Egy év telt el azóta, hogy a 2013-as FEZEN bezárta kapuit, maga mögött hagyva olyan koncertek emlékét, mint a Deep Purple, az Amorphis, a Fear Factory, vagy épp a Moonspell. Ennek az egy évnek az elrepülése azonban azt jelentette, hogy ismét itt az idő kinyitni azokat a kapukat, és átadni a fehérvéri sportpályát a fesztiválok szerelmeseinek. Skid Row, Tarja, Ignite, Europe, Destruction, Hellyeah, Alestorm és rengeteg hazai banda várta a Székesfehérvárra érkezőket július 30. és augusztus 2. között. A fesztivál ezúttal is nulladik nappal kezdődött, amire az eddigiekkel ellentétben becsúszott egy külföldi csapat, a Vinnie Paul vezette Hellyeah személyében. Lássuk hát, mi történt a 2014-es FEZEN Fesztivál nulladik napján.
Az egyik változás az eddigiekhez képest, hogy a két részre osztott kempingterületből idénre csak a külső maradt, ami azért jobb talán, mert sokkal nagyobb hely van a sátrak felállítására és nem kell a belső területen nyomorogni napokig. Mi is így kezdtük a fesztivált. Megérkezés, a megfelelő sátorhely kiválasztása, (ami végül mégsem lett megfelelő) egy órás procedúra, hogy a 3+1 szobás mobil villát felverjük, és indulhat a fesztivál felfedezése.
Idén szerencsére nem kellett várnunk a beengedésre, pontban a meghirdetett déli időpontban (jó, 5-10 perc csúszással, de hát a MÁV-val érkezőknek ez ugye fel sem tűnik) megnyitotta kapuit a FEZEN. Majdnem minden olyan mint tavaly, apróbb változtatásokkal. Az eddigi belső kemping területén most különféle programok kaptak helyet, logikai és ügyességi feladatok, egy homokosított röplabda- és focipálya, szóval csupa olyan, amivel a délelőtti nihilben el lehet ütni az időt. Még egy komolyabb változás, hogy a tavalyi Gépház koncerthelyszín idén csak egy kikapcsolódási lehetőségként funkcionáló, légkondicionált kocsmaként üzemelt. Ezeken felül igazából minden a régi. Jó, ennek-annak más a neve, más kajások vannak kint, de amúgy a már megszokott FEZEN. Ami tökéletes, hisz pont ezért szerettük meg sok-sok évvel ezelőtt a fesztivált, és ha ez nem változik drasztikusan, akkor mindenki, aki eddig is járt, vissza fog térni, függetlenül attól, hogy milyen a fellépők névsora.
Persze azért nem mindegy, kik játszanak, és az sem mindegy, hogy a nulladik napnak nevezett bevezetőben van-e már külföldi név, vagy “csak” a hazai zenekarok szórakoztatják a közönséget.
Ahogy tavaly is, ismét a Leander Rising nyitotta a fesztivált, a Media Markt sátorban. Nem hiszem, hogy nagyon hálás feladat egy fél ötös időpontban megnyitni egy bulit, de a srácok becsülettel helytálltak, és annak a maroknyi közönségnek, akik már felállították ideiglenes szállásukat, vagy egyáltalán megérkeztek a helyszínre, nem lehetett panasza a hallottakra. Szinte az egész fesztivál alatt tökéletes hangzást kaptunk minden helyszínen, ami nagyban dicséri az ott dolgozókat. A Leander hozta, amit megszokhattunk tőlük. Megmozgatták a nyakakat, és a nagy meleg ellenére még egy kis pogó is belefért legnagyobb slágereikre. Bevallom, az utánuk következő Ocho Macho, Kiscsillag duó engem nem mozgatott meg, így némi malátakoktél bevitele után irány a Hammerworld Csarnok (civil életében az egész éves fehérvári szórakozást biztosító Fezen Csarnok), ahol hét órától várt minket a Helland koncert. A zenekart különösebben nem kell bemutatni. Nálunk is többször járt már vendégként (és ha minden igaz hamarosan megint érkezik) a két ex-Gép tag, Nagy Dávid és Czébely Csaba, valamint Balázs László és Priskin Gábor által alakított négyes. A tavaly alakult, de azóta már egy albumot is megjelentető és egyre nagyobb hírnévre szert tevő zenekar koncertjére most is szép számban érkeztek a rajongók, illetve akik csak betévedtek a bulira. Elég sokszor láttam már a csapatot, de alkalomról alkalomra egyre durvábban és keményebben hat, amit csinálnak. Egyre energikusabb a show, így egyre 
jobban megfog a zene is. Úgy tűnt, a közönség is díjazta az alig félórás bulit, ezért hatalmas tapssal hálálta meg a színpadról levonuló zenészeknek. Számomra ez volt a fesztivál igazi nyitója. Itt éreztem először azt az igazi érzést, ami akkor kap el, ha átéled, mit jelent a szabadban, rengeteg ember között eggyé válni a zenével.
Ugyan a nagyszínpadot leszámítva – ahol csak a hivatalos első naptól vannak bulik – már mindenhol dübörgött a rock, mégis inkább egy kis pihenőt választottam, ismerősök felkeresése, egy jóleső beszélgetés, és egy jóleső sör társaságában. Hiszen a fesztivál nem csak a zenéről szól, hanem az emberekről is, akikkel esetlegesen nem is tudsz találkozni az év többi részében, mert nagyon távol éltek egymástól. A fesztiválok összekötnek és ezt kihasználva én is találkoztam rengeteg olyan ismerőssel, akikkel amúgy alig, vagy egyáltalán nem szoktam. No meg tegye fel a kezét, aki volt már úgy akármelyik fesztiválon, hogy minden koncertből legalább egy számot látott. Szerintem ilyen nincs. Szóval sör, barátok, és hangolódás a kilenc órás Demonlord koncertre.
