Téglás Zoli a világ egyik legismertebb magyar rockzenésze, amolyan igazi hardcore hungarikum, akinél régóta nem csak huszonnégy órából áll a nap, hanem legalább a háromszorosából. Az Ignite énekes szólócsapata, a nyugisabb vizeken evező Zoli Band újra mozgásba lendült, ráadásul csupa magyar muzsikussal. Zoli mellé felsorakozott Lukács Peta gitáros (Bikini, Peta), Horváth István basszusgitáros (ex-Blind Myself gitáros), Szolga Józsi – gitár (ex-Idoru énekes) és Mihalik Ábel dobos (ex-Kiscsillag). Első közös daluk a Falu végén kurta kocsma című Petőfi-vers átdolgozott szövegére épülő Kocsmárosné, amelynek létezett már egy 2014 végi felvétele is. A dal korábbi verziója 2014 decemberében debütált az MR2 Petőfi rádió Kultúrfitnesz című műsorában. A felvételek Los Angelesben és Budapesten, a Magyar Rádió legendás 8-as stúdiójában zajlottak. A magyar származású énekes olyan zenésztársakkal dolgozott együtt a felvételen, mint a Paul Ill (bass, Billy Ward, Christina Aguilera, Tina Turner, Courtney Love), a Grammy-díjas gitáros Randy Ray Mitchell (Matt Sorum, Billy Bob Thorton, John Waits, Donna Summer), vagy Dan Potruch (gitár, Joe Perry band), Steve Taylor (Hammond orgona, Jackie Green band), és Reinder Oldenburger (gitár, Keith/Mina Caputo).
Zoli Band – Téglás Zoli magyar muzsikusokkal folytatja a nyugisabb vizeken evező zenekarát
0

Friss hírek
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Antik Krisztus Szupersztár -Marilyn Manson koncerten jártunk
A legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a kamaszkorom volt életem legszebb időszaka. Rohadtul értelmetlennek láttam azért küzdeni, hogy a szép jövő reményében beintegrálódjak egy...
Egy hét múlva itt a Nevermore
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a...
Brutális dupla koncert a Barba Negrában!
Még hogy nincs egy komoly nyári metal fesztivál idén itthon? Na, fogjátok meg a sörünke!!
A Summer Hell nem 1 fesztivál - csak 2 nap tömény(telen)...
10 nap múlva ismét Malmsteen mester érkezik Budapestre
Telt házas, 2025-ös koncertje után idén ismét a budapesti MOM Kult színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves turnéjáról nemrég...










