Soulwake – Megjelent a budapesti banda bemutatkozó EP-je
Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el szerkesztőségünkbe bemutatkozó levelét. Ezt tette a budapesti Soulwake zenekar is, akik január 26-án jelentették meg Menni fog című bemutatkozó kiadványukat.
„A Soulwake első EP-je amely a 'Menni fog' címet kapta, mely egyben a zenekar első saját számának címe is. Ez inspirált minket arra, hogy érdemes csinálni, újabb dalokat írni: mondhatni ez indította el bennünk a lendületet.
Az együttes neve, a "lélek ébredése", olyan dolgokra utal,...
Zoli Band – Téglás Zoli magyar muzsikusokkal folytatja a...
Téglás Zoli a világ egyik legismertebb magyar rockzenésze, amolyan igazi hardcore hungarikum, akinél régóta nem csak huszonnégy órából áll a nap, hanem legalább a háromszorosából. Az Ignite énekes szólócsapata, a nyugisabb vizeken evező Zoli Band újra mozgásba lendült, ráadásul csupa magyar muzsikussal. Zoli mellé felsorakozott Lukács Peta gitáros (Bikini, Peta), Horváth István basszusgitáros (ex-Blind Myself gitáros), Szolga Józsi - gitár (ex-Idoru énekes) és Mihalik Ábel dobos (ex-Kiscsillag). Első közös...
Zenélt, Adományozott, Tankcsapdát is játszott a Metallica
Azzal kezdeném, hogy nálam a Metallica sosem volt benne a TOP 10 zenekar listájában, talán még a TOP 20-ban sem, de amikor a LiveNation bejelentette tavaly márciusban, hogy jönnek, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. 2017 március 24-én bekészítettem a bankkártyámat, és pontban tíz órakor elkezdtem vadul verni az F5 billentyűzetet, hátha beenged a rendszer az online jegyiroda. Sikerrel jártam, megvettem a szükséges jegyeket, így nem volt más hátra mint türelmesen kivárni...
Frozen Crown – Új felállással készült el a harmadik...
Január végén jelentette be az olasz power metalos Frozen Crown, miszerint három alapító tag - Alberto Mezzanotte dobos, Filippo Zavattari basszer és Thalía Bellazecca gitáros - elhagyják a zenekart, hogy a zavaros 2020-as év után inkább saját projektjeikre koncentrálhassanak. Az alapító gitáros és dalszerző, Federico Mondelli és a felesége, Giada Etro énekesnő nem sokáig vacakoltak, rövid időn belül megtalálták az utódokat. Fabiola “Sheena” Bellomo érkezett a gitárosi posztra, Francesco...
Az Acid Empire nyerte a II. KMM Tehetségkutatót.
Tegnap lezárult a Kill Monday Management tehetségkutatója az Analog Music Hallban. A második vad, még az előzőt is felül múlta. Nem csak a zenei produkciók erősödtek, de a kivitelezés és a lebonyolítás is elsőosztályúra sikeredett. Volt szerencsénk ott lenni egy elődöntőben is mint zsűri, és természetesen a döntőt sem hagyhattuk ki, hiszen a bejutó négy zenekar már önmagában is remek szórakozást ígért. A kísérő programok pedig csak emeltek az...
Lucky Gentlemen – Új dal a Jurásek-testvérektől : How...
A Csolnokról származó Jurásek tesókról legutóbb egy hónapja írtunk. Akkor az egykori Stainless Steel zenekar Wigant című első nagylemezének 20. évfordulója volt az apropó, hiszen a csapat elkészítette az album Farewell című dalának új változatát. A felvételen narrátorként Trent Willmon, amerikai countryénekes működött közre.
A csolnoki Stainless Steelt a ’90-es évek második felének underground heavy metal felívelése hozta fel, a Wigant az első nagylemezük volt 2000-ben, amelyet később még két...
Megjelent a Tudósok új lemeze!
Nagyon jó hírem van: megjelent egy kegyetlen lemez, nekem az eddig legkedvesebb Tudósok album, mert amellett, hogy változatlanul elmebeteg, zsigeri, sikolyszerűen őszinte vagy éppen álmos, gyomron-vágóan őszinte és kritikus, egyben csodálatosan hallgatható és táncolható is. Ha nem ezt veszed meg a szeretteidnek ajándékba, s ezek után nem jársz Tudósok koncertre, akkor magadra vess, én szóltam.
Az Akkor is nevetek lemez eléggé furcsa körülmények között született. Amikor hétfő reggelente a normális...
Mr. Fotel-Rocker – új Alcohol videoklip érkezett Ambrus Zoltánnal...
A Rock FM-en debütált új dallal és hozzá készült videóval jelentkezett az ALCOHOL zenekar. A Mr. Fotel-Rocker dalhoz javarészt Crazy Mama Pubban forgatott videót a zenekar-főnök Tóth Sándor “Csövi” forgatókönyve alapján Vörös Renátó készítette, főszereplője pedig az Irigy Hónaljmirigyből ismert ex-Alcohol tag AMBRUS ZOLTÁN, aki mellett feltűnik KITT, a Knight Rider sorozat ikonikus szereplője, akinek a tökéletes mása elevenedik meg a klipben, Zoli pedig vezeti is, valamint a dalban vokálozik SCHROTT...
Ozirisz – Elhunyt a kiskunhalasi banda egykori dobosa, Lakatos...
Elhunyt Lakatos Gábor “Musztafa”, az Ozirisz együttes egykori dobosa, alapítója. A mindig vidám, jó kedvű dobos életének 51. évében, kedden este hagyta itt a földi színpadot.
A kiskunhalasi születésű zenész -aki 1991-ben költözött Kalocsára -, számos produkcióban szerepelt, élete volt a zene. 1985-től a kiskunhalasi To You, 1988-tól az Ozirisz, 1993-tól a kalocsai Strange Brew, 1996-tól az Xtrabizarr, 2002-től a Bizarre, 2004-től a Clippers Rockabilly zenekarban ütötte a bőröket. 2013-tól...
Vándor (Lord tribute zenekar) – Bemutatkozó koncert jótékonykodással –...
Az év elején az Orfeus zenekar tagjai gondoltak egy nagyot, és alapítottak egy Lord tribute zenekart. Nem is nagyon tétlenkedtek sokáig, hiszen Youtube csatornájukon számos nóta megtalálható már.
Március 16-án, a győri Kate’s Music Pubban kerül majd sor a bemutatkozó koncertre, és az eseményhez kapcsolódik egy jótékonysági akció is. Egy belépőjegyet 10 ezer forintos kikiáltási árral bocsájtanak akcióba, melyre 1000 forintos licitlépcsővel lehet majd licitálni. A végső árból befolyt összeget...


















