1980. április 14-én jelent meg az Iron Maiden debütáló nagylemeze, amely alapjaiban változtatta meg a brit zenei életet és azzal együtt az egész világon a legnagyobb alkotások között említik. Pedig Steve Harris alapító tagnak nem volt könnyű dolga, amikor 1975-ben létrehozta a zenekart. Abban az időben punklázban égett London és környéke. Olyan zenekarok játszottak teltházas koncerteket, mint a The Exploited, a The Clash, a G.B.H. vagy a Toy Dolls. A konok basszusgitáros szembe úszott az árral és az sem tántorította el, amikor egyes lemezkiadóknál kopogtatva, azt a választ kapta, hogy rendben, lehet lemez, azonban a tagok vágassák tüsire a hajaikat, illetve szerezzenek be némi biztosítótűt is.

Amikor 1979-ben végül megjelent a kultikus Soundhouse Tapes demó/kislemez, végre beindulni látszottak a dolgok. Rod Smallwood menedzser a mai napig velük dolgozik, és neki köszönhető, hogy 1979 decemberében sikerült szerződést kötniük az EMI kiadóval és már az első sikerdaluk, a Running Free révén a BBC televíziós csatorna slágerlistás műsorában élőben játszottak. Ennek azért volt jelentősége, mert a The Who 1972-es szereplése óta nem volt példa a műsorban, hogy valaki élőben zenélt volna. A debütalbum felvételei már ’79-ben elkezdődtek, de a kiadása előtt még felbukkantak egy válogatáson két dallal is, amelyeket az LP-re nem terveztek feltenni. Az új verzióz Wrathchild a Killersre mégis felkerült, de a Sanctuary is klasszikussá érett. Már a Metal For Muthas válogatás is kiváló promónak bizonyult, de a lemezt felvezető Running Free maxi (B oldalán a legeslegelső Iron Maiden dallal, a Burning Ambition-nel) még tromfolni is tudott. Ez volt az első borító, amit az Eddie megalkotója, Derek Riggs jegyzett, bár itt még direkt nem mutatták meg az arcát. A kislemezborítón csak Eddie punkos szileuttje látható, ahogy fenyegetően áll egy sikátor bejáratánál, egy fiatal rocker pedig fejvesztve menekül előle. Eddie arcát itt még nem akarta megmutatni a zenekar, és Derek Riggs grafikus; az a debütáló album borítóján történt meg. Sokkolóan hatott a közönségre tépett frizurájával, aszalódó arcával, ahogy beleüvöltött az emberek képébe. Mint a Maiden, úgy Eddie is elindult a siker felé vezető úton.

A nagylemez pedig a megjelenésének első hetében 4. helyre került az Egyesült Királyság toplistáján. A lemez producere Will Malone volt, aki korábban dolgozott már együtt a Black Sabbath-tal és Meat Loaffal is. A fószer azonban úgy volt vele, hogy csak egy kis kezdő bandáról van szó, így ő csak a lóvét zsebelte be, a munka nagy részét a zenekarra és Martin Levan hangmérnökre bízta. A felvételek a Kingsway Studiosban, míg a keverés a Morgan Studiosban zajlott Londonban, 1980 elején. A felvételek megkezdése előtt a csapat megvált Tony Parsons gitárostól, és Doug Sampson dobostól. Helyükre Dennis Stratton (ex-United) és Clive Burr (ex-Samson) érkeztek. Will Malone sajnálhatja, hogy keveset foglalkozott a bandával, hiszen a  Maiden ezzel a koronggal megteremtette a NWOBHM (New Wave of British Heavy Metal) zenei irányzatot. Hazájukban a nagy sikernek köszönhetően önálló turnét is letudtak bonyolítani (de a Judas Priest turnéfelkérésének sem mondtak nemet), Európában pedig a legendás Kiss előzenekaraként szereztek hírnevet na és persze milliós rajongótábort.

A lemezt nyitó Prowler szinte kijelöli a banda útját az elkövetkező évtizedekre: visító, gyors ritmusú gitárszólók jellemzik a dalt, amelyek alá a basszus és dob adják azt az alapot, mely egy efféle szólisztikus zenéhez mindenképpen szükséges. Igazi koncertfavorit. És bár több banda is belebukott már abba, hogy a rendkívül profi zene mellé nem találtak jó énekest, az Iron Maiden nem tartozik ezek közé: Paul Di’Anno hangja remekül szól együtt Dave Murray és Dennis Stratton sikító gitárjával, amihez Harris basszusa telt hangzást biztosít, míg Clive Burr dobja remekül adja a többiek alá a ritmust. De hallgassuk csak tovább az albumot. A Remember Tomorrow már líraibb hangvételű, átitatva melankóliával. Mellesleg szerkezetileg sok hasonlóságot mutat a Samson (Dickinson eredeti bandája) egy korai nótájával (Tomorrow Of Yesterday). A jövőt ismerve ez az első jellegzetes pontja volt Harris epikus dalszerzési-felépítési megoldásainak. Ezt követően a fiúk visszagyorsítanak és egyik személyes kedvencemet játsszák, a Running Free-t. A dal a felvezető maxis változatban került az albumra, a dal érdekessége, hogy ezt még egy korábbi dobossal, Doug Sampsonnal dolgozták ki, de a végleges verzió már a lemezen játszó Clive Burrnek köszönhető. A Doug-verzió amúgy egy Axe Attack című válogatáson jelent meg. Az A oldalt záró Phantom Of The Opera dalt a francia író, Gaston Leroux, Az Operaház fantomja című novellája ihlette, jóval a híres Webber musical 1986-os bemutatóját megelőzve. Ez a komplex, témáktól hemzsegő dal is előrevetítette Harris nagyívű gondolkodását.

