A Hegy Facebook oldalán a következő stílusmeghatározás található: instrumental × post × noise × whatever. Az alábbi interjúból kiderül, hogy ez így teljes mértékben megállja helyét. We Won’t Make It Home címmel jelent meg a trió második lemeze, amely instrumentális koncept albumként egy sarkköri expedíció történetét fedi fel a hallgató előtt. Humel az új lemez apropóján ült le beszélgetni Szabó Attila gitárossal, Kovács Miklós basszusgitárossal, illetve Rókusz András dobossal.
Fontos számotokra kategorizálni a zenét?
András: Egyáltalán nem az. Egyikünknek sem ez az első zenekara, az első pillanattól fogva cél volt, hogy ne is gondolkodjunk kategóriákban. Ha bizonyos stílusjegyekből idővel több lett, és emiatt valaki be is tudná kategorizálni a zenéneket, az nem volt tudatos.
Miklós: Alapvetően megnyertük magunknak ezt a Post-Rock-ot és Post-Metal-t, a zene jellemzőiben ezekbe illik bele legjobban. Mostanában… Ezek így ránk ragadtak. De ez egy szükséges rossz. Nyilván szükség van rá, hogy információt adhassunk egy adott zenéről olyanoknak, akik még sosem hallották azt, de ezen kívül nem sok értelmét látom a dolognak.
Attila: Ha valaki elkezdi beleásni magát a Hegy zenéjében, az ugyanúgy megtalálja a kilencvenes évek alternatív zenéit is különböző riffekben.
Mi a közös nevező, van, amit ugyanúgy szerettek hallgatni?
Miklós: Nagyon sok zene pörög nálunk… Ez akár hétről hétre is lehet más. Ateszre jobban jellemző az Alter és a Grunge a kilencvenes évekből, nálam ugyanebből az időszakból a Metal az, ami domináns. Ez lehet akár Death Metal is. Rókusznak hasonló az ízlése.
Attila: Alapvetően a kilencvenes évek zenéit nevezném meg közös nevezőnek, lehet ez Grunge, vagy Alternatív. Ha együtt kellene nosztalgiáznunk, akkor biztosan Alice In Chains-t hallgatnánk.
András: A mai zenék közül pedig azokra kapjuk fel a fejünket, amik mernek izgalmasabbak lenni. Mint például a Night Verses.
Miklós: Pontosan, vagy ott van a Car Bomb, a Thou… De van egy csomó Black Metal is, amit közösen hallgatunk.
A kezdetektől fogva instrumentális zenében gondolkodtatok?
András: Mikivel zenéltünk már korábban együtt, mindketten hallgattunk határok nélküli instrumentális zenéket. Miki korábban már játszott is instrumentális zenekarban, tehát volt egy erős alapunk, amire építhettünk. Hogy őszinte legyek nem is hiányzott az ének, így sokkal egyszerűbb a zeneszerzés.
Miklós: Kővári Gabi haverunk, – aki a Pigeon Coma nevű zenekarnak volt az énekese – egyszer lejött énekelni, aztán ez ennyiben is maradt. Annyira nem voltunk soha az énekeskeresésben. Ezt így érezzük kereknek, instrumentálisan.
Az első lemez anyaga mennyi idő alatt állt össze?
András: 2015 márciusában próbáltunk először együtt, és 2016 januárjában vettük fel a lemezt. Relatíve gyorsan. Valószínűleg pont ezért, az instrumentális zenét viszonylag szabadon alakíthatjuk. Többnyire volt hozott téma, amiből elindulhattunk. Nem is koncerteztünk, amíg fel nem vettük az első lemezt.
Miklós: Ott volt egy nagyon jó kezdeti energia.
Attila: Megörültünk egymásnak 🙂
A We Won’t Make It Home milyen gyorsan készült el?
András: A második és az utolsó szám a lemezen jóval régebbi, mint a többi. Azok az első lemez felvétele után egy évvel íródtak. Ezt egy körülbelül egy éves szünet követte, ez alatt egyáltalán nem írtunk új zenét, a maradék négy szám pedig gyorsan összeállt pár hónap alatt. Összesen két évről beszélünk.
Miklós: Ezek a számok már sokkal tudatosabbak, hangulatában egységesebbek. Az első lemezen még elég nagy csapongás van, ott még tetten érhetőek más világok is a Post-Metal mellett.
Hogyan lett a We Won’t Make It Home koncept lemez? Honnan jött az ötlet, egyáltalán mikor indultatok el ebbe az irányba?
