A német Risk egy meglehetősen régi múltra visszatekintő zenekar. Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Witten városában 1967-ben alakult, akkor még Faithful Breath néven futó és a kornak megfelelően pszichedelikus rock, progresszív rockot játszó csapat a Scorpions után a második olyan bandának mondható, akik Németországban a fémzene útján próbáltak sikereket elérni. Faithful Breath néven 1967 és 1986 között tevékenykedtek, ám első hivatalos nagylemezük, a Fading Beauty csak 1974-ben jelent meg, amit még 5 stúdiólemez, egy koncertlemez és két válogatáslemez követett. Az Accept sikere azt eredményezte, hogy 1984-es Gold ’N’ Glory albumukkal – mely szerintem szintén gyöngyszem – megpróbáltak valami hasonlót alkotni. Mikor a német Heavy Metal-világ a thrash/speed muzsikák felé fordult, a Faithful Breath átalakult Riskké, a muzsika pedig kapkodóvá vált, az éneket pedig felváltotta a Bay Area-s kiabálás. Risk név alatt 1986 és 1993 között 5 stúdióalbumot és egy EP-t adtak ki.
A Risk-et ugyan előszeretettel aposztrofálják speed/thrash bandaként, ez azonban annyiból téves, hogy a thrash-hez egy szemernyi közük sincs, őket sohasem jellemezte például az ős-Kreator, a Deathrow, az Assassin, vagy a korai Holy Moses brutalitása, durvasága. Akkoriban felettébb szokatlan módon demójuk nem is született, 1988-ban mindjárt a The Daily Horror News albummal indított a kvintett. A hivatalosan The Daily Horror News… From The Lost Side Of The World címet viselő anyagot a hannoveri Horus stúdióban rögzítették, Heinz „Heimi” Mikus énekes produceri felügyelete mellett, zenei rendezőként Peter Schmidt és Tom Theil működött közre, a keverésért Ralf Krause felelt, míg a zseniális borító Sebastian Krüger keze munkáját dicséri. Egy rendkívül nyers hangzású speed metal album ez, mely erősebb volt zeneileg sok hasonló kortárs német anyagnál.
Egy évvel később érkezett a folytatás, a letisztultabb, de hasonlóan minőségi Hell’s Animals, majd a poénosra vett EP, a Ratman. Személy szerint pont az EP kapcsán ismerkedtem meg a zenéjükkel, de ott is átjött, hogy bizony szintlépés előtt állt a banda. Ez meg is valósult a Dirty Surface című harmadik albummal. A német színtér tele volt középszerű speed/tharsh lemezekkel, de a Risk nívó terén messze elhúzott a mezőnytől. Egy rövid bevezetőt (Beach Panic) követően egy vérbeli speed bombával kezdődik az album. A Pyromaniac Man furfangos riffjei megmutatták, hogy a bandában több van a szokásos speedelős zenekarok többségénél, mivel Roman “Romme” Keymer és Thilo Hermann gitárosok igencsak tudtak játszani. Képességeiket a Dirty Surfaces dalaiban közkinccsé is tették. Keymer és Hermann nemcsak a riffek, hanem a szólók terén is brillírozott. Remekül megkomponált szólókat adnak elő. az egész albumon. Ami a ritmusszekciót illeti, Jürgen Düsterloh dobos, valamint Peter Dell basszusgitáros sem csak a szokásos sémákat hozta.
A korábbi két albumhoz képest mérföldeket előrelépő Risk harmadik lemezén az egyik legfeltűnőbb vonás a változatosság. A műfaji korlátokat bátran átlépték a németek, és egészen epikus, drámai hangzású számokat írtak, amelyekben már nem a speedelés, és nem egy adott irányvonalhoz való tartozás számított, hanem a zene, a dal minősége.Ezt megfejelve súlyosabb, tartalmasabb is lett a Risk zenéje. A keverés egyébként nem csak a dobokat, hanem a basszust is kellően kiemelte, élmény hallgatni ezt a tán nem tökéletes, de erőteljes, arányos metal produkciót. Heinz ”Heimi” Mikus nem volt a legnagyobb hang birtokában, ám korlátozott lehetőségeivel is jó dallamokat hozott, karaktere is volt orgánumának.
Mivel 1992-re szinte nyomtalanul eltűnt ez a speed/thrash irányzat, így főhőseink újra váltottak, a The Reborn lemezen a fékre taposva, kemény power metal bandává alakultak át. Ami a legfurcsább, a váltás ezúttal is kitűnően sikerült, sőt…ez a stílus sokkal jobban állt nekik. Ugyanakkor valamennyire érezhetően jelen voltak rajta a zenekarban akkoriban fellépő személyes és egészségügyi problémák is. A csapat gitárosa Roman “Romme” Keymer halláskárosodást szenvedett, ezt és a banda legutolsó Turpitude albumát már így játszotta fel, ráadásul a banda dobosa Jürgen Düsterloh is egészségügyi gondokkal küzdött. Így aztán az 1993-as Turpitude egy erős fáradást, kifulladást megélő csapat képét ábrázolta. Nem is húzták sokáig, még abban az évben feloszlottak. A Dirty Surfaces azonban egy kiemelkedően erős album, ennyi év után is szívesen felkerül a lejátszóra.
Pontszám: 7/10
Az együttes tagjai:
Heinz „Heimi” Mikus – ének
Roman „Romme” Keymer – gitár
Thilo Hermann – gitár
Peter Dell – basszusgitár
Jürgen Düsterloh – dob
A lemezen hallható dalok listája:
01. Beach Panic
02. Pyromaniac Man
03. Legend Of The Kings
04. Warchild
05. Paralysed
06. Like A Roller-Coaster
07. Blood Is Red
08. Letter From Beyond
09. Bury My Heart
