Új stúdióalbum – és minden, ami mögötte van…
Magvető címmel május 23-án lát napvilágot a tavaly 20 éves születésnapját ünneplő Dalriada legújabb nagylemeze, az eddigi leghosszabb kiadványmentes időszak után.
Ízelítőnek 4 előzetest már kaptunk a 9 dalt tartalmazó korongról, és időközben merült fel, hogy miért ne készíthetnénk egy interjút még a megjelenés előtt? Mindezt legkönnyebben az eleve egyik kedvenc interjúalanyunkkal oldottuk meg.
Szabó Gergely “Szög” készségesen felelt a kérdésekre egy relatív hosszúra sikerült, de tartalmas beszélgetés során.
Az új album esetében ezúttal miért pont a “Magvető” címre esett a választás?
Folytatva a Dalriada-hagyományokat, az albumcímek a hónapok régies, székely-magyar naptár szerinti elnevezéséből erednek.
Mondjuk két lemezzel ezelőtt kivételt tettünk az augusztussal, ami hivatalosan Új kenyér hava, de legyünk őszinték, a “Nyárutó” azért jóval metálosabban hangzik, nem? (nevet)
Most tartunk októbernél, szóval aki nem hiányzott túl sokat matekóráról, az könnyen kiszámolhatja, hogy két hónap maradt hátra.
Nos, hogy az Enyészet és az Álom után mi várható, az a jövő zenéje…
Ja, tényleg, még egy kivétel akadt a sorlemezeket tekintve, az Arany-album, ami ugye nem egy hónapelnevezés, hanem Arany János verseinek átiratait tartalmazza.
Mi alapján választottátok ki, hogy előzetesen mely dalok jelenjenek meg, és melyik kapjon videóklipet? Ugye elsőnek érkezett a “Jó remény”, majd ezt követte a “Holló”, és végül a “Hű szívvel valónak” érkezett.
Utóbbi pont ma, talán épp az interjúnk alatt jön ki.
Amint minden dal elnyeri a szinte végső, de még nyers, demo szintű formáját, akkor elkezdődik egy közös agyalás, ötletelés:
“Hű, én ezt el tudom képzelni klipnek! Hű, én meg nagyon nem! Hű, ez inkább albumdal! Hű, ezt meg élőben játszanunk kell!” ésatöbbi…
Mindenesetre ez általában nem egy túl hosszú folyamat, különböző szempontok alapján mérlegelünk, aztán hamar dűlőre jutunk, meg szerintem Andris sokszor már az adott dal írása közben érzi, hogy abból bizony klip lesz.
Ezúttal még a Hollón gondolkodtunk, végül arra jutottunk, hogy arra legyen egy animációs klip, a mondanivaló és a vizuális tervek / lehetőségek szempontjából pedig leginkább a “Jó remény” működhetne Mihasznáékkal. Számomra a klip amúgy egyenes folytatása az Áldásnak, több szempontból is: zeneiség, szövegvilág, képi megjelenítés / effektek / vágások, szimbolizmus, hangulat, és nem utolsó sorban Lauráék kis/nagyfia (és tehetséges zongoratanítványom!), aki igazából mindkét klipnek a főszereplője: míg az Áldást az ő születése ihlette, addig a Jó reményben már ő is látható.
Rátérve a többi számra: manapság egyre fontosabb (bár mindig is az volt), hogy lehetőleg minél több dal kijöjjön egy lemez megjelenése előtt. Így lehet hosszabb ideig fenntartani az érdeklődést és “optimalizálni” a promóciós időszakot, szóval a kiadónk, a H-Music azt javasolta, hogy még legalább két dal kéne.
Úgy éreztük, hogy a “Jó remény” után – ami egyfajta kvintesszenciája a Dalriada zenéjének – jöhetne egy fokkal súlyosabb, nyersebb, power metalosabb tétel, amire már eleve terveztünk egy animációs klipet, szóval kézenfekvő választásnak bizonyult. Meg hát már maga a cím is elég metal, nem?
Viszont a folkos jelleg itt nem igazán érezhető, ezt ellentételezvén gondoltunk a “Hű szívvel valónak” előzetes megjelentetésére, ami viszont folk metal a javából. Meg egyfajta tisztelgés a mi legbrutálisabb dobosunk, Monesz kiváló pálinkái előtt! (nevet)
Ezúttal talán kevésbé “folk”, inkább metalos a lemez. Persze megmaradtak a népi elemek, a hegedű például olykor elég fontos szerepet kap.
Így van. Talán a dalok felében lehet hegedű, bár jobban átgondolva ez biztosan nem igaz, mivel a kilencnek nincs fele (ha csak az egész számokat nézzük), szóval legyen négy a megoldás.
