Magnetica, Paint The Lilies koncerten jártunk – Siófok, Art...
Azt hiszem, március 7-e örökké emlékezetes marad számomra. Az első önálló koncert a Magneticával és a Paint The Lilies-el Siófokon. Valami elkezdődött...
Bevallom, cidriztem rendesen, hogy felsülök a srácok előtt, mert eddig még sosem szerveztem koncertet egyedül. Már az odaút is izgalmas volt, ugyanis olyan erős oldalszél volt a pályán, hogy csak kemény kormányszorongatós erőfeszítésekkel tudtam sávon belül tartani a gépsast (érzem is a karomon rendesen). Időben elindultunk, de mivel...
Lesújtott Budapestre a Brit Fém- Judas Priest koncerten jártunk
Az átlagos nyugdíjas már nem vágyik sokra. Becsületben, munkával ledolgozott élete után már csak pihenne, utazna, unokákra vigyázna, esetleg a konyhakertben gondozná a paradicsompalántákat, vagy csak a tévé előtt ülve várná kedvenc sorozatát. Ehhez képest van olyan hetven éves, aki 15 kilós bőrszerkóban, motoron érkezik a színpadra a koncertjén, és 90 percen keresztül énekel olyan erővel mintha csak 20 éves lenne. Na Ő Rob Halford, Ő maga a Heavy...
Törpi-fiúk esete Suomi Mariussal – avagy egy rendhagyó tavaszi...
Az megvan, amikor az erebori törpök közös hadjáratra indultak a rómaiakkal, és az egész vállalkozást a finnek vezették? Nem-e?! Na várjatok egy kicsit, akkor elmesélem…
2018 május 8-án hazánkba látogatott a Path to the Glory European Tour 2018, az finn Ensiferum zenekar tavaszi turnéja, amelyen vendégelőadóként velük tart a kanadai Ex Deo és az olasz Wind Rose. A finn harcosok legújabb, Two Paths címet viselő albumukat jöttek bemutatni nekünk élőben,...
Chuck Schuldiner hagyatéka ismét nagyot szól!-Death DTA bulin...
A death metal színtér iránt egyre többen és többen kezdenek érdeklődni hazánkban, és erre egy gyönyörű példát láthattak a következőkben tárgyalt koncert résztvevői is.Már-már szokásommá vált, hogy a bulik előtt legalább egyszer végighallgatom a várható setlisteket. Ez most sem történt másként, így hamar szembesültem vele, hogy az Obscura igencsak erre az új Akroasis című albumukra építette fel a rövid műsorát. Ezt személy szerint nem is bántam, ugyanis a többi...
Hogyan változik egy logisztikai rémálom egy majdnem tökéletes estévé,...
Már első körben is elég hosszúnak ígérkezett az este azok számára, aki November elsején úgy döntöttek, hogy a Dürer Kertben szándékoznak jóféle fémmuzsikát hallgatni, de a délután folyamán érkező hírek még ezt a késői hazajutást is húzták, nyújtották megállás nélkül. Történt ugyanis, hogy a négy fellépni vágyó zenekar: Ryujin, Eleine, Ensiferum, Pain az előző este tartott szófiai koncert után, a szigorított határellenőrzések miatt egyszerűen nem tudott eljutni Magyarországra. Először...
Five Finger Death Punch koncerten jártunk – The SSE...
A Five Finger Death Punch munkásságát az első albumuktól kezdve követem, az egyik legizmosabb és legígéretesebb zenekarnak tartom őket a mai mezőnyben. A Way of the Fist annak idején első hallásra megfogott, az első három albumukat rongyosra hallgattam. Volt már hozzájuk szerencsém fesztiválokon és előzenekarként, azonban mostanáig kellett várnom hogy főzenekarként láthassam őket. A tavalyi donington-i fellépésük alapján két-három éven belül akár főzenekarként is el tudtam volna őket képzelni...
Iron Maiden koncerten jártunk – VOLT fesztivál, 2016.07.01.
Mint tudjuk az Iron Maiden turnézás szempontjából egy igencsak jól beolajozott gépezet, s többek között ezért is engedhetik meg maguknak, hogy hatvan környékén is kiruccanjanak egy világkörüli metál-dicsőítésre. Jelen turné 56. állomása (!) Sopron VOLT, ahol a fesztivál erős mivoltjának okán kimondottan sok ember gyűlt össze a pénteki napra. Hivatalos adatok szerint 35000 fölött lehetett számlálni a népet, mely valljuk be nem egy kis szám, még az eseményre tekintettel...
Tiszta szívemből gyűlöltem a ‘90-es években élni. -F.O. System koncerten...
Gyűlöltem a soha meg nem történt rendszerváltást és a vele érkező egzisztenciális kilátástalanságot. Gyűlöltem a rongyrázást, hogy “mindenki táncol”. Gyűlöltem a látszat szabadságot. Gyűlöltem kamaszként Pestről az agglomerációba költözni, ahol vagy csak nem értették, vagy simán lenézték a magamfajta “halálmadarakat”. Gyűlöltem túl fiatalnak lenni a Fekete Lyukhoz és a Totalcarhoz, de már elég idősnek lenni ahhoz, hogy megértsem, hogy amerre a világ tart, és ami a közvetlen környezetemben zajlik,...
Egy jó hétfő esti zsebvámpírkodósdi sose rossz – Epsilon,...
Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a hétköznapra eső rendezvényekkel mi az egyetlen problémám: ember (lánya) legyen a talpán, aki egy-egy késő éjszakába nyúló tisztességes „metálkodás” után másnap a munkahelyén a beszív-kifúj-bólogat funkciónál többet tud produkálni. Korábban persze nem volt ennyire vészes a helyzet, a mókát követő napon csillogó szemmel, enyhén „horvátcsárlis” hanggal és a frissen beszerzett, vadiúj zenekaros pólómban róttam a folyosókat és meséltem fűnek-fának –...
Agalloch koncerten jártunk
Van az úgy, hogy az ember felkel reggel, tudván, hogy az egyik kedvenc bandája fog este élőben játszani az orra előtt, s mégsem olyan lelkes, mint ahogy azt várni lehetne. Nem, mert telhetetlen módon bejárta a világháló legrejtettebb zegzugait, kutatván bárminemű élő felvétel után, majd felfedezve azokat, egy égből pottyant csapdába esik saját megítélése által, s elkönyveli azokat gyengéknek. Egyetlen pozitívuma ennek, hogy nem támaszt különösebb elvárásokat. És bizony...


