Sokaktól hallottam már ekkor is, hogy az idei FEZEN isteni. Nos, szó szerint az, ugyanis nem sokkal a Demonlord koncert kezdete után beállított a fesztiválra maga Zeusz, aki cikázó villámok képében volt kíváncsi arra, milyen is egy magyar buli. Sajnos villámai mellé monszun esőt és orkán erejű szelet is hozott, ami sem a fesztiválozóknak, sem a sátraknak nem tett jót, így az első éjszakát a tábor nagy része vízágyban töltötte. Reméljük, senki nem sínylette meg túlságosan Zeusz haragját. Innen kérném a biztonsági szolgálatot, ha jövőre is jön egy szakállas görög fószer villámokkal a kezében, ne engedjék be. Ő nem gyros árus.
Míg kint az eső pusztított, bent a csarnokban a Demonlord. Lehet csak az ítéletidő elől menekültek be ennyien, de akkor is mindenki élvezte a koncertet, ahol a legfelkapottabb dalaik mellett olyan ritkaságokat is kaptunk, amiket a zenekar már több mint 15 éve írt. Persze a legtöbben most is, mint mindig a Bastard’s songot várták, ahogy én is. Naná, hogy megkaptuk, egy igazi önvallomás ez, nemcsak a zenekarnak, de mindenkinek, aki szereti a rockzenét.
Na de most már irány a Media Markt sátor, ahol az est főfellépője, az amerikai Hellyeah készül első magyar bulijára. Az eső szüntelen csak esik, de persze a zenétől és alkoholtól feltüzelt fesztiválozókat ez mit sem zavarja, és szép számmal megtöltik a MM sátor táncterét. A csapatot nyolc éve hívta életre Vinnie Paul, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni. A legendás Pantera dobosa az évek során mit sem változott, ugyanaz a kiállás, a híres cowboy kalap és az a széles vigyor az arcán, amikor fellép a világot jelentő 
deszkákra, majd beül a dobok mögé ahonnan ki sem látszik. Kőkemény metál. A Hardcore keveréke, panterás heavy metál riffekkel, és ehhez az elmaradhatatlan texasi életérzés a szilárd földkéreg határáig lehangolt gitárokkal. Fuck Yeah! Mi mást lehetne írni? Repkedő hajkoronák, ugráló emberek, igazi metálorgia. Valahogy így kell kinézni egy tökéletes koncertnek. Egy a baj, hogy a Hellyeah annyira rétegzenének számít még itthon, hogy aki eddig nem ismerte őket, az hiába élte bele magát a buliba, nem tudta annyira élvezni, mint az igazi rajongók. Kell még egy pár magyar koncert, egy pár album, és több média szereplés a csapatnak, hogy nálunk is olyan koncertet adhassanak, ahol a közönség minden tagja egyöntetűen élvezi a bulit, ahol mindenki ugrál, énekel és táncol. Mert a Hellyeah életérzés erről szólna, és szerte a világban erről is szól. Remélem, visszajönnek most már mihamarabb, és itt is ráragad mindenkire a cowboy kalapos metál. Aki pedig eddig nem ismerte volna őket, az hallgassa meg stúdió lemezeiket. Múlt hónapban jelent meg a negyedik Blood for Blood címmel, ami szerintem az eddigi legjobbjuk.
Újra irány a csarnok, és az Omen koncert. A 24 éves hazai heavy metál legendának én még, bevallom, nem voltam rossz koncertjén, és ez a statisztika most sem változott. Sőt! Az Omen nemes egyszerűséggel ellopta a show-t. Lehetett akármennyire király a Hellyeah, Vinnie Paul ide vagy oda, a nulladik nap legkirályabb bulija cím az Oment illeti. Persze ez szubjektív, de rengeteg embertől hallottam vissza ugyanezt. Vérbeli Heavy Metal, direkt így, nagybetűkkel. Hiába mondják, hogy az Omen, a Pokolgép gyermeke, mára rég apja fölé nőtt az alapító gép tag, Nagyfi László vezette csapat. Nem akarok egy Pokolgép rajongót sem megbántani, de míg ott már csak a nemrégiben lezajlott 30 éves jubileumi koncert a régi tagokkal, (köztük Nagyfival) jelentett valami pluszt, addig az Omennél minden egyes koncert egy sikertörténet. Amióta Koroknai Árpi vette át az énekes frontot, a csapat újra a régi Kalapácsos nagyságokban tündököl. Egyre növekvő rajongó tábor, teltházas bulik, és kiváló új dalok jellemzik az Oment. A FEZEN-es buli is ilyen volt. A legmegkapóbb riffek, egy igazi headbang parti, Nagyfi László vezetésével, aki az elmúlt 30 évben összeforrt a magyar Heavy Metállal, és vált annak talán legikonikusabb gitárosává. Az őszülő göndör haj, a széles terpesz, és az az egyedien mély, öblös orgánum – amivel segíti az énekest – különbözteti meg őt mindenki mástól. Az Omen évről évre egyre jobban csillog, pedig jövőre már negyedévszázada van a pályán. Aki még nem látta őket élőben, az sürgősen pótolja. A „Várom a napot” utolsó akkordjai után még egy gyors sör, aztán indultam megnézni, hogy a szüntelenül szakadó eső mennyire áztatta be a sátrunkat. Sajnos eléggé, így belül sörtől, kívül víztől ázva vártam a napot, de nem a távolit, csak a másnapit, amikor is a Destruction és Tarja volt terítéken a külföldiek közül, na meg persze Wisdom, Ossian, Akela és még sokan mások.
További képek a nulladik napról ITT!