Ahol hallható hegedű, ott gyönyörűen kiszól és főszereplőként tündököl – főtémákban, egy-egy versszakban, itt-ott pedig szólót játszva. (Köszönjük Attila!)
Viszont több népi hangszer nincs is a lemezen. Semmiképp sem szerettünk volna a dalokba beleerőszakolni népi hangszereket csak azért, mert “hú, folk metal, basszus, kéne még ez-az”. Meg amúgy sem úgy működünk, hogy bárkinek meg akarunk felelni. Max. önmagunknak. Úgy gondoltuk, hogy nincs szükség több népi elemre és hangszerre, nem éreztük szükségességét. Hangulatát tekintve a Magvető talán ezért is hasonlít jobban a korai Dalriadára – persze valahol egyenes folytatása az előző két anyag stílusának is.
Az Arany / Ígéret / Napisten korszakban volt legerősebb a folkos vonal, azóta – ha jobban belegondolok – albumról-albumra fokozatosan kerül a háttérbe, bár nem érzem úgy, hogy koncepciózusan, egyszerűen így alakul. Aztán ki tudja, legközelebb lehet kijövünk egy Arany-album 2. résszel, és Susu (Sulyok Adrián, basszusgitáros) mehet szabira, mert végig nagybőgő lesz helyette! (nevet)
Végeredményben azt mondanám, hogy ez egy igen könnyen befogadható és nagyon szerethető lemez.
Ez is volt a célunk, hogy könnyen befogadható legyen. Nem kívántuk túlvariálni a dolgokat. Ha például végigmegyünk a teljes diszkográfián, egyre érettebb és kevésbé túlagyalós a zene. Egyszerűen letisztultabb.
Koherens és egységes, vérbeli dalokkal. Talán csak a Végek énekénél gondoltuk, hogy albumzárás gyanánt játszadozzunk kissé, főleg, hogy ezúttal nincs különálló outro (sem intro). A záró másfél percben hallható két eltérő stílusú zongoraszóló, egy epikus gitárszóló, akusztikus betétek (Kovács Geri barátunk érdeme) vagy épp a fő énektéma gitárváltozata, és mindez egyfajta reménykeltő, pozitív hangulatot árasztva.
A billentyűs hangszerelésben ezúttal is próbáltam arra koncentrálni, hogy a refrének kivétel nélkül nagyot üssenek. Ehhez az kell, hogy szépen felépüljön a zene, pl. szellős zongoratémákból egyszer csak berobbanjon a sűrű kórus- és/vagy vonósszőnyeg, ami a háttérben kellően megtámasztja és kiemeli a már önmagában is ultraepikus énektémákat, így még erősebben hat az emberre, segítve és megkönnyítve a zene felhőtlen átélését.
Egy eléggé erős változás is érte a zenekart Pisti távozásával. Ezt hogyan éltétek meg, miként tudtátok kezelni?
Nos, Pisti (Molnár István) a 2008-as Szelek turné óta egészen tavalyig, azaz 16 éven át volt oszlopos tagja a Dalriadának – mind emberileg, mind zeneileg fontos részét képezte a zenekarnak. Az élete azonban egy olyan fordulóponthoz ért, ami miatt meg kellett hoznia ezt a nehéz döntést. Sajnáltuk, hogy így alakult, azonban továbbra is jó kapcsolatot ápolunk vele. Néhanapján még belinkeli nekem valamelyik jazz zongoraművész legújabb agymenését, csak hogy elgondolkozzak a saját zenei karrierem értelmén. (nevet)
Ellenben Susu könnyen beilleszkedett. Nálunk talán még fontosabbak az emberi, mint a zenei szempontok, ezért sem érdekelt minket túlzottan, hogy alapvetően ő egy gitáros, méghozzá abban a Vesztegzárban, ahol a mi Moneszünk dobol…
Szó mi szó, 8 másodperc gondolkodás után elvállalta, és hamar kiderült, hogy a basszusgitárral sem lesz gondja, sőt! Csudamenő dolgokat művel a lemezen!
Az ismeretségünk pedig visszanyúlik pár évre, hisz néhányszor fotózott minket, illetőleg a basszusgitáros-lét mellett már most tevékeny részese a csapatnak más vonalon is: Pénzes Balázs (Grafit és Hamu) alkotását tovább gondolva ő rakta össze a Holló klipjét. Ja, és főállásban fogorvos. Egy igazi polihisztor, kéremszépen! (nevet)
És itt meg lehet említeni még egy Vesztegzár-kapcsolatot, hiszen volt, aki roadolt nálatok – jómagam is tapasztaltam…
Hát igen… Ez egy igazi Dalriada/Vesztegzár-család, ami egyre erősebbé válik – lassan mehetek billentyűzni hozzájuk! (nevet)
Vissszatérve, akit említettél, ő maga az énekes Hökkön Attila “Höki”. Sokszor és sokat segített már nekünk az előkészületekben és a bulik közben. Legfőképp Monesznek, de azért nekem is… Ölellek, Hökikém, ezúton is hálásan köszönöm neked!
