A végletek estéje, így lehetnek legjobban megfogalmazni a Barba Negra Red Stage-én történteket, ami a TesseracT fellépését illeti. Már most biztos, hogy láthattuk az év egyik legjobb és legrosszabb koncertjét, egy és ugyanazon az estén. Ilyenre azért viszonylag ritkán van példa. A nemzetközi turnéknál azért figyelni szoktak arra, hogy a kvázi előzenekarok, noha ne legyenek olyan erősek, vagy felkapottak mint a headliner, azért stílusban és minőségben ne legyenek nagy szakadékok. Tegnap ez nem jött össze. Nem szakadék, egy komplett kanyon tátongott az estét nyitó The Callous  Daoboys és a főfogás Tesseract között.

Nyilván minden ilyen vélemény szubjektív, de ahogy végig néztem a közönségtéren összesereglett emberek között, vagy ahogy pár ismerőssel beszéltünk, nem egyedül álltam ott értetlenségemben.  Olyan volt az egész mint egy karácsonyi ebéd az évenként csak egyszer látogatott nagyszülőknél. Minden az asztalra került amit csak meg lehetett főzni. És addig nem állhattál fel míg mindent meg nem kóstoltál.  Külön-külön persze minden fogás lehet finom, de ha negyvenhét ételt keversz össze egyszerre annak sosincs jó vége. A The Callous Daoboys pontosan egy rég nem látott vidéki nagymamaként viselkedett. Összevisszaságba pakolta egymásután a zenei elemeket, és az egészből egy követhetetlen és emészthetetlen masszát gyúrt, ami a legkisebb kapaszkodót sem nyújtotta a füleknek. Ráadásul olyan vizuális giccsparádéként hatott a színpadi viselkedésük is,  hogy ha akartam volna sem tudom szeretni azt amit látok és hallok. Az már csak plusz penészes cseresznye az avas tortán, hogy a hegedűs hölgyemény felrontott a színpadra, majd végig “zenélte” az első dalt, a másodikban pedig be is dugta hangszerét.. Szerencsére az utánuk következő Unprocessed már olyan jótékony hatással bírt mint egy savlekötő a karácsonyi túlzabálás után.

A német prog-djent csapat már igen magas szintre emelte az este nívóját. Patikamérlegen kimért gitározások, szaggató riffek, brutális dobolás. Mindez úgy volt sokszínű és progresszív, hogy nem volt öncélú. Voltak benne ívek, dallamok, kapaszkodók. És noha a színpadkép elég puritánra sikeredett az összkép abszolút pozitív volt. Itt már a közben egyre gyarapodó közönség is  tetszését fejezte ki. Nem hiába, az Unprocessed pontosan azt hozta amit egy előzenekartól várunk egy ilyen turnén. Lekötött, felcsigázott, és rávezetett az este igazi szenzációjára, a TesseracTra.   Maradjunk annyiba, velük indult igazán az este, innen viszont meredeken felfelé ívelt a történet.

Sok éles kritika érte már a Barba Negrát a hangzással kapcsolatban, és valljuk be ennek volt is alapja. Egy beton talapzatra épített fémszerkezetes sátrat igen nehéz visszhangmentesen kihangosítani, főleg ha nincs is tele. Sok az olyan akusztikai pont a csarnokon belül ami bizonyos frekvenciákat összegyűjt majd egyben visszaver. Küzdenek is vele a 2022-es megnyitás óta a technikusok. Tegnap viszont már az Unprocessed alatt is érezhető volt a javulás, a Tesseract alatt pedig olyan lemez-hangzást kaptunk, hogy öröm volt hallgatni. Most azonnal tessék szerződtetni a banda hangtechnikusát, vagy legalábbis elkérni a receptet. Így kell megszólalni egy produkciónak.  Ez pedig olyan pluszt adott az amúgy is kirobbanó formában érkező brit prog-metál csaptak, hogy joggal jelentkeztek be így február legelején már az “év egyik bulija” cím várományosainak.


 Daniel Tompkinsék ősszel War of Being címmel jelentették meg ötödik sorlemezüket, mely abszolút pozitív fogadtatásban részesült a rajongók és a szakmai sajtó körében is. Ennek a korongnak a dalaival meg az első négy album “slágereivel”, igazi matekmetál-pokollá változtatták a Barba Negrát vasárnap este. Aki kihagyta, esetleg azért mert félt a hangzástól, vagy csak a vasárnap esti időponttól, az bizony bánhatja. Szinte hibátlan koncert volt. És hogy miért a “szinte” jelző? Mert bizony azért alig volt félház. Míg elől ment a pogó, a circle pit és a zsúfolt táncikálás, hátul akár piknikezhettél is volna. Kár, mert a TesseracT úgy tud az amúgy már agyonjátszott djent és prog vonalhoz nyúlni, hogy az nem lesz emészthetetlen, slágeres marad, mégis tele van azzal az extra zeneiséggel ami a progot proggá teszi.

Tizenegy óra előtt nemsokkal, mikor az utolsó hang is letűnt már nyoma sem volt annak, hogy három órával korábban még egy ordenáré nagy szakadék alján álltunk, és nem is értettük mit láttunk. Az Unprocessed kiemelt minket a TesseracT pedig a csúcsra lökött. Köszönjük a H-Musicnak, hogy elhozták nekünk ezt a csomagot .

Cikk és Fotók.
Pásztor Csaba “Kieron”