1986-ban, mint a forrásba lendülő víz, pezsdült meg a magyar heavy metal élet. A meglódulásnak az oka az is volt, hogy előtte már éveken át keményen folyt a küzdelem a dohos pincék próbatermeiben. 1983-ban már működött a Pokolgép és a klubok legmélyén egy KMK nevű zenekar is mozgolódni kezdett. Történetünk első főhőse, Paksi Endre első gimnazistaként hozzájutott egy olcsó elektromos gitárhoz, azon kezdett autodidakta módon pötyörészni. 17 évesen pedig vette a bátorságot és megkérte a V’73 basszusgitárosát, Sáfár Józsefet, hogy tanítsa meg kezelni a négyhúrost. Tanulgatott, tanulgatott, majd zenei szaksajtó híján az Esti Hírlap vegyes rovatában felfigyelt Kukovecz Gábor hirdetésére, aki épp basszusgitárost keresett. Endre kapott az alkalmon és Gáborral megalapították a Pokolgép zenekart. Ment is az örömzenélés, de közbe szólt a sorkatonai szolgálat. Lehúztak másfél évet, a leszerelés után azonban egy furcsa zenei közegbe csöppentek vissza.

Mind itthon, mind külföldön a tradicionális rockzene teljesen a háttérbe szorult, de szerencsére nyugatról elindult a NWOBHM mozgalom, jött a Judas Priest, a Saxon, az Iron Maiden Endréék pedig tudták, hogy ezt kell csinálniuk. Először szinte kizárólag feldolgozásokat játszottak, Bachman Turner Overdrive, Bad Company, Taste, satöbbi. Ez nagyon jó alapiskola volt, annak ellenére, hogy a tagság szinte folyamatosan cserélődött. Lassanként megpróbáltak saját dalokat írni, kialakítani a magyar metal alapjait, kísérletezgettek. Főleg Csepelen zajlott nagyon komoly rockélet a Csepeli Munkásotthonban, a Papírgyári Klubban és az ottani Ifiparkban.  Rengeteg buli volt és ők megkérték az akkori ismertebb, népszerű bandákat, hogy zenélhessenek előttük. Többek közt voltak a Prognózis, a P.Box, a Hit, és a Stress előzenekara is. Nagy érdekesség volt, hogy 1983-ban beneveztek még az országos Ki mit tud? vetélkedőbe is. A helyi előselejtezőkre Circus Maximus álnéven jelentkeztek, mert előtte a nevük miatt egy csomó helyről automatikusan kirúgták őket. Miután bejutottak a tévés elődöntőbe, közölték az illetékes elvtársakkal, hogy “nevet változtattunk, mostantól Pokolgép vagyunk”. Nyeltek egy nagyot, de belementek. Az első elődöntőből a zsűri simán kivágta őket, a közönség viszont visszakövetelte a zenekart. A középdöntőn a Bon Scott Emlékére dalt adták elő, ott továbbjutottak. A döntőben a Jelt játszották, és a Smog nevű újhullámos zenekar volt az ellenfél a Zsíroskenyér című dalukkal. Állítólag politikai háttere volt, hogy nem nyerhették meg a versenyt, mert az első helyezettek kubai nyaralást nyertek, és Castro elvtárs nem örült volna egy Pokolgépnek.

Mivel Endre és Gábor más habitusú ember volt, a közös munka nem sokáig működött. Paksi Endre átnyergelt a Rockwell zenekarba, ahol egy bizonyos Tarcza László ült a dobok mögött, Endre pedig Pazdera Györgyöt váltotta, jobban mondva cserélte, mert Gyuri ment az ő helyére a Pokolgépbe. Abban az időszakban nemcsak a Rockwell, de Paksi is kereste a helyét a világban. Összeraktak egy új műsort, de mindenki érezte a zenekarban, hogy nincs meg a szükséges kémia, hiányzik az átütő erő. Paksi sem voltam elégedett az akkoriban írt dalaival, bár néhány jobban sikerült elemük később átdolgozva bekerült az Ossian korai programjába. Nemsokkal később Tarcza Lacit is elhívta a Pokolgép, Paksi Endre pedig úgy határozott, hogy egy új zenekart hoz létre.

Mivel a Pokolgép még Paksival sokat koncertezett a KMK zenekarral, így Endre jól ismerte a KMK gitárosát, Maróthy Zoltánt. Felkérte, hogy álljon mellé és csináljanak egy új bandát. Az eredeti tervek szerint Paksi az éneklés mellett basszusgitározott is volna, de a Zoli mondta, hogy nagyon szereti a KMK-s társát, Kovács T. Pétert, így ő lett az Ossian basszusgitárosa. Már csak egy jó dobos hiányzott. Amikor Endréék dobost kerestek, több jelöltet is meghallgattak, még Sipos Peti is játszott velük egy darabig. Végül Szekeres Tamás javasolta, hogy a Sirokkó dobosát, Galántai Zsoltot is hallgassák meg. Hosszú hónapok próbái után 1986. június 13-án lép először színpadra a zenekar, Budapesten, az Almássy téri Szabadidő-központban. Ez a dátum lett egyben a csapat “hivatalos” születésnapja is. Az első formáció tagjai: Paksi Endre – ének, zeneszerzés-szövegírás (ex-Pokolgép) Maróthy Zoltán -szólógitár (ex-KMK) Kovács “Koko” T. Péter – basszusgitár (ex-KMK) és Galántai Zsolt (ex-Sirokkó).

