Tegnap lezárult a Kill Monday Management tehetségkutatója az Analog Music Hallban. A második vad, még az előzőt is felül múlta. Nem csak a zenei produkciók erősödtek, de a kivitelezés és a lebonyolítás is elsőosztályúra sikeredett.  Volt szerencsénk ott lenni egy elődöntőben is mint zsűri, és természetesen a döntőt sem hagyhattuk ki, hiszen a bejutó négy zenekar már önmagában is remek szórakozást ígért. A kísérő programok pedig csak emeltek az este színvonalán.A négy fellépő, sorrendben az Acid Empire, a Plebs, a Devoid és a Nular voltak. A minőségi zsűri pedig a Veres Gábor /WMD/, Kátai Tamás /Thy Catafalque/, Tanka Balázs /Turbo/, Fodor Judit /H-Music Hungary/ és Prepelicza Zoli a Lazarvs zenekarból voltak. Első perctől kezdve az utolsóig egy felfokozott hangulatú remek este volt, ahol rengeteg vendég és zenész győződhetett meg arról, hogy a hazai undergound zenei utánpótlása igenis létező fogalom.

A négy remek, rövidebb koncert és a zsűri értékelésiéi után, amíg a döntőbírák elvonultak megvitatni a látottakat, a közönségszavazásé és két extra produkcióé volt a főszerep.
Előbbin a nagyérdemű amellett tehette le a voksát, hogy a teljes tehetségkutatón belül fellépett zenekarok tagjai közül kiket látott a legjobbnak saját hangszerén. Ennek az eredménye a következőképp alakult:

A legjobb énekes: Pocsai Zsolt (INERCY)
A legjobb gitáros: Zoli Macher (Devoid)
A legjobb basszusgitáros: Móricz Dávid (Long Live The Martyr)
A legjobb dobos: Dávid Sárszegi (PLEBS_zenekar)
 
A két extra fellépő a Fülelős srácok vadiúj zenekara a Scage volt, illetve a főszervező Gerő András új bandája az Auraleak. Még szerencse, hogy ők nem neveztek, mert lehet még most is ott ülne a zsűri és a végeredményen tanakodna, ugyanis a két plusz koncert sem hagyott kívánni valót maga után. Tökéletes szórakozás volt az eredményt váró rengeteg embernek. Biztos vagyok benne, hogy mind két banda előtt még remek jövő áll.
 
Este 11 óra magasságában aztán már tényleg nem maradt más hátra, minthogy a szervezők és a zsűri kihirdesse az eredményt amire már mindenki várt.  Négy remek produkciót láthattunk, rengeteg kiváló  és elhivatott  zenésszel, de muszáj volt egy sorrendet felállítani ami végül így alakult:
 
A díjak átadása és a közös fényképezkedés után aztán pedig indulhatott a hajnalig tartó móka, italozás és beszélgetés.

A Kill Monday Management második tehetségkutatója, ahogy az első is, ismét jelesre vizsgázott. Nem kétséges, hogy a harmadik is arra fog, hiszen már ígéretet kaptunk a szervezőktől, hogy a széria folytatódik. Jövőre is ott találkozunk.

 
Borítókép: Pintér Judit