Miklós: Első lépésben megszületett a zene, csak utána jött hozzá hangulatában a téma. Igazából nem is erőltetném a magam részéről a koncepciót, de mégis benne van. Mindannyian odáig voltunk a Terror című sorozatért, aminek a hangulata tökéletesen passzolt a számokhoz. Ezért a stúdióban megpróbáltuk tudatosan ebbe a hidegebb, sötétebb irányba terelni a lemezt. Ettől függetlenül sikerült megtartani a hangzásnak azt a részét, ami jellemző ránk élőben is. Ez nagyban köszönhető Vári Gábor profizmusának is.
András: A hangulat befolyásolta a számok sorrendjét is a lemezen. Főleg a dob és a basszus hangzásában próbáltunk rámenni erre a rideg, jeges, sarkköri expedíciós hangulatra. Talán a lemez elején és végén érződik ez leginkább.
Miklós: Sikerült kialakítanunk egy hangulati ívet. Egy elég bizakodó hangulattal kezdünk, aztán végigvonul a lemezen a hozzá passzoló elképzelt történet, amely a végén, egy totális katarzis után a – számomra legalábbis – csendesen fodrozódó víz benyomásával ér véget.
Tervezitek a teljes lemezt élőben előadni?
Miklós: Abszolút! Elejétől a végéig!
András: Atesz itt a mérvadó a két különböző hangolás miatt, az egyetlen szempont, hogy gitárt kell cserélni a számok között, de ez belefér.
Attila: Attól is függ, hogy mennyit játszunk, mivel egy óra körül van a lemez, tehát elég hosszú.
Hol vettétek fel az anyagot?
András: Vári Gábornál stúdióztunk Szegeden, a Miracle Sound-ban, amely korábban Black Hole Sound néven volt ismert. Gábor korábban a Real Lies zenéjén is dolgozott, illetve az első lemezt is vele vettük fel. Az első lemeznél még csak annyi kérésünk volt a hangzást illetően, hogy csináljon valami jót. Mivel még nagyon friss volt a zenekar, nem volt még igazán kiforrott a hangzásunk. Az ottani ötletei és elképzelései nagyon tetszettek, a munka is nagyon gördülékenyen ment, Szegedet is nagyon szeretjük, tehát már akkor eldőlt, hogy másodszor is hozzá megyünk. A We Won’t Make It Home felvételére már azzal a cuccal és hangzással mentünk le hozzá, amit a három év alatt a próbákon és koncerteken kialakítottunk, ehhez akartuk hozzátenni a rideg hangulatot, amiben Gabi hatalmas partner volt. Bármilyen ötletünk volt, azt megvalósította, nem volt lehetetlen. Nagyon jó vele dolgozni, mindenkinek csak ajánlani tudjuk őt. Januárban, négy nap alatt készültek el a felvételek.
Sávonként dolgoztatok, vagy élőben vettétek fel a számokat?
Miklós: Sávonként kerültek rögzítésre. Gondolkodtunk az élő felvételen is, viszont azt sokkal nehezebb lett volna megoldani.
András: Ha írnánk majd olyan számokat, amelyekben ugyanaz a basszus és gitárhangzás megy majd végig, akkor nagyon is lenne kedvünk élőben felvenni ezeket. Most annyi effektet használtunk, hogy ezeket érdemes volt kigyúrni egyenként. Törekedtünk az élő megszólalásra, tehát együtt játszottunk, és mindenki számonként vette fel a saját részeit, nem két-három ütemenként, nagyon hosszúak a take-ek.
Tehát rendesen begyakoroltátok a lemezanyagot a felvételek előtt.
Miklós: Voltak ennek nyilván anyagi vonzatai is, be voltunk határolva időben. Az előzetes megállapodás egy bizonyos időintervallumról szólt, tehát saját érdekünk volt, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzünk a stúdióba. Minden napra jutott egy hangszer.
András: Fél év telt el az album megírása és a felvétel között. Volt időnk. A norvég koncert is adott egy hatalmas lökést, jó formában volt mindenki.
Attila, a borító a te munkád, mikor készült el a végső borítóterv?
Attila: Designer-ként keresem a kenyérre valót, tehát én csinálom a kreatív munkát. Ez már az előző zenekaraimban is így volt. Ez alól egyedül a zenekar pólótervei képeznek kivételt, azt kiadtuk másnak, illusztrációkban annyira nem vagyok otthon. A borító már a lemez felvétele után készült. Megvolt a háromszög motívum, amit mindig is használtunk, a borítóhoz pedig ezt dobta a gépJ Minimalista, az első lemez borítójához hasonlóan nem feltételünk az a tipikus sablonmetál borító, sokkal modernebb. Egy nyolcvanas évekbeli New Wave zenekar lemezéhez is illene. A srácoknak be szoktak jönni a munkáim.
Fizikai formátumban tervezitek majd kiadni a lemezt?