Rögtön nekiláttak a dalok írásának/felvételének. A demókat Folk Iván garázsában, egy négysávos kazettás magnóra rögzítették. Egy év különbséggel, 1986-ban és 1987-ben. Galántainak akkoriban nem volt saját dob cájgja, ezért mindkét alkalomra kölcsönkért valakitől egy felszerelést. Az első alkalommal Sipos Peti piros Amatiját, a másodikra Csík Pisti Tamáját kérte el. Nagyon gyorsan dolgoztak, mivel felkészülten érkeztek, gyakorlatilag semmit nem kellett újravenni, elsőre felment minden. Paksi Endre ötlete volt, hogy a demókat másolás útján terjesszék. Ő és Zoli több kétkazettás magnót is leamortizált ezzel a tevékenységgel. A koncerteken meghirdették, hogy mindenki küldjön levélben egy üres kazettát, és arra ők rámásolták a demót. Emellett, a felmásolt kazettákat 1986. augusztus 27-én kivitték az MTK pályához a Scorpions koncertre és aki ment a bulira, annak a kezébe nyomtak egy demó kazettát.

Így aztán egyre többen megismerték az Ossian dalait, már csak a nagyobb koncertek hiányoztak. Paksi Endre vette a bátorságot és felkereste az Edda Művek akkori menedzserét, Felvinczy Attilát. Vitt neki egy demót és megkérte, hogy hadd játszanak az Edda előtt a Petőfi Csarnokban. Felvinczy beleegyezett, az Ossian pedig valóban nagy tömeg előtt tudta magát megmutatni. Ráadásul a bulin ott volt a Hegedűs László féle Interkoncert embere, Szabó Endre is, aki akkoriban a külföldi bandákat hozta Magyarországra fellépni. Látta, hogy a közönség nagyon kajálja az Ossian zenéjét, így előzenekarnak betolta őket ’87-ben a Helloween, a Pretty Maids, majd U.D.O. elé is. A népszerűségük rakétasebességgel nőtt. Ez az elképesztő siker pedig meggyőzte a Hungaroton illetékeseit és tárgyalások kezdődnek a debütáló album lehetőségéről.

Az első Ossian lemez, az Acélszív munkálatai a Korál-os Dorozsmai Péter Tom-Tom névre hallgató stúdiójában készültek. Péter az idő tájt kezdte építgetni a stúdióját, ezért a szép csillaghegyi környezet ellenére a technikai felszereltség még elég kezdetleges volt. A lemezt két részletben vették fel, körülbelül fél év eltéréssel. Az első ciklusban még csak egy hatsávos stúdiómagnó állt rendelkezésre, emiatt az élő dobot dobgéppel helyettesítették. Fontos megemlíteni, hogy Galántai Zsoltnak nagyon messze volt a stúdió, és nem volt pénze minden nap odautazni. Mivel még nem volt lehetőség élő dobfelvételre, ezért Zsolt otthon lekottázta a dalok dobrészét, aztán odaültették egy dobgép elé, és beprogramozta a patterneket. Mivel a banda basszusgitárosát, Kokót a két felvételi időszak között vitték el katonának, ezért a basszusjátéka csak öt dalban (Acélszív, Hé, Te!, A sátán képében, A rock lázadói, metál nemzedék) hallható. Időközben helyére a banda megtalálta a dunaújvárosi Scout basszerosát, Pálvölgyi „Pávcsi” Lászlót, de a Paksi-Maróthy páros úgy vélekedett, hogy zeneileg Pávcsi még nem érett meg a stúdiózásra, ezért a másik öt dal (A nyugtalan, Sörivók, Gonosz asszony, Rock ’n’ roll lány, Finálé) basszustémáit Maróthy Zoli játszotta fel a lemezre. A lemez borítóját a Metallica Hungaricás Cselőtei Laci készítette. Az Acélszív klipje az egyik Petőfi Csarnokbeli koncertjük előtt készült, a Sörivókat pedig a ’88-as sitkei fesztivál napján, Sitkén forgatták. Szegény Zoli hiába óriási KISS rajongó, emiatt nem tudott ott lenni a Kisstadionban a KISS buliján. Ellenben az Ossian ott volt az Iron Maiden koncertjén, ráadásul előzenekarként. A brit banda gitárosa, Adrian Smith még egy Ossian pólót is lenyúlt, amit aztán büszkén viselt is a Maiden England videó forgatásán.

Az együttes tagjai:
Paksi Endre – ének
Maróthy Zoltán – gitár, szintetizátorok, ének, basszusgitár (4,5,6,7,10)
Kovács T. Péter – basszusgitár (1,2,3,8,9)
Galántai Zsolt – dobprogramok
Idrányi Ildikó – ének
 
A lemezen elhangzó számok listája:
01. Acélszív
02. Hé, Te!
03. A sátán képében
04. A nyugtalan
05. Sörivók
06. Gonosz asszony
07. Rock ’n’ roll lány
08. A rock lázadói
09. Metál nemzedék
10. Finálé