Először Nagy Feró Garázs című műsorában hallottam a Moby Dicket, a Keresztes vitéz című szerzeményükkel. Ez valamikor 1989-ben volt, pedig a banda akkor már csaknem tíz éve létezett. Thrash-mániám egyik elindítója pedig az 1990-ben napvilágot látott Ugass kutya! című Moby Dick album volt. A csapat második nagylemeze, a Kegyetlen évek eredetileg 1991-ben jelent meg, és ugyan volt egy reprintje az Ez volt a XX. század sorozatban, az egyrészről meglehetősen fapados volt egylapos borítójával, másrészről pedig szintén ezer éve elfogyott már a boltok polcairól. Azóta pedig a zenekar folyamatosan azon volt, hogy valahogy visszaszerezze a lemezhez kapcsolódó jogokat, sajnos azonban nem jártak sikerrel: régi kiadójuk, az EMI ugyan nem látott fantáziát egy újrakiadásban, de arra sem volt hajlandó, hogy eladja a jogokat.

Bár igen hamar nagy rajongótáborra tettek szert, lemezt mégsem készíthettek, sőt, az 1985-ös Rocktábor vizsgakoncertje után egyedüliként még az ORI-engedélyt sem kapták meg. (Az Országos Rendező Iroda szervezte anno a koncerteket, folyósította a művészek fizetését, így rajta keresztül valósult meg a könnyűzene cenzúrázása is, ami elsődleges feladata volt.) Bizony, akkoriban így ment ez. Ha nincs kiadód, nincs lemezed sem. Szigorúan a zenei színtérnél maradva sorsdöntő volt ez az időszak, hiszen 1989 végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyeduralma megszűnt a piacon, és számos apró, inkább lelkesedéssel, mintsem tőkével hajtott kiadó jött létre – majd halt el rövidesen. A banda végül a Proton kiadóval tudta megkötni az üzletet, így került a boltok polcaira a magyar könnyűzene-történet első thrash metal lemeze. Az 1990-ben megjelent Ugass kutya! gyakorlatilag a magyar thrash metal kultúra alapköve lett.

A zenekar megalakulása nagyjából 1979 környékén datálható. Mivel soproniak, így a nyugati országrészben hamar hírnevet szereztek, azonban az akkor még komolyan dúló sorkatonai szolgálat alaposan feldúlta a banda tagságát. Fontos eloszlatom egy olyan tévhitet, hogy a névválasztáshoz bizony semmi köze a Led Zeppelin Moby Dick című dalának, sokkal inkább az azonos című nagy, gyilkos fehér bálnáról szóló filmnek. Schmiedl Tamás énekes/gitáros és Mentes Norbert gitáros (akik nem mellesleg másodunokatestvérek) 1981-ben az osztrák tévében látta ezt a filmet, ez alapján döntöttek úgy, hogy a bandájuk Moby Dick néven fog működni. Többszöri tagcserék után a csapat tagsága 1986 környékén szilárdult meg. A már említett két alapító tag mellett Rozsonits Tamás dobolt (1982-től), Giczy Kurt basszusgitározott, de már a háttérben ott mozgolódott Göbl Gábor basszusgitáros is, aki eleinte szervezőként segítette a banda munkáját. Mivel Kurt nem volt egy kiköpött rocker, ráadásul a lelkesedésével is akadtak problémák, így kézenfekvő volt, hogy helyét 1988-ban Göbl Gábor vette át.

Főleg a Rolling Stones hatására kezdetben „lágyabb” muzsikát toltak, aztán a keményebb nyugati bandák felbukkanásával a Moby Dick zenéje is keményebb lett. Nagy Feró is felismerte a bennük rejlő lehetőségeket, így szerepelhettek a Garázs című rádióműsorban, de turnéztak a Beatricével és a Petőfi Csarnokban a nyugat-német Stormwitch előzenekara is a Moby Dick volt. Erre a bulira a banda meghívta a Ring lemezkiadó embereit, akik vagy ott voltak, vagy sem, nem folytattak tárgyalásokat egy esetleges nagylemez készítéséről. Így aztán a Moby Dick hazánk egyik olyan zenekarává avanzsált, akiknek, annak ellenére, hogy nem rendelkeztek albummal, minden koncerten a közönség kívülről fújta a dalait.  1989 végén aztán az MHV (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat) egyeduralma megszűnt a piacon, és számos apró, inkább lelkesedéssel, mintsem tőkével hajtott kiadó jött létre – majd halt el rövidesen. Egyik ilyen kiadó volt a Proton, akik szerződést kötöttek a zenekarral, így aztán közel tíz év után, 1990-ben Ugass kutya! címmel megjelent a Moby Dick első nagylemeze. Jól ismert tény a rajongók körében, hogy ezekben a kezdeti időkben a banda még Molics Zsoltit is sorai között tudta egy kis ideig, ám az énekesi feladatok végül mégis Schmiedl Tamás alapító gitárosra maradtak. Az első lépés a Garázs válogatásán való szereplés volt (A oldal, nyitószám: Moby Dick – A kiválasztott), majd az egyre hangosabb élő sikerek hatására végre összejött a lemezszerződés is. A Proton kiadó főnöke, Enyedi Ernő látta Smiciéket a Ricse előtt, a közönségsiker pedig meggyőzte, hogy érdemes egy esélyt adni a Moby Dicknek.

