Szinte napra pontosan egy éve a saját Facebook oldalán, illetve a zenekari Facebook oldalán tette közzé az Accept basszusgitárosa, Peter Baltes, hogy kilép a zenekarból. A legendás német metal banda korai felállása 1976 környékén stabilizálódott, és Peter azóta mindig is tagja volt az Acceptnek, mármint az aktív időszakokban (1976-1989, 1992-1997, 2005 és 2009-től mostanáig). Az idén éppen 60 éves Baltes nem indokolta a döntését, amelynek következtében az Acceptben már csak Wolf Hoffmann gitáros maradt az őskorszakból.

Peter Baltes basszusgitáros utódja pedig egy német zenész lett, Martin Motnik, aki korábban olyan csapatokban játszott, mint a Darkseed és a The Roxx, illetve a Code Of Perfection, de turnézott Uli John Roth-tal is.

Jövőhéten a teuton metal alapcsapata két koncertet is nyom Észak-Amerikában, ez pedig azt idézte elő, hogy kicsit ismét „belenyúljanak” a felállásba. Ezúttal egészségügyi okokat kell nézni, ugyanis Uwe Lulis gitárosnak egy évtizeddel ezelőtt volt egy csaknem végzetes motorbalesete, amelynek következményeit még ma is kihatnak a zenészre, és egy újabb műtétje miatt nem játszhat a csapattal. A bulikon Philip Shouse (Ace Frehley Band, Gee Simmons Band) gitározik majd, aki az idei Symphonic Terror turnén is kisegített Uwe helyén, és az Accept mostantól hivatalos tagnak tekinti az amerikai zenészt. Uwe Lulis a felépülése után tovább turnézik majd a csapattal, várhatóan már decembertől, így onnantól három gitárossal nyomja majd a német metal legenda.