Második napjával folytatódott a XXX. Rockmaraton fesztivál. Az első nappal ellentétben most kicsit megfontoltabban vettem szemügyre a koncerteket. Nem rohangáltam a három színpad között mint valami futóbolond, ha nem ha valami lekötötte jobban a figyelmem , akkor akkor is végignéztem, ha esetleg emiatt másról lemaradtam.

Szerencsére most sem volt szükségem pulóverre, ellenben ha nem volt nálam mindig egy üveg víz, akkor gyorsabban égtem volna szenesre mint Anakin a Sith-ek Bosszújában. Ki így tett, ki meg a három liter sör plusz tüske kombót választva hevergetett az árnyékban miközben a Metal.Hu színpadon az Atrox Trauma kegyetlen tempójára ment a tánctér portalanítása. Utánuk a Dying Wish  dallamosabb bólogatását szemléltük tovább, az időközben megtalált rég nem látott ismerőssel, még háttérből egy fa oltalmat nyújtó árnyékából.

Majd az egyik személyes kedvenc Mirror koncertjére már a sátor alá merészkedve bólogattuk haverokkal végig a #mérgesgyerekek koncertjét. Következett egy erős tempó gyorsulás és előbb az Angerseed death metál  pokla pörgette fel még jobban  a ritmust, majd a Nest of Plagues kapcsolta a hosszúhajú rajongókat instant ventilátorrá.  Veres Gáborék a Watch My Dyingból előbb klipet forgattak fel-alá masírozgatva a fesztivál területén, majd ismét bebizonyították, hogy miért is ők az egyik legjobb és legkreatívabb hazai underground zenekar. Talán rajtuk volt a legnagyobb a nézőtérben az egy négyzetméterre jutó bólogató zenészek és zeneipari dolgozók száma.

A Borsodi nagyszínpadon közben Nagyfi Laci és az Omen rúgta be a súlyos heavy metal gépezetet, majd az Alvin és a Mókusok tartott átmozgató edzést az odaseregletteknek.  Visszatértem a Metal.hu Arénához ahol Bob Macuráék hozták el a hazai gothic-doom világ legjelentősebb dalait a Nevergreennel. Fun Fact: Habár a nevük Nevergreen színpadi megjelenésben a rájuk vetített fények 99%-ban mindig zöldek.  Utánuk Franciaország legextrémebb exportcikke az Igorrr lépett a deszkákra. Gautier Serre egyszemélyesnek, indult, majd zenekarrá kinőtt projektje, egyszerre dolgozik az elektronikus zenével, a black, a core és a death elemekkel, na meg a női szopránnal kiegészített komolyzenei témákkal. Behatárolhatatlan, de épp ezért egyedi. Na ilyet nem látsz mindenhol..

Közben belelestem és fotóztam kicsit Halász Feriék koncertjébe. A Depresszió is azt a tábort erősítette, akik úgy gondolták az első sorok fázhatnak, és egy kis pirotechnikával még befűtöttek a jelenlevőknek. Majd korunk egyik legnagyobbat futó power metál formációja, a finn-görög-magyar tagokkal kilenc éve útra kelt Beast in Black  hozott egy igazi gitárharmóniákkal teletűzdelt galoppozó metált a Borsodi Nagyszínpadra.

Sajnos, ahogy az első napon is, így tegnap is sikerült a Metal.hu színpadnak egy kis csúszást összeszednie, így a Cavalera tesók koncertjéből semmit sem láttam. Azzal vigasztaltam magam, hogy tavasszal a Dürer Kertben viszont nagyot ment Max és Igor, így valószínűleg most is, én azonban a Hell színpadon kezdő Helsinki Vámpírokat, azaz a The 69 Eyes-t választottam. Már csak azért is mert Jirky69 és zenekara mindig az első számú kedvencek között olt nálam. Elegáns gothic rockjuk még sosem okozott nekem csalódást, ahogy most sem. Bár a hangzás közel sem volt tökéletes,  Jirky-ék fekete romantikája most is odaláncolt a színpad elé. Bebizonyították, hogy egy hűvös, finn,  gothic zenekar is el tudja magát adni egy forróságtól perzselt fesztivál nagyszínpadán.

Ahogy lecsengett az örök klasszikus Lost Boys záróakkordja már indult is a Borsodi színpadon a nap headliner koncertje az Amorphis. Igazából újat nem tudok róluk mondani. Nem véletlen ők a melodic-death talán legjelentősebb képviselője. Zeneileg és produkció szempontjából is abszolút nagypálya. Ráadásul mindegy, hogy egy kis klubban játszanak / Novemberben Athénban volt szerencsém őket egy ilyenben látni/, vagy egy ekkora mosnturm fesztiválszínpadon mint tegnap. A teret mindenhol ugyanúgy tudják betölteni.  

Az Amorphis után még elcsíptem a brit extrém metál alapvetés Carcass utolsó pár dalát, és nem kellett csalódnom abban amit előre sejteni lehetett: A Bill Steer, Jeff Walker páros még most is gyilkos tempót diktál.

Élményektől és emlékektől feltankolva indultam el haza, de nem gondoltam volna, hogy a nap legnagyobb ledöbbenése még csak ekkor vár rám: A Nuskull-os kolléga Völgyesi Ádám rockdiszkójába csöppentem kifelé menet. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen eseményen lehet Opethből Ossiant keverni. A kolléga bebizonyította, hogy lehet.. Bravó.

Ma pedig már  a harmadik nap vár ránk. Érkezik a fesztivál igazi szupersztárja, a heavy metál legnagyobb alakja a Judas Priest. Mellettük pedig lesz Tyr, Annisokay, Hypocrisy és Moonsorrow is. Na meg még sokan mások.

Beszámoló és képek: Pásztor Csaba
A nap további fotói IDE KATTINTVA érhetőek el.

Kapcsolódó cikkekTöbb ettől a szerzőtől