Valljuk be, kevés magyar metal zenekar jut ki külföldre. Főleg, ha komolyabb lehetőségekről beszélünk. Gyakoribb, hogy egy-egy kisebb európai klubban vagy rövidebb turnén játszanak, de nagyobb fesztiválokon és koncerteseményeken nem sokan.
Ti kétszer voltatok például a 70000 Tons of Metal-on, de zenéltetek már Japánban, egy vaskos Európa-turnén, kétszer a Masters of Rock-on, vagy épp a Wacken-en. Mindezek meglehetősen jól mutatnak a történetben…
Elég jól, ja. Érdekes dolog ez, főleg a mi esetünkben.
A zenekar a magyarság értékeit, illetve történelmi, irodalmi és mondabeli hagyományait ápolva, magyar nyelven, alapvetően magyar emberekhez szól, és mégis “működünk” külföldön. Sőt, még jobban, mint itthon.
Talán azért, mert egy fokkal különlegesebb a zenénk, mint a “folk metal” műfajba beskatulyázott zenekarok többségének. A magyar nyelv pedig – keverve a heavy/power metal alapú, magyar népzenei, valamint reneszánsz témákkal – mindenképp egyedinek mondható a nemzetközi metal közegben.
Amikor lehetőségünk nyílik fellépni egy-egy ilyen külföldi fesztiválon, akkor mindig óriási élményekkel gazdagodunk – a színpadon és azon kívül egyaránt. Ugyanakkor, sajnálatos módon az utóbbi időben hazánkban kisebb az érdeklődés a zenekar iránt, mint korábban, és egyre kevésbé jut el a hírünk az emberekhez.
Persze ennek több oka is van. Az elmúlt években megváltoztak a közösségi médiafogyasztási szokások, és mi sem vagyunk a legnagyobb huszárok ebben, meg aztán a műfaj sem elég „trendi” vagy „modern” ahhoz, hogy szélesebb körben vonzó legyen. Főleg, hogy zúzunk, mint atom, szóval így nyilván hallgathatatlan, meg a “sátán zenéje” ugyebár… Bezzeg a Góth Tabi! Na jó, inkább nem megyek bele…
Mindenesetre nagy örömmel töltene el, ha a Dalriada zenéje még több emberhez eljutna, mert őszintén hiszem, hogy valódi, tiszta és hiteles magyar kulturális értéket közvetítünk – ellentétben sok olyan előadóval, akiknek tevékenységét álszent politikai vagy vallási állásfoglalások szövik át. Bár a mai társadalmi és közéleti viszonyok között ez talán nem a legkönnyebb út, azonban mi továbbra is azt képviseljük, amiben hiszünk – és ehhez tartjuk magunkat.
Visszakanyarodva a kérdésedre: szerencsére külföldön továbbra is van ránk igény, különösen Csehországban és Németországban vagyunk népszerűek, és persze emellett időnként egy-egy, „ladikos” élmény is beficcen… Meg talán egy turné hamarosan…
Visszatérve egy kicsit az új lemezre: neked van személyes vagy aktuális kedvenced?
Hmmm… Jelenleg talán a „Vér a véredből”. Ami különösen érdekes, mert ez Andris legszemélyesebb dala, ugyanakkor bizonyos szempontból átérzem. Ahogy a szöveg, úgy az ő előadása is mélyen a szívbe hatol, amit a hangszerelés és a zenei aláfestés tovább erősít. Egy igazán kiemelkedő alkotás ez az album közepén, az “A” oldal zárásaként.
A címadó szintén közel áll hozzám. Nem mondanám, hogy a legbonyolultabb szerkezetű szám, azonban tartalmaz néhány érdekes zenei megoldást. Ja és Matyit – ahogy lemezenként legalább egyszer minden alkalommal – újfent megszívattam egy neoklasszikus ikerszólóval. Üzenem neki, hogy elnézést, de hibátlanul megoldotta az általam megálmodott témákat. Kösz, Matykó!
A közeljövőre nézve hogy álltok a tervekkel – főleg az új nagylemez megjelenését tekintve?
