaitokhoz. Volt valami konkrét esemény, ami ezt a hangulatot hozta ki...

“Izgalmas látni, hallani, ahogy szép lassan felépül és összeáll...

Másképp lesz minden címmel a napokban jelent meg a 2014-ben alakult rétsági Rozsda zenekar bemutatkozó EP-je. A trió koncertezés terén is igen aktív, tavaly az Alcohol társaságában járták az országot, hamarosan pedig a Skala-Zoo Víz Tavaszi turnéján vesznek részt, ahol szintén az Alcohol és az Akela társaságában lépnek majd fel. Mindez arra sarkalt, hogy elcsevegjek kicsit Kovács Balázzsal, a zenekar gitáros/énekesével. Másképp lesz minden címmel a napokban jelent meg a...

„Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az A38-on egymástól másfél...

Harmincadik születésnapját ünnepli idén az észak-ír Therapy?, az évforduló megünneplését egy Greatest Hits (The Abbey Road Session) című válogatáslemezzel kezdte meg a zenekar. A jubileumi turné budapesti állomása november másodikára van betervezve, a helyszín az A38 Hajó. Humel a lemez megjelenésének apropóján kérdezte ki a zenekar eddigi pályafutásának legjobb pillanatairól a Therapy? énekesét, Andy Cairns-t. Hogy vagy Andy? Mivel foglaltad le magad az elmúlt hetekben? Jól vagyok, köszönöm. Tartom a kapcsolatot...

„Zolival 25 éven keresztül dolgoztunk együtt, ennyi idő alatt...

Az Ignite életében a 2019-es év egy újabb fejezet kezdetét jelöli, 25 év közös munka után megüresedett Téglás Zoli helye a mikrofonnál. Akár meglepőnek is nevezhetjük, hogy az az Eli Santana lett Zoli utódja, akit eddig gitárosként (Holy Grail, Huntress) és színészként (Westworld, Studio 666, Pam & Tommy) ismerhetett meg a közönség. Az egyszerűen Ignite címmel kiadott új lemezről Brett Rasmussen basszusgitárossal beszélgettünk. Zoli kilépése után megfordult a fejetekben, hogy...
dag1 20140417

Demented Are Go – Interjú Sparkyval, a banda botrányhősével

A Phoenix Music igazi csemegével ajándékozta meg március 15-én este a Dürer Kert  látogatóit. A szombat estén a magyar The Cathouse, Silvershine és Gutting Revue után a brit Demented Are Go (DAG) foglalta el a színpadot. A DAG igazi nagyágyú a psychobilly világában. A banda elég sok változáson esett már át….tagcserék, feloszlás, újrakezdés, folytatás. A turnéikat rendszeresen kísérik botrányok, Sparkyt menetrendszerűen letartóztatják hol a drogok, hol molesztálás miatt. A botrányoktól sem mentes Sparky-val Gábor...

„Nem azzal a céllal megyünk be a stúdióba, hogy...

Merel Bechtold korábban olyan zenekarokban gitározott, mint a Delain, a MaYan, a The Gentle Storm, vagy a Purest of Pain. 2019 nyarán jelentette be, hogy minden energiáját egy új projekt létrehozására fordítja majd. Ebből nőtte ki magát a Dear Mother, amelynek bemutatkozó lemeze a napokban jelent meg Bulletproof címmel. A Rockvilág ezzel kapcsolatban ült le egy kötetlen beszélgetésre a zenekar teljes legénységével, azaz Joey de Boer énekessel, David Pear...

„Sikerült végre összeraknunk a kezdeti lemezek szimfonikus elemeit a...

Jennifer Haben már nagyon fiatalon eldöntötte, hogy énekesnő lesz. Tizenegy éves kora óta aktívan énekel, a kezdeti popzenei próbálkozások után tizennyolc évesen alapította meg Beyond the Black néven szimfonikus metalt játszó zenekarát. Január közepén jelent meg a banda ötödik nagylemeze, az egyszerűen Beyond the Black címmel kiadott albumról beszélgettünk Jenniferrel. Az Amaranthe társaságában fejezetek be nemrég egy nagyon sikeres európai turnét. Milyen érzés volt újra színpadra állni? Hihetetlen! A turné hat...

„Ez is egy jellegzetes My Dying Bride lemez, az...

A My Dying Bride harminc éves fennállásának talán legnehezebb szakaszán van túl. A 2015-ben kiadott Feel The Misery albumot követően az énekes Aaron Stainthorpe öt éves kislányánál rákot diagnosztizáltak, a zenekar emiatt – érthető módon - hosszabb időre parkolópályára került. A megpróbáltatások azonban a sikeres felgyógyulás után sem értek véget. Az alapító gitáros Calvin Robertshaw 2018-ban magyarázat nélkül lépett ki, Shaun Taylor-Steels dobos pedig a közben megírt The Ghost...

„Ha nem kérdőjelezem meg a saját munkám minőségét, akkor...

Anneke van Giersbergen nehéz időszakot tudhat a háta mögött. VUUR névre keresztelt projektje komoly finanszírozási problémává vált, ezzel párhuzamosan a házassága is válságba került. Anneke úgy döntött, hogy a zene segítségével próbálja meg rendezni az életét, a világtól elvonulva készítette el első szóló akusztikus lemezét, amely The Darkest Skies Are The Brightest címmel hallgatható meg február 26-a óta. Humel egy ismét mosolygós, jókedvű Annekével beszélgetett a lemez megírásának hátteréről. Kijelenthetjük,...

„Mindent egyedül csinálok, ezért rengeteget tanultam az elmúlt évben...

Tales From Six Feet Under címmel jelent meg a Delain korábbi énekesnőjeként megismert Charlotte Wessels első szólólemeze, amely saját bevallása szerint nem egy klasszikus értelemben vett album, hanem az eddig havi rendszerességgel kiadott saját dalaiból készült válogatás. A szokványosnak egyáltalán nem mondható szólóprojekt hátterét beszéltük át Charlotte-tal. Mikor kezdtél el saját dalokat írni, illetve miért pont a Patreon-on keresztül kezdted el ezeket nyilvánosságra hozni? A Delain albumok készítése közben mindig maradtak...

Friss hírek

A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...

A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...

Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!

Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....

Hardline koncert a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...

Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je

A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...

Újra Budapesten a New York-i punk legendák

A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...