Destruction – Under Attack (2016)
Interjúkészítésem során a zenészek többsége érdeklődik, hogy valójában tetszik-e nekem a zenéjük, és egyáltalán milyen muzsikákra gerjedek. Nem szoktam kitérni a válaszok elöl, de annyira konkrét feleletet sem tudok adni. Jobban mondva igyekszem én, de annyi minden tetszik a zenében, hogy szinte „mindenevő” vagyok. Épp ezért inkább azt szoktam megnevezni a kérdést feltevő zenésznek, mik azok a zenei irányzatok, amiket képtelen vagyok meghallgatni. Szerencsére ebből van kevesebb, így aztán...
KlasszikuShock: Europe – Out Of This World (1988)
Nem tehetek róla, hajmetal lázban égek. Május 21-én a Barba Negra Music Clubban immár második alkalommal kerül megrendezésre a munkacímén csak Hajmetal Fesztiválnak nevezett örömünnep, mely a 80-as évek legnagyobb dallamos metal, hard rock, glam és AOR slágerek interpretálása, a hazai rock színtér kiválóságaitól. Felcsendülnek a klasszikusok mellett ritkaságok és kultikus nóták is, olyan kedvencektől a teljesség igénye nélkül, mint a Bon Jovi, a Def Leppard, a Mötley Crüe,...
Megadeth-Dystopia. A 90-es évek hagyatéka
Nagy várakozás előzte meg a Megadeth legújabb albumát, a Dystopia címre hallgató tizenötödik sorlemezét. A kevésbé sikeres, 2013-as Super Collider után Shawn Drover dobos és Chris Broderick gitáros egyszerre, váratlanul elhagyta a thrash-titánok hajóját. Adott volt tehát a kérdés: mi lesz így a két alapítóval, a két Dave-vel, Mustainnel és Ellefsonnal? Mindannyiunk szerencséjére szó sem volt feloszlásról, hiszen nagyon hamar újra teljes volt a négyesfogat. Gitárhoz érkezett az a Kiko Loureiro, aki ezidáig az Angra zenekarból lehetett ismert, és generációjának egyik...
Metal Church – XI (2016)
Kétségtelen, a metal történelem egyik leginkább alulértékelt, mégis egyik legkirályabb bandája az 1980-ban, San Francisco-ban indult, heavy-power és thrash metálos elemeket vegyítő Metal Church! A csapat első öt albumát feltétel nélkül imádom, az azt követő, Ronny Munroe nevével fémjelzett korszakot viszont simán kihagytam: a 2004 és 2013 között készült lemezeket egyszerűen nem találtam elég markánsnak olyan klasszikusokhoz képest, mint a Blessing In Disguise vagy a The Human Factor. Noha...
KlasszikuShock: Destruction – Release From Agony (1987)
Under Attack címmel május 13-án jelenik meg a német teuton thrasher legenda Destruction új stúdióalbuma, a 2012-es Spiritual Genocide folytatása. Igazából az ezredfordulós újrakezdés óta rendesen pörög a banda. Schmier 2000-ben való visszatérése után már a nyolcadik lemezt hozzák ki (ezúttal már a Nuclear Blastnál) és közben három koncert dvd-re is tellett az erejükből. Nagy agyalásokra nincs is szükség egy-egy újabb germán thrash csapáshoz. A két alapító tag, Marcel „Schmier”...
Abbath – Abbath (2016)
Amikor meghallottam, hogy Olve Eikemo alias Abbath nélkül megy tovább a norvég black metal legenda Immortal, egyből olyan hasonlatok jutottak eszembe, hogy vajon Hetfield nélkül elképzelhető lehetne-e a MetallicA vagy Nergal nélkül a Behemoth. A fórumozok persze mindenkinél okosabban megmondták a frankót, de mind tudjuk, hogy a puding próbája az evés. Mivelhogy a kettészakadt zenekarból a skandináv színtér egyik legnagyobb és legszerethetőbb rocksztárja rukkolt elő elsőként a folytatással, ezért...
KlasszikuShock: Motörhead – Rock’n’Roll (1987)
Tegnap Los Angelesben örök nyugalomra helyezték Lemmyt, a Motörhead december 28-án elhunyt frontemberét. A Youtube-on keresztül csaknem 300 ezren nézték, ahogy a szertartáson zenészek barátok, családtagok búcsúztak el tőle. Persze tudjuk róla, ha máshol is, de továbbra is tolja a rock’n’roll-t. Ezt csinálta, ehhez értett egész életében. És mindezt persze tiszta szívből, a zene imádatáért. Róla aztán tényleg elhittük, hogy hallhatatlan! Bármilyen kütyüt rakhattak a szervezetébe, maradhattak el bulik,...
Ignite – War Against You (2016)
A War Against You címmel az Ignite új stúdióalbummal jelentkezett. Elődje, az Our Darkest Days 2006-ban jelent meg, nagyon kíváncsian vártam, mivel jönnek elő Zoliék majd egy évtized szünet után. A kihagyás persze csak látszat, a zenekar tagjait az Ignite turnék mellett különböző projektek kötötték le. 2014-ben jött össze ismét a csapat és kezdett el dolgozni ezen az albumon, a választás ezúttal is Cameron Webb producerre esett. A hangzás...
KlasszikuShock: Hooligans – Nem hall, nem lát, nem beszél...
Egy dolgot szeretek a Karácsonyban. Na jó, azzal együtt kettőt, hogy újra végignézhetem Kevin kálváriáját a betörőkkel. A másik fő pozitívum számomra, hogy a degeszre zabálás után ez az a három nap az évben, amikor nem hajt a „tatár”, szeretteinkkel összebújva kicsit kipihenhetjük az egész év okozta fáradalmakat. Ilyenkor jut idő bepótolni egy-két filmelmaradást, meghallgatni néhány olyan lemezt, amelyre nem jutott időnk, de persze kedvenc klasszikusainkat is elővehetjük. Ha...
Amigod – Love Story (2015)
Leander, Leander Rising, Am I God, ami aztán később Amigod, majd Leander Kills. Köteles Leanderről nem mondható el, hogy unatkozna. Szeptember elején sokkoló hír rázta meg a Leander Rising táborát, mondván, szeretett csapatuk feloszlik. Persze megadják a módját, egy nagyon komoly őszi/téli turnéval búcsúznak közönségüktől. A budapesti buli december 27-én lesz a Barba Negrában, mondanom sem kell, már jóval a buli előtt gazdára talált az összes belépő, így a...


