Tervek vannak, mint mindig, ennyit erről… (nevet)
Az új lemezbe a szívünket-lelkünket beletettük – és ez mindegyikünkre igaz, hisz ugyebár részt vettem az album felvételein, és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot egymással. Sokat dolgoztunk rajta, a végeredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. Köszönjük Cserfalvi Zoltán “Töfi” kiváló hangmérnöki munkáját, aki talán az eddigi legjobban szóló Dalriada anyagot hozta össze!
Szeretnénk minél több helyre eljutni, ahogy eddig. Nyárra ilyen-olyan okból kifolyólag sajnos nem igazán sikerült bulikat lekötnünk – ha jól tudom, csak a Rockmaraton-on és talán a Tábor Fesztiválon játszunk.
Őszre tervezünk egy hazai kört, ami már szervezés alatt áll, 2026 elejére pedig alakul néhány külföldi hacacáré. Egyelőre ennyit tudok mondani. Ami fix, hogy ha nekem holnap azt mondanák, hogy holnapután indul egy 22 napig tartó nightliner-es turné, akkor állnék elébe!
A bulikon kívül tervben van még egy zenei projekt, de erről többet most nem fogok elárulni.
Ha már említetted, hogy mennyi energiát fektettetek bele a felvételekbe: ez időben nagyjából mennyire mérhető? Hogy nézett ki maga a folyamata? Gondolom nem ültetek össze állandóan.
Nálunk a munkafolyamat nem igazán ilyen összeülős, közös próbálgatós jellegű, hogy a próbateremben ötletelünk, és majd lesz valami (mondjuk anno a Moldvageddon ilyen volt, de az más sztori).
Eleinte Andris mindent feljátszik (gitár), bepötyög (dob, basszus), felénekel, sőt, itt-ott próbálkozik zongoraalapokkal is, persze nem sok sikerrel, de hát az mégiscsak az én dolgom, nem?! (nevet)
Mindenesetre eszement mennyiségű munkát belefeccel már a demozásba is, aztán még mindezt négyzetre emeli a végleges albumfelvétel alkalmával – és itt leginkább az éneksávokra gondolok.
Először 2022 végén vagy 2023 elején hallottam a nyitódal első verzióját, és fel is játszottam belőle néhány részt. Később azonban Andris változtatott a felépítésén, aztán különböző okok miatt jegeltük a demózást. Emellett Pisti távozása is közbeszólt. A dalok viszont folyamatosan íródtak, és végül Susu csatlakozásakor nyerték el végleges formájukat.
Ősszel és télen stúdióztunk, több helyszínen, mivel mindegyikünk rendelkezik otthon egy olyan helyiséggel – vagy legalább egy asztallal, rajta egy géppel -, ahol fel tudja venni a maga részét.
Ami engem illet ez ügyben: nem úgy történt, hogy egyből feljátszottam valamit, és kész. Többször előfordult, hogy a nyolcadik vagy a tizenharmadik vagy a hatvankilencedik zongoratéma tetszett meg igazán. Gyors fejszámolással a befektetett időm simán lehet három számjegyű is órákban mérve. Legközelebb lemérem, na! (nevet)
Szeretném még megemlíteni, hogy az Őszelő óta vettem magamnak egy jóféle kalapácsmechanikás digitális zongorát, ami egy kitűnő ihletforrásnak bizonyult a zongorafelvételekhez. Talán az „Áldás” lemez óta nem voltam ennyire elégedett a billentyűtémáimmal, mint most.
Ezen a ponton Szög visszakérdez:
És neked sikerült meghallgatnod a lemezt? Neked van kedvenced róla? Ha igen, melyik az? Hmmm?
Az utóbbi 3 napban minden reggel meghallgattam az albumot munkába menet, sőt, hazafele is! Egyet nehéz választani, a kedvenceim a “Világos”, a “Magvető”, az “Igyál betyár” és a “Vér a véredből”.
Majdnem a fél lemez, szuper! (A kilencnek továbbra sincs fele.)
Tényleg, az Igyál betyár, nem is említettem, szintúgy bitang! Ha nem tévedek, a megjelenés napján kijön majd szöveges videós formában. Hú, van benne egy doom-os / stoner-es vagy tudomisén milyen riff. Szerencsére annál a résznél nem kell játszanom semmit, szóval amikor nyomjuk élőben, a szinti két oldalát erősen szorítva, térdre rogyva fogok rá headbangelni, az hótziher! (nevet)
Az interjú – és a lemez – megjelenésének napján jött ki a 4. kedvcsináló, egy szöveges videó az Igyál betyár c. dalra:
Dalriada webshop: https://dalriada.hmusic.hu/
Koncert: https://www.barbanegra.hu/road-budapest_20250523