Miután aláírták a Protonnal a szerződést, 1989 végén bevonultak a pesti E-stúdióba. A hangmérnök a Rózsaszín Bombázók billentyűse, Tóth György volt. És szerintem az egész lemezzel pont ez az egyetlen egy baj van. Akkoriban Magyarországon még kevés jó hallással, szakértelemmel megáldott hangmérnök dolgozott, a keményebb zenei műfajhoz pedig fabatkát sem konyítottak. Szegény Füxi, a Beatrice akkori hangmérnöke hiába igyekezett a végső keveréssel javítani, sajnos a hangzás nagyon gyengécske lett. Ettől függetlenül a lemez természetesen óriási sikert aratott, hiszen ekkorra a zenekar már egy évtizede koncertezett, építve maga köré a rajongótábort, akik két kézzel kapkodták a hosszú évek után végre megjelenő LP-t. És bár az Ugass kutya! is kihagyhatatlan hivatkozási alap, tény, hogy egy évtized nótáit tették fel rá, így meglehetősen heterogén, azaz nincs olyan egységes és karakteres hangulata, mint az egy évre rá, már az EMI bábáskodásával megjelenő folytatásnak, a Kegyetlen éveknek.

A Schmiedl-Mentes-Gőbl-Rozsonits felállású zenekar ugyanis kétségtelenül hatalmasat fejlődött ez alatt az egy év alatt, minek köszönhetően a Kegyetlen évek minden szempontból érettebb és komolyabb anyag lett elődjénél. Míg az Ugass kutya! néhol még kissé bátortalan és útkereső volt, addig a Kegyetlen évek már egy elszánt, felnőtt és tudatos zenekart mutatott, mely a gyermekbetegségeket maga mögött hagyva készen állt az ország meghódítására. Tulajdonképpen választóvonalnak is tekinthető a Kegyetlen évek, mert bár az alapvető stílus nem változott az egy évvel korábbi Ugass kutya! debüthöz képest, nagyobb mértékű tudatosság és letisztultság hallható ki belőle, jelezve, hogy a Moby Dick rátalált a saját stílusára: karakteres riffek és tempóváltások, súlyos belassulások, kőkemény thrash zúzdák és markánsabb refrének egyaránt jellemzik ezt a sokszínűsége ellenére mégis egységes hangzású korongot.

A mindösszesen alig több mint félórás LP-t az E-stúdióban vette fel a zenekar Rozgonyi Péter és Madarász Gábor zenei rendező segítségével. A soproni srácok nem bírtak tévedni, tíz intenzív, durva és brutális dalt készítettek, közérthető riffekkel és változatos, húzós tempókkal. Nincs kec-mec, csak súlyos sikálás és tombolás olyan szövegekkel, amik már a másodszori hallgatáskor is beleragadnak az agyakba. Bizony, a zene mellett az Aurórával ekkor már régóta együtt dolgozó szövegíró, Pusztai Zoltán kíméletlen őszinteséggel megfogalmazott, már-már dühös társadalom- és politikakritikája teszi e nótákat igazi klasszikusokká. Igaz, hogy a zene mellett a mondanivaló, és az általa megteremtett hangulat mondhatni alapjellemezője ezen időszak lemeztermésének, azonban egyikük sem száll szembe ennyire nyíltan a világgal, mint a Moby Dick.

Az album ellentmondást nem tűrően indul a szélvész Ilyen ez a századdal, amely amellett, hogy egy vérbeli thrash-gránát, szövegileg az Ugass kutya! címadójának világát hozza vissza. A kettes Good Bye gyilkos tempója ellenére is a lemez legfogósabb tételei között van, köszönhetően emlékezetes énektémáinak. A harmadikként érkező címadó a nyitó kettős után egy középtempós, kimért darab, döngölő riffeléssel, és jól is esik a fülnek végre ez a visszafogottabb súlyosság. Szerencsére eltalálták a középtempós és gyors részek arányát és ennek megfelelően az album szinte hallgattatja magát. A korszellemnek maximálisan megfelelő, hibátlan thrash-pedigrével rendelkező Happy End kihagyhatatlan ékköve a Moby Dick-életműnek, ahogy a soron következő darabok gyakorlatilag bármelyike is az. A málházós Élsz vagy meghalsz, a sodró lendületű S.O.S. vagy a szövegének szépségében csak az Akela Fenevadjához mérhető Beteg a Föld mind a magyar thrash metal kitörölhetetlen klasszikusai. A gyors riffelést ökölrázós refrénnel kombináló Kiképzés a lemez egyik leggyorsabb tétele, melyet a refrénjében kifejezetten tördelt Ne köss belém, és a koncerteken ritkábban előkapott, pusztító riffelésű Köszönöm, jól vagyok követ, színvonalcsökkenés nélkül zárva ezzel a lemezt. Tulajdonképpen nem tudnék olyan dalt mondani, amelyik nem tetszik.

Több szempontból is emblematikus alkotásról beszélhetünk tehát a Kegyetlen évek kapcsán. Egyfelől mérföldkő a zenekar életében, hiszen itt sikerült rálelni saját hangjukra, ami irányt mutatott számukra. De ugyanúgy emblematikus a magyar heavy metal történelme szempontjából, melybe tökéletesen illeszkedik hangzásával, hangulatával, gondolkodásmódjával, mégis más minden korábban itthon hallottnál: arcba mászik, dühös és nem ismer kíméletet. A Kegyetlen évek megjelenését követően a zenekar tovább folytatta azt a rendkívül tudatos építkezést, melynek következtében 1991-re az ország legnépszerűbb metalcsapatai közé sikerült emelkedniük.

Pontszám: 9/10

Az együttes tagjai:
Schmiedl Tamás – ének/gitár
Mentes Norbert – gitár
Göbl Gábor – basszusgitár
Rozsonits Tamás – dob

A lemezen hallható dalok listája:

01. Ilyen ez a század
02. Good Bye
03. Kegyetlen évek
04. Happy End
05. Élsz vagy meghalsz
06. S.O.S.
07. Beteg a Föld
08. Kiképzés
09. Ne köss belém
10. Köszönöm jól vagyok