Nagy várakozás előzte meg az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy, és a Symphony-X énekes Russel Allen új bagázsának Budapestre érkezését. Nem csak a fent említett két névre kapták fel a fejüket a rock zenét kedvelők, hanem a márciusban megjelent Omerta című lemezük is tartolt a kritikusok körében, így nem meglepő, hogy erős érdeklődés övezte a hazánkba látogató, Adrenaline Mob névre keresztelt szupergruppot.
A bulit a magyar Dreyelands zenekar nyitotta, akik technikás progresszív zenéjükkel már többször bizonyították a nagyérdeműnek, hogy nevesebb külföldi zenekarok előtt is megállják a helyüket és bárhol, bárkit lázba tudnak hozni. Az énekes Nikola távolléte miatt Bátky „BZ” Zoltán mutatta meg nekünk hangi adottságait a zenekar élén, téve ezt teljesen profi módon, téve ezzel még különlegesebbé ezt a fellépést a közönség és a Dreyelands számára egyaránt.
Kilenc óra után 10 perccel aztán felhangzott az Adrenaline Mob intrója, és ezzel egy időben megjelentek a színpadon a zenészek: Mike Portnoy feltűnésével a dobok mögött kezdődött a zenekari bevonulás, majd Mike Orlando gitáros, John Moyer basszer (Disturbed), végül Russel Allen énekes következett a sorban. A négy zenész jelenléte hatalmas ovációval társult a közönség részéről. Az alig két-háromszáz fős közönségre egyébként nem lehetett panasz, végig csápolással, hajrázással, ugrálással és hosszú tapsviharokkal jutalmazták a zenekar egy-egy megmozdulását. A Psychosane első taktusaira azonnal elszabadult a „pokol” a nézőtéren, és mindenki eszeveszett tombolásba kezdett. A pörgős, dögös groove-metál nótákkal nem győzött betelni a közönség. Portnoy látványos, olykor a dobszerkón állva dobolós játéka, Orlando mester lenyűgöző gitárfutamai, Moyer tekintélyt parancsoló dörmögése a basszusgitáron és Russel Allen hihetetlenül erős hangja lenyűgözött mindenkit. Az egyre nagyobb tempót diktáló bulit először az Angel Sky című lírai szerzemény törte meg. Ez a dal abszolút arról szól, hogy az énekes bebizonyíthassa, miért is tartják őt a világ egyik legjobb metál-torkának. (Egyéni megjegyzés: szerintem ez a dal egy kicsit hajaz a Symphony-X Paradise Lost című nótájára, de ennyi baj legyen.)
Ezek után ismét szaggatós riffekkel és eszméletlen tempókkal szakították le az arcunkat a srácok. Külön öröm, hogy a Come Undone című Duran Duran feldolgozást is bevették a repertoárba. A végére maradt még egy brutális, már-már Panterás keménységet súroló Hit The Wall, majd a bemutatkozó lemezük egyik legjobban sikerült dalával, az Undaunted-dal elbúcsúztak tőlünk.
Pár perc visszataps és éljenzés után aztán Mike Orlando jelent meg a színpadon, hogy megmutasson egy kicsit gitárvirtuozitásából. Szép lassan aztán a többiek is visszaszállingóztak a színpadra, és miután Portnoy viccesen rászólt Orlando-ra, hogy „hé haver, hagyd már abba a magamutogatást, nem érünk rá egész nap”, belecsaptak a ráadásblokkba. Kaptunk még két jól áthangszerelt Black Sabbath feldolgozást, mielőtt véget ért volna ez a frenetikusan jóra sikerült este. A Keresztapa zenéjére levonuló zenekart még hosszú-hosszú percekig éljenezte a közönség.
Hihetetlen energia van ebben a zenekarban, ami még jobban hatványozódik, hogyha színpadra áll együtt ez a négy muzsikus. Remélem, marad a töretlen lendület, és még több ilyen koncertet láthatunk majd tőlük hazánkban, akkor már biztosan több ember előtt.
Akik meg azzal vészmadárkodtak, hogy Mike Portnoy majd beleszürkül a sok-sok különböző zenei projektbe, és sose lesz már olyan igazi vezéregyéniség sehol, mint a Dream Theaterben, azoknak annyit üzenek, hogy nézzék meg nyugodtan az Adrenaline Mob formációját, nem fognak csalódni.
Dallista:
1.Psychosane
2.Feelin’ Me
3.Indifferent
4.Down to the Floor
5.Angel Sky
6.Freight Train
7.Come Undone
(Duran Duran feldolgozás)
8.Believe Me
9.All on the Line
10.Hit the Wall
11.Undaunted
Ráadás
12.The Mob Rules
(Black Sabbath feldolgozás)
13.War Pigs
(Black Sabbath feldolgozás)
