sziget_logo_2011

Sziget: Bemutatjuk az új gitárost

Miután április 20-án napvilágra került a hír, miszerint KK Downing, a Judas Priest szőke gitárosa mégis kilép a Judas Priestből és nem vállalja a 2011-es, Epitaph névre keresztelt világkörüli turné fáradalmait, a zenekar elkészítette az első közös fotót az új gitárossal, Richie Faulknerrel. A Szigeten is már ebben a felállásban mutatkozik be a világ egyik legismertebb metálzenekara. A Judas Priesthez hasonlóan Richie Faulkner szintén brit állampolgár,...
20110111_sziget_fesztival

Sziget Fesztivál 2011: Új színpadok, aktuális trendek, tavalyi árak

Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szabadtéri helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!...
20110111_sziget_fesztival

A főváros közterület-használati díjat kér a Sziget Fesztivál rendezőitől

A főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget Fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kedden. A közterület-használati díj mértékét - figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál - egyedileg fogják megállapítani. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál ügyvezetője találkozót kért az ügyben Tarlós István főpolgármestertől - mondta Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke az MTI-nek....
9214811

Sziget – Nagy-szín-pad, Nagy-szín-pad!

A nemzetközi fesztiválporond aktuális sztárjai, a korábbi évek Szigeteinek legnagyobb bulijait tartó közönségkedvencek, és itthon kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb produkciók jellemzik az idei Sziget Nagyszínpadának programját. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók. Kész a Sziget Nagyszínpadának programja, augusztus 9-16-ig. Valami nagy durranásra készülhet a Kispál a Sziget Mínusz Egyedik Napján, mert igencsak hallgatnak...
20101206_sziget

Ajándékozz fesztivált!

2010-es áron, 2011-es Sziget, VOLT Fesztivál és Heineken Balaton Sound bérlettel lephetik meg szeretteiket azok, akik már karácsony előtt bérletet vásárolnak hazánk legfontosabb fesztiváljaira. A karácsonyi akcióban ajándék is jár a bérletek mellé! Bár a 2010-es fesztiválszezon véget ért, a legjelentősebb hazai fesztiválok szervezői már a jövő nyári programokon dolgoznak. Az őszi-téli időszakban elsősorban a világsztárok ügynökeivel zajlanak a tárgyalások: 2011-ben a megszokottnál is tartalmasabb programot...
20110111_sziget_fesztival

Sziget – Újabb fellépők

A napokban több előadó jelezte, hogy elfogadja a Sziget szervezőinek meghívását kedvenc fesztiválunkra, amit a Festival Awards, és a The Independent után most a brit Songlines magazin is a világ legjobb fesztiváljai közé választott. Kezdjük rögvest a Nagyszínpaddal: ma már nem titok, hogy az ötszörös Grammy-díjas és háromszoros Ivor Novello-díjas R&B-, soul- és dzsesszénekesnő, díva, popkult ikon, a kétezres évek legegyedibb női énekhangjának birtokosa, Amy Winehouse is fellép...
20101213_sziget

Sziget: Ingyen házhozszállítás!

Még három nap! Ingyenes házhozszállítás december 16-án a fesztivaljegy.hu oldalon! Ajándékozz fesztivált! Magyarország legmenőbb fesztiváljait varázsolhatod a karácsonyfa alá, ha a VOLT Fesztiválra, a Heineken Balaton Soundra, vagy a Szigetre vásárolsz bérletet. December 16-án,  csütörtökön az Ingyen Szállítási Naphoz kapcsolódva országszerte ingyen szállítjuk házhoz a megrendelt bérleteket, ha legalább kettőt vásárolsz. A bérletek mellé természetesen továbbra is jár egy-egy 2011-es fesztivál falinaptár!
20110111_sziget_fesztival

A Sziget közterületi díjáról

"Örülünk, hogy végre lehetőségünk nyílik egyeztetni a főpolgármester úrral, s reméljük, sikerül megnyugtató megoldást találni" – reagált a Sziget sajtóirodája Tarlós István sajtótájékoztatóját követően. Mint elmondták, a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, egy félreértésről van szó, azonban már világos, hogy egy, a közterületek értékét nézve hibás számítási modell eredményeként adódtak ezek az irracionális összegek és remélik, hogy sikerül majd ezt tisztázni. „Elképesztően irreális, ugyanis, hogy egy hétre több pénzért...
20110322_szobasziget

SzobaSziget

Szeretnél egy jó kis koncertet megnézni barátaiddal, szomszédaiddal, de soha senkit nem lehet kirobbantani az otthon melegéből?Szereted a zenét, de sosem hallod a gitárt és nem érted az éneket?Ha mégis eljutsz egy fesztiválra, nagy a tömeg, a zaj, a folyamatos jövés-menés?Vagy egyszerűen csak a családod nem érti, miért jó neked az a Sziget Fesztivál? Van egy ötletünk!Hozd el Anyádnak is!!SzobaSzigetSzervezz koncertet az otthonodba! Ha adott egy...

Friss hírek

Tribute Maraton 2025 – Vagyis jön az ország eddigi legnagyobb tribute találkozója!

„Tegye fel a kezét, aki vágyik rá, hogy élőben láthassa az ABBA-t, vagy tomboljon Jim Morrison mikrofonja előtt, de behelyettesíthetjük nyugodtan bármelyik örökzöld legendával...

Állj! – Itt egy új Gedeon Reflects dal. Hamarosan jön az album és a...

Állj! Címmel megjelent a Gedeon Reflects legújabb lemezelőzetes dala egy klippel kísérve. Május végén pedig érkezik az új album is. Változatosság, sokszínűség Az “Állj” leginkább...

Két hét és nálunk indul az Iron Maiden turnéja.

Május 27-én útjára indul az Iron Maiden stadion turnéja, egyből nálunk, és duplázva. A buli különlegessége, 43 év után először nem Nicko McBrain fog...

Jövőhéten újra Combichrist

Hat nap múlva ismét a Barba Negrában az agrotech nagyágyú. A tavalyi FEZEN-es és az azelőtti budapesti buli után ismét visszatér a fővárosba az agrotech,...

3 hét múlva jön az Iron Maiden

Május 27-én és 28-án Budapesten indítja turnéjáét az Iron Maiden. A buli különlegessége, 43 év után először nem Nicko McBrain fog a dobok mögött...