Satyricon – Vörös Attila lett a norvég banda állandó...

Strength Of Will – Blink Of An Existence címmel 2016. december 15-én jelent meg az ex-Leander Rising és Nevermore gitáros Vörös Attila első szólóalbuma. Azt eddig is tudtuk Attiláról, hogy nem az a pihenős, lábát a semmibe lógatós típus, de sok esetben nem győzzük kapkodni a fejünket, hogy mennyi bandában tűnik fel. Arról már korábban is beszámoltunk, hogy Attila a power metal legenda Sanctuary nyári fesztiválturnéján is kisegít, arra azonban...

Kárpátia – Jogerős ítélet született: Petrás János három évig...

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9000 lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és 3 évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia együttes énekesét – számolt be a december 27-i ítéletről a Csíki Hírlap. A per 2016-ban kezdődött, a bíróság tavaly júliusban hozott elsőfokú ítélete elmarasztalta Petrás Jánost, ezért a védőügyvédje a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fellebbezett. Tavaly év végén az ítélőtábla a fellebbezést elutasította, az ítélet így jogerőssé...

Ezzel a dalcsokorral turnézik a Megadeth jelenleg.

Alig egy hónap és Budapestre jön a BIG 4 egyik tagja, a Dave Mustaine vezette Megadeth. A thrash alapvetés jelenleg latin-amerikai turnéját fejezi be. ha ugyanezt, vagy nagyon hasonló listával érkezik a zenekar, akkor biztos, hogy bivaly erős, a legnagyobb slágerekre koncentráló szettet kapnak azok akik kilátogatnak a Barba Negrába. A CONCERTO Music bemutatja: MEGADETH - Crush The World Tour '24 2024. június 9., kapunyitás 18:00, BARBA NEGRA * Jegylink: https://jegy.rock1.hu/megadeth_20240609 * Jegyárak:early bird: 15.900...

Alvin és a Mókusok – Nyolc év kihagyás után...

Április óta lehetett tudni, hogy tagcsere lesz az Alvin és a Mókusok zenekarban, de a váltást ez idáig olyan jól titkolták, hogy a teltházas Barba Nergrás bulin sem lehetett tudni ki lesz a távozó. Mára kiderült, hogy Szirota Márió dobos hat év közös zenélés után távozik a zenekarból. Helyére pedig 8 év kihagyás után visszatért a csapatba Figula Gergő. Alvinék már gőzerővel próbálnak, ugyanis az új-régi felállású Alvin és...

Elhunyt Szitás Zoltán, Vörös István zenésztársa

Október 6-án, kora reggel rövid lefolyású súlyos betegség után elhunyt Szitás Zoltán basszusgitáros, aki a '80-as években az EKG, 1997-től az Amulett, majd a 2000-es évek legeleje óta a Prognózis főnökének, Vörös Istvánnak a szólózenekarában játszott. „Zoli már a ’80-as években, az EKG zenekar gitárosaként többször is fellépett előttünk. 2001 tavaszától csatlakozott hozzánk, és a mai napig oszlopos tagja volt a csapatnak. Az utóbbi egy évben már többször gyengélkedett. Június...
Retek

Élet “A” zenekar után – Ratkai ‘Retek’ Miklós

Újonnan elindított rovatom első szereplője az a Ratkai Miklós „Retek”, aki az Exitből exportálódott a sok szempontból is legendás Akela kultúregyüttesbe annak idején. :) Mindig zenélt, sosem pihen, később még sok helyen ütötte a bőröket, de hogy azóta mi történt vele, meséljen róla Ő. RockVilág.hu: Mi történik Veled mostanában, Retek? Ratkai "Retek" Miklós: Hál' Istennek zajlik az élet. Van egy AC/BC nevű, nem mondom meg mit játszunk... :-) ....

Dalriada: Magvető – Interjú a lemezmegjelenés apropóján

Új stúdióalbum - és minden, ami mögötte van... Magvető címmel május 23-án lát napvilágot a tavaly 20 éves születésnapját ünneplő Dalriada legújabb nagylemeze, az eddigi leghosszabb kiadványmentes időszak után.  Ízelítőnek 4 előzetest már kaptunk a 9 dalt tartalmazó korongról, és időközben merült fel, hogy miért ne készíthetnénk egy interjút még a megjelenés előtt? Mindezt legkönnyebben az eleve egyik kedvenc interjúalanyunkkal oldottuk meg. Szabó Gergely “Szög” készségesen felelt a kérdésekre egy relatív...

Hollywood Vampires – Alice Cooper, Joe Perry és Johnny...

Június 21-én jelenik meg a Hollywood Vampires második albuma, mely a Rise címet kapta. Az earMUSIC gondozásában érkező lemez a második az Alice Cooper, Joe Perry és Johnny Depp felállású zenekartól. A 2015-ös bemutatkozó album folytatásának producere Tommy Henriksen volt és a lemezen elsősorban új dalok találhatóak, ezúttal mindössze három feldolgozás készült: Heroes (David Bowie), People Who Died (Jim Carroll Band), You Can't Put Your Arms Around A Memory...

EDDA Művek-RETRO II december 28-án az Arénában

Az EDDA Művek 2021 decemberében visszatér az Arénába! A legendás rockzenekar egy hatalmas bulival zárja az évet, természetesen a nagy slágerekkel és meglepetésekkel is készülnek. Ha van rockbanda, akinek dalain és lendületén nem fognak sem az évtizedek, sem a világ változásai, az az Edda Művek. Megszámlálhatatlan mennyiségű koncerttel, szakmai díjjal és több millió eladott albummal a háta mögött a zenekar a hazai zenei élet megkerülhetetlen szereplője. Budapesti nagykoncertjeik mindig kiemelt...

Gót romantika, finn precizitás és francia extremitás- Rockmaraton második...

Második napjával folytatódott a XXX. Rockmaraton fesztivál. Az első nappal ellentétben most kicsit megfontoltabban vettem szemügyre a koncerteket. Nem rohangáltam a három színpad között mint valami futóbolond, ha nem ha valami lekötötte jobban a figyelmem , akkor akkor is végignéztem, ha esetleg emiatt másról lemaradtam. Szerencsére most sem volt szükségem pulóverre, ellenben ha nem volt nálam mindig egy üveg víz, akkor gyorsabban égtem volna szenesre mint Anakin a Sith-ek Bosszújában....

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...