Halestorm – „A Szigetes fellépésünk hatalmas volt, nagyon élveztük...

Vicious címmel jelent meg július 27.-én a Halestorm negyedik nagylemeze. Az album producere Nick Raskulinecz volt, aki olyan nevekkel dolgozott már korábban, mint a Mastodon, az Alice In Chains, a Deftones, a Stone Sour vagy a Ghost. A Vicious a Billboard listán egészen a nyolcadik helyig jutott, a zenekar pedig a napokban kezdi a lemezbemutató turné első európai körét. Humel Josh Smith basszusgitárost kapta mikrofonvégre a Vicious megjelenése kapcsán. Lzzy...

„Soha korábban nem élveztem ennyire lemezfelvételt! Számomra ez volt...

Jylhä címmel jelent meg február elején a finn Korpiklaani tizenegyedik albuma, amelyen ezúttal is kizárólag finn dalszövegek hallhatók. Már a lemez címét sem egyszerű magyarra fordítani, a magasztos táj írja le legjobban a szó jelentését. Humel a basszusgitáros Jarkko Aaltonen-nel beszélgetett az album megszületéséről. A Jylhä az első lemez, amin Samuli Mikkonen dobol, az albumot nyitó Verikoira-ban komolyan le is teszi a névjegyét. Már a zeneszerzésben is aktívan részt tudott...

Therapy?- Andy Cairns adott interjút nekünk, legújabb albumuk kapcsán

Tizenhatodik sorlemezét adta ki májusban Hard Cold Fire címmel az észak-ír Therapy?. Andy Cairns, a zenekar frontembere a tőle megszokott jó hangulatban válaszolt kérdéseinkre. Több, mint két év késéssel tudtatok csak nekivágni a jubileumi turnénak, milyen érzés volt ennyi kihagyás után színpadra állni? Az első tíz perc nagyon furcsának tűnt! Viszont harminc év turnézás után olyan ez, mint a biciklizés. Hamar belejössz. Talán azt is kijelenthetem, hogy a tavalyi turné volt...

„Egyáltalán nem értünk egyet a „rock halott” témájú nyilatkozatokkal,...

Szeptember végén jelent meg a svéd Hardcore Superstar tizenegyedik albuma You Can’t Kill My Rock ’n Roll címmel. Az anyagra három évet kellett várni, megszületése nem volt egyszerű, a végeredmény viszont mind hangzás, mind tartalom tekintetében a zenekar egyik legjobbja. Magnus "Adde" Andreasson-t, a zenekar dobosát és fő dalszerzőjét Humel faggatta ki az album megjelenésével és a zenekar turnéterveivel kapcsolatban. A You Can’t Kill My Rock ’n Roll lemezen külső...

„Nagyon remélem, hogy még rengeteg napot eltölthetünk majd zenéléssel....

A kanadai Anvil már a negyvenedik születésnapját ünnepli 2018-ban. Az „Anvil! The Story of Anvil” című dokumentumfilm 2008-as megjelenése óta a zenekar újult erővel, szinte pihenő nélkül adja ki a lemezeket. A Pounding The Pavement címmel január 19-én megjelent albumuk már tizenhetedik a sorban. Steve „Lips” Kudlow énekes / gitáros az új dalokkal kapcsolatos kérdések megválaszolása mellett még egy zeneszerzői gyorstalpalóval is elszórakoztatta Humelt. A sajtóanyag alapján a lemezen már...

„Senki nem tudja, mikor kezdhetünk el ismét utazni. Csak...

Guardians címmel jelent meg a Fearless Records gondozásában április 3.-án az August Burns Red kilencedik nagylemeze. A pennsylvania-i zenekar a lemezbemutató turné keretében – remélhetőleg - Budapestre is eljut majd a Motionless In White és a Bury Tomorrow társaságában. Mivel az eredetileg meghirdetett június 16-i koncertre hat hét alatt az összes jegy elfogyott, ezért június 15-én egy második koncert is tervben van. Humel a Guardians megjelenésével és a budapesti...
tommy victor 20161113

Prong – Tommy Victor adott interjút a Rockvilágnak

November 16.-án mindenképp érdemes lesz kilátogatni Dürer kertbe, ahol az Obituary, az Exodus és a King Parrot társaságában ismét látható lesz nálunk a Prong. Három taggal nagyon kevesen képesek arra a vastag és telt élő hangzásra, ami Tommy Victor és éppen aktuális csapatának védjegyévé vált az elmúlt három évtizedben. Az X-No Absolutes címmel februárban megjelent album dalait nyugodt szívvel oda lehet állítani az elmúlt 30 év Prong klasszikusai mellé,...

Interjú Phil Campbellel.

Kings of The Asylum címmel jelent meg Phil Campbell családi vállalkozásának harmadik lemeze. A Campbell klán hangszeresei mellett egy új énekest hallhatunk az anyagon, Joel Peters vette át a mikrofont a távozó Neil Starr-tól. Az őszi turné udeni koncertje előtt ültünk le Phillel, az új anyag mellett szóba került az idei Tábor fesztiválos fellépésük is. A Kings of The Asylum az első lemezetek, amelyen Joel énekelt. Hogy ment vele a...
olavi 20141106

Amon Amarth – Interview – Olavi Mikkonen guitarist

You are about to finish the European tour. It seems you have gained an incredible popularity over there too... Yeah, it's been good. We have been working on US for many many years. So yeah, it's all good. What kind of differences do you see between the European and American fans? I don't know if there is a big difference. I mean they are all metalheads. But I would...

Slash – “A következő albumot végig Myles Kennedy énekli...

Slash következő albumát teljes egészében Myles Kennedy énekli majd fel – ezt maga a gitáros nyilatkozta a Sunday Mercury magazinnak. Az Alter Bridge frontembere elfoglalt év elé néz 2011-ben, hiszen mindkét formáció kimerítő turnézásra készül. Az érintettek ugyanakkor cáfolják azt a pletykát, hogy az évek óta tetszhalott Velvet Revolver élére is Kennedy lenne a jelölt. „Épp most lőttük össze a programot Mylesszal: januárig az Alter Bridge-é a terep, utána áprilisig...

Friss hírek

A tűz még mindig ég: a Phil Campbell’s Bastard Sons Budapesten is tiszteleg Phil...

A Phil Campbell’s Bastard Sons ismét színpadra lép, egy olyan küldetéssel, amely túlmutat a zenén. Édesapjuk, a legendás Phil Campbell halálát követően a zenekar...

Megjelent a NoWay! új EP-je és legújabb videoklipje!

Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe....

Hardline koncert a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline. A kiváló hangulatú tavalyi koncert után Johnny Gioeli és csapata ezúttal is az Analog Music Hallban...

Megjelent a Mennydörgés első akusztikus EP-je

A budapesti metál zenekar a Mennydörgés, most egy sokkal lágyabb oldalát mutatta meg. Leghallgatottabb dalaik akusztikus átdolgozásait jelentették meg kislemez formájában. Március 27-étől négy...

Újra Budapesten a New York-i punk legendák

A The Casualties idén márciusban 8 év kihagyás után új nagylemezzel jelentkezett. A Detonate címéhez hűen egy igazán robbanékony anyag lett, mind hangzásában, mind...