Attila: Szeretnénk. Volt egy körünk a kiadók megkeresésével, sajnos nem jártunk szerencsével. Talán jövőre egy norvég projekt keretében ki tudunk majd adni valamit, ez még a jövő zenéje. Saját zsebből magyar piacra nem szeretnénk belevágni. Itt elsősorban bakelit lemezre gondolunk, CD-t nem akarnánk készíttetni. Ez akkor lenne működőképes, ha elkezdnénk turnézni Nyugat-Európában. Tehát mindenképp valami külföldi kiadó segítségére lenne szükségünk, hogy ennek a dolognak legyen létjogosultsága.
Az új lemez promóciójával, és az ehhez kapcsolódó koncertek tekintetében milyen terveitek vannak? Mindannyian dolgoztok a zenekar mellett, hogyan lehet a munkát és a koncerteket összeegyeztetni?
Attila: Annyira nem feszülünk rá erre a dologra… Mindannyiunknak megvolt már más zenekarokban az az időszak, amikor sokkal pattogósabban fogtuk fel a dolgot. Az üssük, üssük, hátha befutunk jellegű történet, ami ebben a zenekarban már abszolút nem mérvadó. Ezt a zenekart csak azért csináljuk, mert szeretjük csinálni. Ez egy szerelemzenekar, nagyon könnyen tudunk együtt dolgozni, nagyon jó közöttünk a kémia, ez a legfontosabb számunkra. Nincsenek már mesebeli elvárásaink. Ha jönne egy lehetőség, élni fogunk vele, de nincsen tudatosan felépített marketing és évi ötven koncertes turnéterv.
Miklós: Ebben nem is vagyunk érdekeltek. Már a zenekar indulásakor megbeszéltük, hogy nem akarjuk magunkat szarrá koncertezni. Inkább jobban megválogatjuk a helyeket.
András: Nem a hagyományos utat követjük, talán a promócióval foglalkozunk a legkevesebbet. Felvettük ezt a lemezt, nekünk nagyon tetszik, március óta ott ült a polcon, ha már úgy jártunk, hogy első körben biztos ajánlatot nem kaptunk, kihoztuk így. Hadd hallják az emberek, amit csináltunk.
Meddig lehet egy zenekart szerelemből csinálni, lesz egyáltalán következő Hegy lemez?
András: Jó kérdés… Én nagyon élvezem ezt a fajta szabadságot. Ahogy Atesz is mondta, élvezzük. Teljesen mindegy mennyi kihagyás után jövünk össze, egy-két próba után már jönnek is a dalok. Ez a zenekar mozgatórugója, nem hiszem, hogy a jövőben megszűnne ez az érzés. Mindenkinek ott van a munkája, magánélete, ami lehet, hogy lelassítja a működését, de szerintem a következő lemez csak idő kérdése.
Miklós: Az elmondottak alapján ez a zenekar egy sokadlagos dolognak tűnhet, de ez nem így van, nagyon is fontos nekünk. A hármunk között lévő kapcsolat és kémia erre alapul. A mi személyes kis világunkban ez a zenekar dominál, attól nem kell félni, hogy nem lesz. Ezt a zenét elsősorban magunknak csináljuk, csak ez után jön az, hogy a világnak is megmutassuk. Tehát ez egy nagyon is stabil dolog az életünkben.
Említés szintjén szóba került egy norvég projekt, tavaly szeptemberben fel is léptetek a kristiansand-i Vivid fesztiválon, ezt hogyan sikerült leszerveznetek?
András: A norvég projekt még elég képlékeny, kicsit korai lenne beszélni róla, de mindenképp kapcsolódik a koncerthez. Erről a fesztiválról egyébként napokat tudnánk beszélni, mind zeneileg, mind eseményként nagyon meghatározó élmény volt. Egy magyar léptékkel is kisebb, 250 főre tervezett fesztiválról beszélünk, amit valami olyan elképesztő szintű odafigyeléssel és szeretettel csináltak meg, mintha százezer embert vártak volna. Hozzánk is ugyanúgy viszonyultak, mint a főzenekarként fellépő Caspian-hoz, akik Post-Metal körökben az egyik legnagyobb zenekar. Egészen megdöbbentő volt az egész légkör, és ahogy fogadtak minket.
Mikor várhatóak konkrét koncertdátumok?
Attila: Nem mostanában, úgy hozta az élet, hogy a zenekarból most ketten is szülési szabadságra megyünk, ráadásul egy kicsit elcsúsztatott időben, októbertől egészen nyárig nem leszünk túl aktívak. Lehet, hogy ebből a szempontból egy kicsit furcsának tűnhet a lemez megjelenési időpontja, de úgy gondoltuk, hogy addig legalább van mit hallgatni. Tehát szerintem a jövő év elején kezdjük majd a koncerteket lebeszélni.
