Koncertbeszámolók

A Rockmaraton második, vasárnapi napjáról is azt lehet elmondani, hogy az igazán durva, zúzós műfajok domináltak, bár nagy örömömre néhány együttesnél előkerültek az egyéb hangszerek és a dallamosabb ének is.Siettünk fesztiválozó társaimmal, mert kíváncsiak voltunk a Wolfdownra, majd sajnálatos módon azt láttuk kiírva a bejáratnál, hogy elmarad. Így a Rádió Rock színpad felé vettük az irányt,ahol a hazai gothic-doom atyjai, a Nevergreen kezdett bele koncertjébe. Megjegyzem, én...

  Hatalmas mosoly húzodott az arcomra, amikor a Dűrer kertben arra lettem figyeles, hogy a nagyteremben lézengő 10-20 fős tömeg a második szám után 100-200 fősre duzzadt amikor az ódon falak között a Romanek Airlines zenekar a húrok közé csapott, és egy hatalmas (már amennyi a megszabott időkereten belül belefért) bulit prezentált. A banda nagyon kellemes Rock and Roll-al kényezteti a közönség fülét, már...

Őrült kis együttesünket, a Firkint az a megtiszteltetés érte, hogy egy ötállomásos turnéra kapott meghívást az észak-amerikai kontinensre. Kanadát igyekeztük az -  általunk magyarosan fűszerezett - ír muzsika és eldalolt sze/k/szkultúra bűvkörébe bevonni, vagy ahogy mi hívjuk: firkinizálni. Döbbenetes volt, amikor a torontói  reptéri vámos srác felkapta a fejét, hogy „tényleg ti vagytok a Firkin?” – persze mindezt angolul. Igazán jóleső érzés volt tapasztalni, hogy vendéglátónk jegyet foglalt hírünknek...

Mikor megtudtam, hogy az először megrendezésre kerülő Rock Beach fesztivál egyik fő attrakciója az idén 25 éves Paradise Lost lesz, tudtam, hogy nincs mese ott a helyem. Igazság szerint egy kicsit féltem azért a koncerttől, mert az a zene, az az életérzés, amit ők képviselnek, amit ők nyújtanak, számomra csak akkor jön ki igazán, ha egy ütött-kopott klub falai között hallhatom(szerencsére most itt nem ez történt). Maradjunk annyiban...

Bár nagyjából a kezdetektől ismerem a Kényes Foltok tánczenekart – avagy minek is nevezzelek…? :) - egy ideje nem követtem naprakészen figyelemmel a dolgaikat. Legutóbb talán még Zamárdiban hallottam őket, nagyon az elején, de meglepő volt a pozitív fogadtatása. Na, nem azért, mert nem jó, hanem mert a különböző tagoktól más-más stílust szokhatott meg a nagyközönség, és mint tudjuk, hajlamos a nép elutasítani, ha a megszokott képtől eltérő...

Szeptember 22-én épp a Rocktogon mellett akadt dolgom (Egy kis születésnapi iszogatás hogy konkrétak legyünk), és ha már ott jártam, gondoltam benézek. Potom nyolcszáz pénzért cserébe megkaptam a piros karszalagomat, és bejutottam. Aki évekkel ezelőtt velem járta az éjszakát, az tudja, hogy amikor én még kissrác voltam sokat jártam a ’togonba, de aztán valahogy elhanyagoltam, és legutóbb is csak egy Super Bad Heroes koncert alkalmával tettem be a lábamat...

Mindig is szerettem, amikor egymástól valamelyest eltérő stílusú zenekarokat van lehetőségem megnézni egy este. Igaz, hogy kamaszkoromban rendre megkaptam a "majd kinövöd" és az "előbb vagy utóbb benő a fejed lágya" frázisokat, de a harmadik x-et betöltve sem kapok agyérgörcsöt, ha egész nap vagy egész este szól a metal. Ez akkor sem volt másképp, amikor két skandináv zenekart, név szerint az norvég Enslaved és a svéd Grand Magus megosztott...