Külföldi

Régen úgy tanultam, hogy ha egy zenekar „best of” vagy „live” lemez kiadására adja a fejét, az bizony valami nagy változás előszele. Vagy távozik a bandából egy emblematikus tag, vagy esetleg más zenei irány felé kacsingatnak a muzsikusok. Aztán később a kiadók is betársultak az ilyen kiadványok gyártásába, aminek legtöbbször mi rajongók, pontosabban a pénztárcánk itta meg a levét. A bársonyszékből dirigáló vezetők szemei előtt ilyenkor csak a dollárjelek...

Az Ajattara egy finn underground black metal banda, melynek frontemberi posztján az Amorphis énekes, Pasi Koskinen áll. Itt Ruoja néven tevékenykedik és gitározik is az ének mellett. Az 1996-ban létrehozott Ajattara zenéjének persze semmi köze az Amorphishoz. Ha valaki esetleg nem ismerné a zenekart, olyan bandákra gondoljon, mint a Legenda, az Alastis, esetleg a korai Samael, gyors tempónak tehát itt nyoma sincs. Lassú, középtempós dalok, némi szintivel és kissé...

Az 1993-ban alakult Apocalyptica már a kezdetektől egy teljesen egyéni utat választott. Pár évvel korábban, még a helsinki Sibelius Akadémia diákjaiként e fiatal virtuózok beléptek egy csellózenekarba, amely Bach-tól Hendrixig mindenkitől játszott zenét. Azonban Eicca Toppinen és három barátja valami ütősebbet forgatott a fejében. Miután mindhárman a heavy metalért rajongtak, elhatározták, hogy megalapítják a saját együttesüket. Azt gondolom, a finn csellós csávók – akár tudatosan, akár ösztönösen tették ezt...

Amikor kedvenc zenei műfajunkat a nemzetközi palettán elemezzük, talán egyetlen zenész/rajongó sem sértődik meg azon, ha kijelentem, hogy világszínvonalon a Csihar Attila vezette Tormentor érte el a legtöbbet. Kis túlzással azt is mondhatnám, az ő hatásukra kezdtek el gombamód szaporodni a norvég black hordák. Az 1985-ben alakult Tormentor elsőként Közép-Európa legjobb black/thrash bandájává küzdötte  fel magát, majd 1988-ban kiadott Anno Domini című kazettájuk a világot is meghódította. Külön pikantéria,...

Még 1996-ban kezdődött, amikor valami olyat hozott létre az Artension, ami addig nem nagyon volt jellemző. Persze akkor sem volt már új dolog a virgázós, neoklasszikus ízekkel fűszerezett, nagyívű dallamokkal operáló metal muzsika, Malmsteen után nem is lehetett sok meglepő dolgot produkálni, itt azonban mégis sikerült. Ellentétben a többi bandával, az Artension esetében a domináns gitárfutamok helyét a billentyűk vették át, tehát amolyan "Emerson, Lake & Malmsteen" íze volt a...

A Midas Touch muzsikusai Svédországban látták meg a napot. Ez még magában nem foglal akkora figyelmet, az viszont már felettébb furcsa, hogy a zenészek a thrash metal mellett tették le voksukat, annak is a technikásabb formájánál. Mondjuk germán vonalon a Mekong Delta, Deathrow, Destruction, Vendetta-féle irányt lehetne becélozni, ha jellemezni szeretnénk őket. Persze azért a Metallica sem hiányozhat, mint ahogy a ’80-as évek végén egyetlen thrash banda sem titkolta,...

Arjen Lucassen a 80-as években sem volt egy ismeretlen figura. A holland gitárost akkoriban olyan metal csapatokból lehetett ismerni, mint a Bodine vagy a Vengeance. A 90-es évek közepétől azonban Arjen elment a progresszív rock operák irányába és az Ayreon név alatt kiadott lemezei egyre komolyabb szakmai és közönségsikereket arattak. A 2000-ben megjelent monumentális ikeralbum, a Universal Migrator után Ambeon néven adott ki egy nyugis ambient lemezt egy mindössze...

A Stryper sikerén felbuzdulva a 80-as évek végén a Regency Records munkatársai úgy döntöttek, hogy összegyűjtik a bemutatásra érdemes keresztény rock/metal zenekarokat. Az első kiadvány az 1987-es California Metal volt, amit aztán egy évre rá követett a szóban forgó folytatás. Szintén 1988-as kiadás volt az East Coast Metal, a sorozat zárásaként pedig 1989-ben érkezett az Underground Metal és az Underground Metal 2. Én most az ötrészes sorozat második darabjával...

Clive Nolan egy fantasztikusan tehetséges brit billentyűs, akit a prog rock színtéren évek óta istenként tisztelnek az olyan csapatokban, projektekben nyújtott zeneszerzői, muzsikusi teljesítménye miatt, mint a Pendragon, a Strangers On A Train, a Jabberwocky, a Shadowland, az Ayreon, vagy épp az Arena. A brit prog rock zenekar eddigi pályafutását illetően számomra az 1998-as The Visitor album számít az abszolút csúcspontnak. Ott mind a zenét, mind a szövegeket, mind...

Abban az esetben, ha Udo Dirkschneider a metal törpe, akkor David Taylor Chastain a metal hangya. A gitárbűvölő a ’80-as évek közepén-végén szorgos hangyaként szállította a nagylemezeket. Olyan éveket is magunk mögött tudhatunk, amikor két albummal is előrukkolt. Persze úgy könnyű lemezeket megjelentetni, ha a hátunk mögött tudhatunk egy komplett lemezkiadót, márpedig David a Leviathan Records mellett a Diginet Music fő tulajdonosa is. Eme instrumentális alkotása sok pozitívumot tartalmaz az...