Mi fán terem a Gypsy Punks? Gogol Bordello a...
A tavalyi Szigetes Gogol Bordello koncert után a rajongóknak szerencsére nem kellett sokat várni az újabb magyar koncertre, hiszen június 28-án a Barba Negra Trackbe érkezett Eugene Hützék turnéja. Ha az estet egy szóban kellene jellemeznünk, akkor csak annyit mondanánk, hogy fergeteges volt. Az estét a PASO nyitotta, és azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez a párosítás az égben köttetett, itthon pedig talán nincs is még egy...
Rockmaraton-második nap 2016.07.10. Vasárnap
A Rockmaraton második, vasárnapi napjáról is azt lehet elmondani, hogy az igazán durva, zúzós műfajok domináltak, bár nagy örömömre néhány együttesnél előkerültek az egyéb hangszerek és a dallamosabb ének is.Siettünk fesztiválozó társaimmal, mert kíváncsiak voltunk a Wolfdownra, majd sajnálatos módon azt láttuk kiírva a bejáratnál, hogy elmarad. Így a Rádió Rock színpad felé vettük az irányt,ahol a hazai gothic-doom atyjai, a Nevergreen kezdett bele koncertjébe. Megjegyzem, én...
Északi őrület a Club 202 színpadán: Keep of Kalessin,...
November 21-én, csütörtökön az északi metal fenegyerekeinek újabb hazánkba érkező csoportja vehette birtokába a Club 202 színpadát. Sajnos a Sybreed zenekar lemondta a turnét, így az estét a norvég Keep of Kalessin kezdte lágy dallamaival betöltve a teret.... ...De tényleg, néha az is volt benne. Az abszolút darálásban néhol felcsendült egy-két thrashesebb, dallamosabb riff is, Robin "Wizziac" Isaksen háttérvokáljai pedig külön színezték, tették teljesebbé a produkciót. Bár a...
Papa Roach koncerten jártunk – Norwich, 2015.03.08.
Rossz Papa Roach koncerten még nem jártam. Jackoby-t a mai aktív frontemberek egyik legjobbikának tartom, megvan az a képessége, hogy egy teljesen töketlen közönségből is kihozza az állatot, ezért minden koncertjükre hatalmas elvárásokkal érkezem. A zenekart ez alkalommal Norwich-ban sikerült elcsípnem a F.E.A.R. bemutató turnéján, nagy valószínűséggel azzal a programmal, amit majd júniusban Budapesten is láthatunk. A kezdetektől követem a banda tevékenységét, az Infest / LoveHateTragedy /...
Ugrabugrálás, és hangszálszaggatás a Dűrer kertben
Hatalmas mosoly húzodott az arcomra, amikor a Dűrer kertben arra lettem figyeles, hogy a nagyteremben lézengő 10-20 fős tömeg a második szám után 100-200 fősre duzzadt amikor az ódon falak között a Romanek Airlines zenekar a húrok közé csapott, és egy hatalmas (már amennyi a megszabott időkereten belül belefért) bulit prezentált. A banda nagyon kellemes Rock and Roll-al kényezteti a közönség fülét, már...
Helló Jack és a Kowakő és a Vega
HiJack és Kowalsky meg a Vega koncert a Club 202-ben, szemptember 17-én. Kicsit korán érkeztünk a Club202-be szombaton, ahol a várakozásoknak megfelelően ismételten fantasztikus bulit hoztak össze a fellépők. Belépés után két dololg tűnt fel azonnal. Az egyik az este kilenckor még éppen csak lézengő, tömegnek nem nevezhető embermennyiség, iletve Kowa, aki éppen két rajongójával fotózkodott. Rövid kitérő (a szokásos mosdó-pult) letelepedtünk és vártuk, hogy történjen valami. Laza...
And for one second I lost my head-Paradise Lost...
Mikor megtudtam, hogy az először megrendezésre kerülő Rock Beach fesztivál egyik fő attrakciója az idén 25 éves Paradise Lost lesz, tudtam, hogy nincs mese ott a helyem. Igazság szerint egy kicsit féltem azért a koncerttől, mert az a zene, az az életérzés, amit ők képviselnek, amit ők nyújtanak, számomra csak akkor jön ki igazán, ha egy ütött-kopott klub falai között hallhatom(szerencsére most itt nem ez történt). Maradjunk annyiban...
Enslaved/Grand Magus koncerten jártunk – Dublin, Button Factory –...
Mindig is szerettem, amikor egymástól valamelyest eltérő stílusú zenekarokat van lehetőségem megnézni egy este. Igaz, hogy kamaszkoromban rendre megkaptam a "majd kinövöd" és az "előbb vagy utóbb benő a fejed lágya" frázisokat, de a harmadik x-et betöltve sem kapok agyérgörcsöt, ha egész nap vagy egész este szól a metal. Ez akkor sem volt másképp, amikor két skandináv zenekart, név szerint az norvég Enslaved és a svéd Grand Magus megosztott...
Dark ajánló: Velvet Seal a Crazy Mamában
Hamarosan újra elmerülhetünk élőben a hazai szimfonikus dark-goth metal külföldön is méltán elismert jeles képviselői, a Velvet Seal világában. A rendre brutális látvánnyal előrukkoló zenekar koncertjére már nem kell sokat várnunk: a nagyívű dallamokkal, magasztos hangzással gazdagított "elsötítétés" időpontja március 2., a tetthely a Crazy Mama, a vendégek pedig az Agyhöpzs, a Private Colt és a Férfias férfiak. Kapunyitás este 7-kor, jó szórakozást mindenkinek! :)
Az idei Download fesztiválon jártunk – Donington, 2015.06.12.
Andy Copping idén is kitett magáért, kimondottan erősre sikeredett a Download 2015-ös felhozatala. Idén a pénteki Hellyeah – At The Gates – Lacuna Coil – 5FDP – Judas Priest – Slipknot összeállításra sikerült kijutnom, személy szerint az összes fellépőnek nagy tisztelője vagyok, hatalmas elvárásokkal érkeztem a helyszínre. Aki látta a Slipknot téli (vagy bármelyik korábbi) turnéját nagyjából kitalálhatja, mi várható a főzenekartól, Corey és csapata borítékolhatóan lezúz minden arra...


















