KlasszikuShock: Opeth-My Arms, Your Hearse (1998)
Eheti KlasszikuShock rovatunkban Svédországba látogatunk, ahol a metál nem csak egy stílus, hanem egy igazi életérzés is. Amióta világszerte elterjedt az ABBA láz minden helyi banda azon dolgozik, hogy meggyőzze a bolygót arról, hogy az IKEA és a húsgolyók hazájában, van metál is, és nem csak mosolygós pop. (Nem lebecsülve persze az ABBA érdemeit) Egy-két kivételtől eltekintve (Roxette, Europe), azért mindig sikerült nekik kőkemény metál zenét alkotni, és ezzel...
Within Temptation- The Unforgiving (2011)
Lehet, hogy a mostani kijelentésem miatt sokan megköveztek majd, de az sincs kizárva, hogy ezzel akaratlanul is elindítok egy vitafórumot. Sebaj, legalább Ti is kifejthetitek majd véleményeiteket. Szóval, ha mondjuk a mai trendeknél maradunk és azt a bizonyos tetszik gombot kellene megnyomnom kiválasztva a Nightwish, avagy a Within Temptation csapatát, kertelés nélkül az utóbbit választanám. Nem mintha bármi bajom lenne a finn alakulattal, de számomra a Within Temptation...
Body Count – Bloodlust (2017)
Kezdem a lényeggel. Ez az album rajta lesz az év végi top ötös listámon, véleményem szerint ez az eddigi legjobb Body Count album. A Century Media által kiadott promo anyagban Ice-T megfogalmazta a lényeget: ez egy ideális időpont egy ilyen lemez kiadásához. A Body Count mindig is a kisebbségeket érintő problémák köré építette fel a szövegeit, a Bloodlust esetében a kisebbség kifejezést már nem csak bőrszín alapján definiálja a...
Tiamat – Wildhoney (1994, Century Media)
A Tiamatot a közelmúltban fedeztem fel magamnak. A nevét a sumer mitológia egyik alakjáról kapott együttes 1988-ban alakult, Stockholmban, vezéregyénisége egy fiatal énekes/gitáros, Johan Edlund. A korai időkben még death metalt játszott a csapat, ám már ez is bőven több volt a szabvány death metal daránál, amivel a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején számolatlanul igyekeztek feltörni jobb/rosszabb csapatok. Míg ezek zöme arra fgyelt, hogy minél durvább, minél...
Avenged Sevenfold-hail To The King lemezkritika
Elkészítette legújabb, Hail To The King címre hallgató nagylemezét az Avenged Sevenfold. Kiváncsian vártam, hogy a Nightmare kitörő sikere után sikerül-e megint a srácoknak még jobbat, de legalább is hasonló szintűt alkotni. A lemez előzetesként megjelenő címadó nóta hallatán már kicsit húztam a szám, hogy itt valami nem stimmel, és reménykedtem benne, hogy a „Hail To The King” a leggyengébb dal lesz az albumon. Sajnos nem… az a...
KlasszikuShock: TNT – Intuition (1989)
A norvég rock színtér egyik legpatinásabb zenekara kétségkívül a Trondheim városában 1982-ben megalakult TNT. A Ronni Le Tekrø gitárzseni vezette kvartett a ’80-as évek második felében előremutató dallamos hard rockjával szerte a világban óriási sikereket aratott. Az aranytorkú amerikai énekes, Tony Harnell közreműködésével készült TNT lemezek a skandináv melodikus metal valódi ékkövei, ám ezek közül is kiemelkedik az 1989-es Intuition, minden idők egyik legjobb melodikus metal anyaga.
Persze nekik is...
KlasszikuShock: Scorpions – Lovedrive (1979)
Mától a KlasszikuShock műsorában elindítottuk a nagy vs (versus) sorozatot, melyben olyan bandákat állítunk egymással szembe, akik pályafutásaik során valóban „küzdöttek egymással”. Ez a csata persze egy esetben sem vérre menő, leginkább a slágerlistákon lévő előkelő helyek megtartásáért folyt a küzdelem. Persze azért bőven alakult ki verbális szócsata már zenészek között, amelyről szintén sokat beszélünk majd műsorainkban. Na de mi a helyzet, mondjuk a családon belüli rivalizálással? Mert ilyen...
Helloween – Live In The U.K. (1989)
Ha lenne a metal zenének múzeuma, akkor a kiállított hírességek között mindenképpen ott szerepelne az a német együttes, mely a fémipari német nemzeti bajnokság első osztályában talán a leghíresebb csapattá vált. A 80-as évek közepén Németországban thrash vonalon a Kreator/Sodom/Destruction triumvirátus számított etalonnak, míg a dallamosabb speed/heavy (de nevezhetnénk germán metalnak is) körökben az Accept/Running Wild/Helloween tartozott a legjobbak közé. Ez utóbbi egy olyan zenei világot hozott létre, mely...
Machine Head – Supercharger (2001, Roadrunner)
A The Burning Red album (kritika: The Burning Red 1999, Roadrunner ) után két évvel egy újabb furcsa (értsd: a thrashes gyökereket megtagadó, a rap-metalos irányba tovább mozduló) lemez került ki az oaklandi Machine Head műhelyéből. Az ősfanok számára már az előző korong is túl dallamos volt, sok rapes hatással, amire az új albumon még csak rádobtak Flynnék. Viszont nem tudom csak ennyivel elintézni ezt a lemezt, és bevallom, ennek...
KlasszikuShock: Paradise Lost – Draconian Times (1995)
Eheti KlasszikuShock rovatunk főszereplője nem más lesz, mint a dark/goth zene legnagyobb alakja, a Paradise Lost. Sokan általánosítanak, hogy a gótikus zene az, amikor pandára sminkelt lányok a könny-szemükkel csorgatják a vérüket, a meleg próbababára sminkelt cicafiúkra. Hát kurvára nem! Ez az az általánosítás, amit a legjobban utálok, összekeverni a dark/goth vonalat az érvagdosós emoval. Rendszerint Nick Holmesék is megsértődnek ezeken a kijelentéseken, de nem tudnak vele mit...


