A B oldalt nyitó instrumentális Transylvania eredetileg szöveges lett volna, a próbák során azonban így bizonyult hatásosabbnak. Az album második lírája a Strange World, amit már korábban rögzítettek, de eddig nem használták fel a dalt. Dave Murray megváltoztatta az eredeti szólót, de az igazi érdekesség inkább az, hogy elejétől végéig lírikus a hangvétel, amire később sem akadt sok példa a zenekar dalait illetően. Egy kicsit, megint a Remember Tomorrow-ból már ismert melankólia szállja meg az embert, de itt már nemcsak Di’Anno, hanem minden zenész átérzi ennek a furcsa, idegen világnak a hangulatát, és remekül tolmácsolják ezt a hallgatónak. A Charlotte The Harlot azon ritka Maiden dalok közé tartozik, ahol Murray szerzőként bukkan fel. A dal valós személyt jelenít meg, az igazi Charlotte utcalány volt a rosszhírű East End-en. Az album végére pedig az a szám került, ami nélkül a mai napig nincs Iron Maiden-koncert. Ez pedig nem más, mint maga az Iron Maiden. A cím (így a banda neve és a dal témája is) a Vasálarcos című 1939-es filmből származik, maga a kifejezés pedig egy középkori kínzóeszközt takar. Ez a szám a brit banda egyik tökéletes remekműve.

A lemezfelvétel után az album áprilisi megjelenéséig az Iron Maiden folyamatosan koncertezett az Egyesült Királyságban. Februárban önállóan, a Metal For Muthas Tour keretében koncerteztek, majd márciusban a Judas Priest előzenekara voltak annak angliai turnéján. Ez az intenzív jelenlét is hozzájárult ahhoz, hogy az április közepén megjelent első Iron Maiden album rögtön a brit lemezeladási lista 4. helyén nyitott. A lemez hangzását sokat kritizálta később az együttes (főleg Harris), de sok rajongó a dalok nyers, szinte punkos megszólalása miatt a mai napig kedveli az anyagot.

https://www.youtube.com/watch?v=e86ng1MgTJU

A lemezbemutató turné főzenekarként egy 42-állomásos angliai koncertsorozattal vette kezdetét. Az album májusban megjelenő második kislemeze a Sanctuary volt. A címadó szám felkerült a bemutatkozó album amerikai változatára, de az eredeti brit kiadáson nem szerepelt. Mindent egybevetve, a debütáló album tökéletesen testesítette meg a korszellemet, és azonnal hatalmas feltűnést keltett Nagy-Britanniában. Miközben augusztus végétől október közepéig a zenekar a KISS vendégeként körbeturnézta Európát, és a kontinensen is bemutatkozott, személyi problémák jelentkeztek Dennis Stratton gitáros vonatkozásában: a társainál valamivel idősebb gitáros nemcsak emberileg távolodott el a többiektől, de zeneileg is egyre kevésbé találták meg a közös hullámhosszt. A turné végeztével Stratton kikerült a csapatból, hogy átadja helyét annak az Adrian Smithnek, akinek vicces módon Harris már pár évvel korábban is felajánlotta a lehetőséget – csak éppen a gitáros nem akarta otthagyni a Maiden miatt saját csapatát, az Urchint. Végül aztán igazi mélyvízbe került, egy év végi angol turnén debütált, és már az első koncerten ízelítőt kapott abból, milyen fanatikusan imádja a közönség a csapatot. A Harris-Di’Anno-Murray-Smith-Burr felállású zenekar 1980. novemberében a londoni Rainbow-ban adott nagysikerű koncertet, több mint 4000 rajongó előtt. Az Adrian Smith egyik legelső fellépését megörökítő estét filmre rögzítették, mely Live at the Rainbow címmel 1981-ben jelent meg VHS formátumban.




Az együttes tagjai:
Paul Di`Anno – ének
Dave Murray – gitár
Dennis Stratton – gitár, háttérének
Steve Harris – basszus gitár, háttérének
Clive Burr – dobok
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Prowler
2. Remember Tomorrow
3. Running Free
4. Phantom of the Opera
5. Transylvania
6. Strange World
7. Charlotte the Harlot
8. Iron Maiden