Külföldi

2012.08.02. Ekkor volt az a nevezetes nap az életemben, ami csavart egy nagyot, az addig főleg progresszív és klasszikus rockot hallgató fejemen. Ekkor történt ugyanis, hogy úgy döntöttem lenézek a FEZEN fesztiválra egy napra, elvégre miért is ne? Nagyon a lineupot se tudtam, csak azt, hogy lent van egy csomó haver, hát akkor nehogy kimaradjak a mókából. Aztán olyan este nyolc környékén a nagyszínpadnál körülbelül 15 perc alatt szippantott...

Különösebb elvárások nélkül néztem az este elébe, igazából csak egy jó hangulatú bulira vágytam. Ezt bőven megkaptam, sőt még többet is. A mókás nevű Jesus Chrüsler Supercar nyitotta a koncertet, akik zenéje leginkább egy újkori Motörhead-nek tudható be. Mind vokál, mind zeneiség szempontjából. Talán nem is véletlen, hogy a frontember Motörhead-es pólóban lépett színpadra. Esetleg még egy enyhe Rob Zombie feeling is van a bandában. Stílus tekintetében nem igazán passzoltak...

Mit is mondhatnék, a jót könnyű megszokni. OK, hogy harmadszor látom és hallom szinte ugyanazt, és azzal sincs a világon semmi baj, hogy a klasszikus műsor szinte semmit nem változik, akárcsak a show elemek és az előadásmód, de ezt akkor sem lehet megunni, ugyanúgy, mint a rántott sajtot tartárral, ezt is ezerszer megkajálom, azért mert kegyetlenül jó. Nem elég, hogy a Suicidal Tencies egy három évtizedes élő hardcore/crossover legenda,...

A Testament, Annihilator, Death Angel hármas, már előjáróban sejtetni engedte, hogy az év egyik legkülönlegesebb buliját kapjuk. Nemcsak három kiváló, világszerte elismert zenekar látogatott egyszerre a Barba Negrába, de a thrash metál műfaj olyan triója is egyben, akik jelenleg talán a leghitelesebben tolják ezt az irányzatot, és akik élőben a legjobb produkciókat nyújtják. Így hatalmas izgalommal vártam az estét, de szerintem nyugodtan állíthatom ezt minden ott lévő nevében. Nem...

Tetszik vagy sem, hosszú évek óta megállíthatatlannak tűnő sebességgel robog a nosztalgiavonat, és míg néhány évvel ezelőtt leginkább a táncparketten várakozott a  múltba révedni vágyó utazóközönség, mára a súlyosabb zenéknek teret adó klubok és fesztiválok küzdőtereire is gátlástalanul berobog egy-egy nagyobb szerelvény.  Tavasszal a Phil Anselmo és Rex Brown által újraindított Pantera duplázása kavarta fel a port a Barba Negrában, most pedig az első két Sepultura lemezt leporoló és egyben...

A végletek estéje, így lehetnek legjobban megfogalmazni a Barba Negra Red Stage-én történteket, ami a TesseracT fellépését illeti. Már most biztos, hogy láthattuk az év egyik legjobb és legrosszabb koncertjét, egy és ugyanazon az estén. Ilyenre azért viszonylag ritkán van példa. A nemzetközi turnéknál azért figyelni szoktak arra, hogy a kvázi előzenekarok, noha ne legyenek olyan erősek, vagy felkapottak mint a headliner, azért stílusban és minőségben ne legyenek nagy...

Nagyjából 20 éve lehetett, amikor életem első Def Leppard kazettáit másolgattam át, illetve ekkortájt láttam először a 92-ben megjelent kult-klasszikus Kőbunkó c. filmet.         Joggal merülhet fel a kérdés, mégis mi az isten köze van ezeknek az Amerikai thrash legenda Sacred Reich-hoz. Tulajdonképpen annyi, hogy a Leppardot és a Reich-ot is ugyanabból a filmből ismertem meg. Örökké bennem él a pillanat és az érzés, amikor meghallottam az American...

A kanadai Three Days Grace második hazai eljöveteléig  három évet kellett várni a rajongóknak a legutóbbi 2019-es buli után. És mint akkor, most sem kellett csalódni az alternatív rock egyik zászlóshajójának számító négyesben. Lehetne litániákban taglalni, hogy ez a stílus miért rég kifutott már, és mégis miért van még ekkora hype-ja mindig, de szerintem felesleges. Már csak azért is, mert a Three Days Grace sem úgy jött ide, hogy megfejtse...

Június 7-én, vasárnap érkezett el hozzánk a Hellyeah európai turnéja keretében, ami, vasárnap ide vagy oda, igazi csemegének ígérkezett. Megkésve érkeztünk, az első zenekar már kezdett, bár mint kiderült még az elején jártak, mert elég sokáig játszott. Nagyon egyik zenekart sem ismertem az előzenekarok közül. A Room of the Mad Robots egy két ponton így is megfogott, bár azt nem tudom, hogy a sör ütött meg olyan gyorsan -...

Bevallom, sosem voltam valami hú de nagy punk rocker. Lényegében a punkzenében pont az volt számomra taszító, amely épp a stílus velejárója. A minden ellen való lázadás, az anarchisztikus szövegvilág, az agresszivitás és még sorolhatnám. Arról nem is beszélve, hogy a glamzenéhez szokott steril füleimnek túl kásás, csörömpölős volt a Sex Pistols, a Dead Kennedys, a G.B.H. és hason szőrű bandák előadásmódja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azért a...