Kevés annál egyértelműbb dolog van minthogy az Iron Maiden az egyik legfontosabb metál zenekar a világon. Öt évtizedes pályafutásuk alatt nevük egybeforrt a heavy metál fogalmával. Dalaikat milliók ismerik és éneklik, elismertségük és sikereik pedig egy cseppet sem koptak az évek alatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Budapesten indult Run For Your Lives turné mind a két napjára kikerült a “sold out” felirat. Fiatal , idősebb és a legidősebb is együtt bulizott a legendákra. Korosztályokat és korszakokat átívelő sikersztori, ami ötven év után sem lassít. Sőt….
Tavaly év végén jött a hír, hogy Nicko McBrain, az Iron Maiden dobosa visszavonul a turnézástól. 72 évesen ez egy abszolút érthető döntés. Helyére a British Lionból ismert Simon Dawson kerül a turnék alatt. Így érkezett Budapestre a NWOBHM legfontosabb alakja, akiket ezen az európai kanyaron az ősszel headlinerként is visszatérő Halestorm kísér el.
Lzzy Hale és zenekara ötödször járt hazánkban. (És egyből hatodszor is ugye.) Egyedül a 2015-ös Szigetes fellépésükön nem voltam eddig jelen, de ezenkívül mindig pozitív élményekkel gazdagodtam. Energikus show, egy pokoli hangú énekesnővel. Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy meddig fogja még bírni ezt az erejü éneklést az idén 42 éves Lzzy. Eddig azonban nem úgy tűnik, hogy fáradna a hangja. Tegnap hozták az alázatos előzenekar szerepet. Nem akartak többek lenni annál, mint amiért jöttek. Többször is elhangzott, hogy ők is nagyon hálásak azért, hogy az Iron Maiden előtt játszhatnak. Ezt a hálát pedig egy egy erős negyvenöt perccel fejezték ki a “magyar” publikumnak. És hogy minek az idézőjel a magyar szócskára? Maradjunk abban, hogy annyi különböző zászló és nemzet volt jelen ezen a két napon, amivel simán lehetne olimpiai megnyitót rendezni. Kíváncsi vagyok, hogy ősszel, a hazánkban története során először, immáron fő attrakcióként koncertező zenekar mire megy majd.
Ami ezután jött, az viszont teljesen más kávéház már. A szokásos UFO dal, a Doctor Doctor intrója alatt már rendesen forrósodott a hangulat. Living, Loving, I’m on the run Far away from you.. Énekelte torkaszakadtából több ezer Maiden fan, majd elkezdődött a több mint két órás best of Maiden show. Már ha lehet egyáltalán best of-ot az első 9 lemezből válogatni, hiszen ezen a turnén csak a Fear of The Dark-ig bezárólag játszanak dalokat Steve Harris-ék. Hiába a tény, hogy a setlist legfrissebb tétele is 33 éves, hiába a tény, hogy a zenekar maga pedig ötven, ennek nyoma sem volt. Olyan fiatalos lendülettel, energiákkal szántották fel a színpadot, amit sok fiatal kollégájuk is nyugodtan tanulmányozhatna. Nem egy állványokat támasztó alibi show volt. Nem egy toljuk le a kötelezőt és vegyük fel a nagy pénzt buli. Nem egy “muszáj” koncert, ahol már csak a név van a színpadon. Az az impulzus ami 1976 május elsején Kelet-Londonban először robbant a St Nicks Hall deszkáin, majd a szürke Albion munkásosztályának lázadó energiáit hordozta magában, ennyi idő után is ugyanúgy jelen volt.
Simon Dawson dobos remekül pótolta Nicko-t. Ugyan picit lassabban játszik egy-két dalt, de ez nem nagyon megy a minőség rovására. Na meg második bulija volt, ahhoz képest pedig szinte tökéletes. Talán Harris mester vehetne kicsit vissza a kapálózásból, hogy kevesebbszer fogjon ennyire vakon mellé a bőgőn, de ezt meg a buli közepette tényleg csak akkor veszed észre ha kifejezetten figyelsz rá. Amúgy meg best of, energiabomba, hatalmas gitározások és éneklések, vizuál és show: Egyszóval örömünnep.
Öt évtized ide vagy oda, megannyi generáció, stílus és zenekar jelent meg, nőtt fel majd tűnt el, de az Iron Maiden állandó. És nem csak hogy állandó, de a minőségben sem kopott meg. Ennek a bandának továbbra sem kell attól félnie, hogy elfogynak a követői. Régiek és újak egyaránt ott lesznek ezen a turnén és minden továbbin ami még a csapatban van. A legnagyobb csillagok sosem halványulnak el. Az Iron Maiden pedig a legnagyobbak között van, és még mindig olyan fényesen ragyog mint amikor először jelent meg 1975-ben a londoni éjszaka egén.
17 dal, 17 sláger. Az este végét záró Wasted Years után percekig tartó vastaps jutalmazta ennek a hat, nagypapa korú zenésznek a fiatalokat megszégyenítő produkcióját. A lassan kiürülő arénában, és a rajongók emlékezetében pedig még napokig visszhangzik majd: UP THE IRONS!
