Különösebb elvárások nélkül néztem az este elébe, igazából csak egy jó hangulatú bulira vágytam. Ezt bőven megkaptam, sőt még többet is. A mókás nevű Jesus Chrüsler Supercar nyitotta a koncertet, akik zenéje leginkább egy újkori Motörhead-nek tudható be. Mind vokál, mind zeneiség szempontjából. Talán nem is véletlen, hogy a frontember Motörhead-es pólóban lépett színpadra. Esetleg még egy enyhe Rob Zombie feeling is van a bandában. Stílus tekintetében nem igazán passzoltak az őket követő zenekarokhoz, de bemelegítés gyanánt egy teljesen korrekt műsort adtak le.
Következett a Screamer, akik nélkül én személy szerint nem is mentem volna. (Gyakran ez a helyzet nálam, hogy az előzenekar jobban érdekel, mint a fő.) Legutóbbi albumuk, a 2017-es Hell Machine egy igen nosztalgikus, a 80-as éveket idéző zene, ami nem fél kihasználni a jelenkor nyújtotta lehetőségeket sem. A zene, amit játszanak sok tekintetben hasonlít a Maiden korai időszakának muzsikájára, mindazt enyhén megfújva egy glam hajlakkal. Igazából a NWOTHM mozgalomba sorolhatók a svéd srácok, akik frontembere Andreas Wikström 2015 óta van jelen a bandában – aktív tag egyébként egy underground körökben ismert black metal formációnak, a Nasheim-nek is. Előbbi azért említésre méltó, mert a banda előtt már 2 albumot is kiadott, vele pedig csak egyet, amit most turnéztatnak.
Mindennek tudatában pedig érthető Andreas szereplése a színpadon, ugyanis láthatóan nem érzi még magát teljesen elemében a többi bandatag között, akik sokkal nagyobb átéléssel buzdítják a közönséget, és játsszák a heavy metal-t. Mindettől függetlenül elképesztően jó hangulatot tudtak megalkotni a teremben. Felváltva játszották „youtube hit” dalaikat és régebbi klasszikusaikat is, mindeközben a közönséggel való kommunikáció is átlagon felüli volt. Bár kevesen voltunk, de mindenkit láthatóan jó kedélybe rántott a Screamer zenéje. A hozzájuk hasonló fiatal bandák esetében igazából vagy ez a helyzet koncertek tekintetében mint náluk, vagy a nagyfokú visszafogottság. Szerencsére itt ez utóbbira nem volt példa. Bár kiemelhetném az új albumról a Monte Carlo Nights, és a Lady Of The Night dalokat, mint közönségkedvenceket, számomra a Denim and Leather és az On My Way című számok voltak az est fénypontjai. Nagyon korrektül összerakott dalok ezek, amikből a stílus ellenére egyáltalán nem hiányzik a sajátos hangzás.
A set után a srácok lejöttek a színpadról, és bárki fotózkodhatott velük, aláírhatta a dolgait. Kedves gesztus volt, amit többen is éltek.
Következett a főzenekar, a Bullet. Színpadra lépésüket követően az első hangok után egyértelművé vált, hogy az előző két zenekar hangosítása nem volt a legjobb, mert bőven van ennél dinamikusabb megszólalás is – a Bullet úgy szólalt meg, mint amilyet én koncerten még nem igazán tapasztaltam. Nagyon szépen elkülönült minden hangszer, jól kihallható volt minden apró nüansz. Egyszóval mesterien ki volt hangosítva a szintén svéd ötösfogat. Bevallom, zenéjüket nem igazán szoktam hallgatni, de azért a koncert előtt belefüleltem pár dalba. Nem volt rossz, de így élőben ezzel a hangosítással baromi élvezetes volt az egész. A zene egyébként olyan, mintha a Judas Priest-et összekavarnánk az AC/DC-vel – utóbbival túlsúlyban. Mindkét legendás banda fontosabb jegyei benne vannak a zenéjükben – legjobban érzékelteti ezt az énekes Dag ’Hell’ Hofer hangja, ami pontosan olyan, mintha Bon Scott és Rob Halford orgánumát eggyé tennénk. Kimondottan szórakoztató ez az egész főleg akkor, ha a zene is a két énekes példakép fő zenekarainak ötvözete. Mindez az első 1-2 dal után egyértelművé vált számomra, és ez a tudat valahogy megemelte a szememben a bandát. Volt egyébként adok-kapok gitárszólózástól kezdve a koncert közepén hatalmas füstorkánban egy második felvonásba belekezdésig minden klasszikus elem. Egy igazi, tökös, rock n’ roll – heavy metal egyveleg a Bullet zenéje. Egyre jobban kezdtem élvezni a dolgot, ahogy a dalok követték egymást, és a közönség is megsokszorozódott. Valahol a koncert háromnegyedénél járhattunk, mikor a hozzánk közel álló Screamer dobosának szánt bólintást követően Alexander Lyrbo gitáros mozdulatát alig észrevéve, az énekest figyelve hirtelen azt érztem, mintha valaki hozzáért volna a kezemhez – ami a zsebemben van. Odanézek, látom hogy mindenki a padlót vizslatja. Matatok a zsebemben, hát ott egy pengető! Pár pillanatra el se hittem, hogy ez megtörtént. Odafordulok a barátnőmhöz, izgatottan mondom neki, hogy „beledobtak egy pengetőt… a zsebembe!” Mosolyogva csodálkozott ő is, alig hitte el – akárcsak én. De a buli ment tovább, én pedig lassan túltettem magam a csodán. Egy abszolút vagány hangulatot hoztak össze Bullet-ék. Egy olyan jó kis belevaló „fenegyerek” koncert volt ez. De a móka nem ért véget számomra, ugyanis a koncertvégi meghajlás előtt egy dobverőt is bedobtak a közönségbe, ami pont előttem landolt a padlón – fel is kaptam gyorsan. Hát így történt, hogy egy pengetővel, és életem első koncerten szerzett dobverőjével indultam haza erről a meglepetésekkel tűzdelt koncertről.
Beszámoló: Vig Tamás ‘VTX’
Fotók: HARDROCK.HU– Kovács Levente
